Protézisek

2013. szeptember 16., 12:49
 

Ha azt mondjuk: „protézis”, a legtöbb embernek a kivehető fogsor jut az eszébe. Nagyot nem tévednek, de ezzel jelentősen leszűkítik a fogalom jelentését. A protézis ugyanis egy egész csoportra utal: olyan eszközökre, amelyek mindenféle hiányzó testrészt pótolnak. Tehát a művégtagok vagy a beépített szervek (ízületek, érpótlások) is protézisek. Ugyanakkor nemcsak hiányzó, hanem meglévő testrészek működését is megkönnyíthetik külső, segítő eszközök (ilyenek pl. a fáslik vagy a támasztó- és rögzítő szerkezetek), amelyeknek viszont ortézis a nevük. A protézis a görög prosz = elé, mellé, hozzá és a thémi = tesz szavakból összetett proszthesziszből ered. Az ortézisben az előtag az ort = egyenes szó rövidítése.


 

Mikor készültek az első protézisek?
A legelső protézisek valóban fogakat pótoltak, mert úgy látszik, a fogromlás az ember egyik legősibb problémája. A régészeti leletek alapján a mai Me­xi­kó te­rü­le­té­n már 4500 évvel ezelőtt használtak pár­duc­fo­ga­kat arra, hogy a letört vagy el­ko­pott fo­ga­kat he­lyet­te­sí­tsék. Ez azonban nyilván nagyon nehézkes megoldás lehetett, és nem is igen terjedt el nagyobb területeken. Másutt pedig még idáig sem juthattak. Így például Egyiptomban a fá­ra­ó­k jó részének hiányos volt és maradt is a fogazata, ezért gyakran zárt száj­jal ábrázolták őket.
Az áttörést az et­rusz­k orvoslás hozta meg, a Kr.e. 10-9. században. Az etruszkok gyógyítói már finomra csiszolt állatcsontokból illetve gondosan kimért fémötvözetekből készítettek protéziseket. Ezek fennmaradt példányait a feltárások után egy régészből, vegyészből és fizikusból álló, olasz kutatócsoport is megvizsgálta. Legnagyobb meglepetésükre az derült ki, hogy a protézisek mind kémiai, mind immunológiai szempontból ma is megfelelnének a nemzetközi fogászati szabványoknak! Ezek szerint az etruszkok gondosan odafigyeltek minden olyan tapasztalatra, amely arra utalt, hogy az emberi szervezet milyen fémeket tud elviselni anélkül, hogy azok sebeket vagy mérgezéseket okoznának benne. Fogpótlásaikhoz olyan arányban használtak fel aranyat, ezüstöt és rezet, amellyel ma is megállnák a helyüket az orvoslásban. Kivéve persze, hogy a mai ízlésnek már nem felelnének meg a színes fogak. Emellett már a koronát és az áthidalást is ismerték, vagyis azt az eljárás, amellyel a lecsiszolt fogra egy kupakot rögzítettek (korona), illetve két, lecsiszolt fog (pillér) közé egy vagy több műfogat illesztettek be úgy, hogy a híd széleit ráhúzták a meglévőkre. Az egyéb jellegű pótlásokat aranypántokkal rögzítették. Később a föníciai és görög sírokban dróttal rögzített fogpótlások­at találtak. A gö­rö­gök a nyál és a táp­lá­lék ha­tá­sát is vizs­gál­ták a kiválasztott anyagokra, s emellett kifinomult fog­hú­zó-fogkezelő esz­kö­zeik voltak.
A fogtechnika nagyjából a római császárság idejére vált önálló szakággá az orvosok között.
A középkorban kevesebb gondot fordítottak a fogpótlásra, amely így csak az általános technikai fejlődés nyomán vált ismét jelentőssé. A 17. században azután ismét elterjedt a műfogak használata, és ekkor már gipszből készítették a műfogsorokhoz az állcsont vagy a szájpadlás lenyomatát, a szájban.

 

A mai protézisek olyan műanyagokból készülnek, amelyek élethűen utánozzák az ember ínyét és fogsorát.

Mióta szép fehérek a műfogak?
A Kínából érkező porcelán megjelenése jelentős fordulatot hozott a fogpótlásban is. Az 1700-as évek elejétől egyre több helyen tudtak jó minőségű porcelánt gyártani, a kvarc, a kaolin és a formálhatóságot biztosító földpát keverékéből. A porcelán a fehérsége mellett azért is vált a fogpótlások első számú alapanyagává, mert tömör és nincs nedvszívó képessége, tehát sem a nyál, sem az egyéb folyadékok nem befolyásolják az állapotát. Az első porcelánfogakat Napóleon udvari fogorvosa, Dubois Foucou (ejtsd: düboá fuku) készítette, majd hamarosan megjelentek a porcelán fogpótlások­at nagy mennyiségben előállító gyárak is. A porcelánnal azonban csak az egyes fogak anyagának kérdését oldották meg, a protézis alapja még mindig sok nehézséget okozott. A kaucsuk vulkanizálhatóságát felfedező Goodyear fia, Charles készített először kaucsuk alapú protézist, amelyet az addigi elefántcsont vagy nemesfém alaplemezekhez képest sokkal könnyebben lehetett elkészíteni, ám még mindig nagyon nehezen tudták hozzá illeszteni a soha nem szabályos, emberi szájüreghez. A megoldást ezen a téren majd a viasz és a műanyagok alkalmazása hozza.
A mai fogtechnikában már nemcsak a felhasznált anyagok és a szervezet kölcsönhatását nézik, hanem az egyéni adottságokat, az állkapocsízület működési sajátosságait és az arcberendezést is. A legkorszerűbb eljárást ma már az jelenti, ha fotós és számítógépes technikákkal rögzítik a fogak eredeti állását, és a protéziseket ennek alapján készítik el. Ezzel lehetővé teszik, hogy az új fogsor ne okozzon látható elváltozásokat például az ajkak állásában. Ha ugyanis pl. rossz a fogak állásszöge vagy ezek rövidebbek a kelleténél, akkor beesik a felső ajak, ami erőteljesen öregíti az arcot.

Ha komolyan vesszük, a gólyaláb is protézis, csak éppen hamis…

Karok és lábak
A bármi okból elveszített karok, kezek és lábak pótlása olyan nehéz feladat, hogy komolyabban csak a 16. században kezdtek foglalkozni ezzel. A nehézséget elsősorban az okozza, hogy általában valamilyen csonkhoz kell illeszteni a művégtagot, és az illesztés fájdalmat, gyulladást és kisebesedést is okozhat. Ugyanakkor a háborúk és az amputálással (a végtag levágásával) járó betegségek elkerülhetetlenné tették a művégtagok kifejlesztését. A kalózfilmekből is jól ismert, tárcsa alakú talppal lezárt falábak ma már elképzelhetetlenek. Ruganyos, színezhető, higiénikus és a csonkokat kímélő végtagokat kellett készíteni. Kezdetben fából és fémből gyártották ezeket, majd rugókkal és reteszekkel igyekeztek a hiányzó boka vagy a térd ízületeinek mozgását is utánozni. Az egyre többféle anyag felhasználásának lehetőségével a végtagpótlás is hatalmas fejlődésnek indult, s ma már a legkorszerűbb eszközök elektromotorokkal működnek. A cél az, hogy ezekben a protézisekben a mozgatóidegek szerepét is pótolni tudják.
A testen belüli protéziseknél viszont kiemelten figyelembe kell venni az ember immunrendszerének sajátosságait, hiszen ha a pótlás olyan anyagból készült, amelyet az immunrendszer idegenként vagy veszélyesként érzékel, akkor az nem maradhat meg odabenn, a szervezet kiveti magából. Ezért ma a legtöbb belső protézis arany- vagy titánborítással készül.

 

Szent Apollóniának a legendák szerint a végtelen szelídsége miatt kellett elveszítenie a fogait.

Beszéljünk az irodalomról is!
Ha ritkán is, az irodalmat szintén szokták csonkolni. Ezt azonban cenzúrának hívják, aminek sok köze nincs a protézisekhez. Mégis vannak protézisek az irodalomban, éspedig olyankor, amikor az író vagy költő valamit szeretne erősen nyomatékosítani, kiemelni. Ilyenkor hozzáad a szavak elejéhez még egy, olyan szavacskát, amely nem volna feltétlenül szükséges a fogalom eredeti jelentésének megértéséhez. Ezzel prothesisszel, nyomatékosító támasszal látja el a kifejezést – pl. énvelem, minálunk, tinéktek. Ma már azonban ezek egyre ritkábbak, inkább vallási szövegekben találkozhatunk velük. Úgyhogy aki a fog­be­te­gek és fogorvosok vé­dő­szent­jéhez, Szent Apol­ló­niához akar imádkozni, annak mindenképp ajánlható. A 3. században élt szentnek a legendák szerint azért hullott ki minden foga, mert megtagadta az istenkáromlást, és ezért hatalmas pofonokat kapott. Arról nincs hír, hogy a protéziskészítőknek is lenne külön védőszentjük.

 

Lévai Júlia

 

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum