Szilveszter(ek)

2013. december 30., 13:20
 

Az erdő latin neve, a „silva” több személynév alapjává is vált. Így a Szilviusz és a Szilvánusz férfinevekben is ez a szó rejlik, de a leggyakoribb a Szilveszter, amely erdőlakót jelent. És bár ez utóbbinak létezik női párja is – a Szilvesztra –, ez mára annyira ritkává vált, hogy a legtöbb naptárba be se kerül. A férfinév viszont az egyik legelőkelőbb helyet: az év utolsó napját foglalhatja el, s emellett olyannyira kiemeltté vált, hogy jó néhány évszázada köznévként is használjuk, az időpont megnevezésére.


 

Trombiták, kereplők, bőségvarázslások
Annak szokása, hogy az év utolsó napjából kiemelt ünnep legyen, hosszú ideig nem függött össze semmiféle névvel. A nap egyszerűen az új év vigíliája, vagyis az éjjeli virrasztás ideje volt, amikor izgalommal várták, hogy mit hoz az újév. A virrasztáshoz kötődő szokások mindegyikének valamiféle varázslás volt a célja: elsősorban az ártó, rontó erőket igyekeztek távol tartani a beköszöntő új évtől – ezért is volt az a sok trombitálás, csengetés, kolompolás, amely mára a petárdázással bővült ki. De egyúttal a bőséget, gazdagságot is igyekeztek „meghívni” – ezt szolgálta például az ún. nyájfordítás szokása is. Éjjel nagy ricsajt csaptak a már alvó állatok körül, hogy azok felébredjenek és azután a másik oldalukra feküdjenek. A hiedelmek szerint ettől a váltástól – vagy talán a nagyobb éjszakai aktivitástól? – a következő esztendőben biztosan szaporábbak lesznek.
A napot csak a negyedik század végétől hívják szilveszternek, éspedig azért, mert így emlékeztek meg I. (Szent) Szilveszter pápáról, aki 335-ben éppen december 31-én halt meg.

Szent Szilveszter pápa és Nagy Konstantin császár  találkozásának képe, egy kódexből.

I. (Szent) Szilveszter pápa és Nagy Konstantin császár
A korabeli dokumentációk hiányosságai miatt I. Szilveszter tevékenységéről nehéz pontos képet alkotni, ám mivel az uralkodásának ideje (314–335) a kereszténység történetének első, nagy fordulópontjára esett, az ő személye is jelenőssé vált. Az egyik legenda szerint Szilveszter volt az, aki meggyógyította I. Constantinust (más néven Nagy Konstantint), amikor az megkapta a kor egyik legborzalmasabb betegségét, a leprát. A bizánci császárt e szerint a pápának ez a különleges cselekedete győzte meg arról, hogy a kereszténységben nagy erő rejlik, és ezért keresztelkedett meg (a megkeresztelkedésére azonban nincs semmiféle bizonyíték). A legenda mellett él egy másik, ennél erősebb hagyomány is, amely szerint viszont Konstantint inkább az egyik fontos, itáliai csatája (a Milvius hídi ütközet) előtt kapott látomása vezette el a keresztény hithez, 312-ben. Ekkor ugyanis menetelés közben egy kereszt jelent meg előtte a Nap fényében, ezzel a felirattal: „E jelben győzni fogsz!” (In hoc signo vinces). És mivel a csatát valóban megnyerte, a helyzetet nem volt nehéz úgy magyarázni, hogy hiszen akkor valóra vált a jóslat. Mindenesetre a császár ekkortájt tényszerűen véget vetett a keresztények üldözésének, és a továbbiakban elősegítette az új vallás térhódítását és a római pápaság erősödését. Az egyház formálódása során azonban a kereszténységen belüli ellentmondások nyílt ellentétekké váltak, és gyakran erőszakhoz vezettek. Konstantin arra törekedett, hogy elsimítsa az ellentéteket és egységes egyházat hozzon létre. Ezért is hívta össze a különféle zsinatokat, köztük az első nikeai zsinatot (Konstantinápoly mellett, 325. május 20 és július 25 között), amelyen Szilveszter pápa két követe is részt vett, és amelynek döntéseit a pápa ezután maga is érvényesítette. Így például véget vetettek a félig pogánynak tekintett arianizmusnak, kimondták Isten és Krisztus egylényegűségét, a vasárnapot rendelték el a heti pihenőnapnak, és a pápa kötelezővé tette a papi nőtlenséget (cölibátust). A konstantini törekvéseknek is köszönhető, hogy I. Szilveszter idején rengeteg templom épült Rómában.

Varga Imre II. Szilveszternek emléket állító szobra, a Szent Gellért-templom előtt.

Aki már maga választotta a nevét: II. Szilveszter
A pápák szimbolikus szerepének erősödése azzal járt, hogy egyre fontosabbá vált a nevük. Fölerősödött a régi gondolat, amely szerint „a név kötelez” (latinul: nomen est omen). Ráadásul nem minden, megválasztott pápának volt elég jó hangzású a neve ahhoz, hogy komolyan vegyék a személyét. A rómaiak körében sok, addig megszokott név óhatatlanul az előző évszázadokban gyakorolt többistenhit szellemét idézte föl, ami pedig élesen szemben állt az egyistenhittel. Ezért a 6. században megválasztott, Mercurius nevű archipresbiter arra kényszerült, hogy elhagyja az eredeti, pogány istenre utaló nevét. Így ő lett az első pápa, aki a sajátjától eltérő nevet vett fel, és a továbbiakban II. János néven ült a pápai trónon. De lehettek egyéb okai is a névváltoztatásnak. A jóval később, 1009-ben trónra került Pietro Boccadeporcónak például azért kellett inkább IV. Szergiusznak hívatnia magát, mert beszélő névvel rendelkezett: a „boccadeporco” szó ugyanis azt jelenti, hogy "malacpofa".
Mindezek okán hamar szabállyá vált, hogy a pápák nevet válasszanak maguknak, amivel egyúttal azt is jelezték, hogy megszűnnek magánembernek lenni, és életüket teljes egészében az egyháznak szentelik. A konkrét név kiválasztásával pedig mindig azt is jelzik, melyik elődjük szellemiségét tisztelik, kihez kívánnak igazodni. II. Szilveszter 999 márciusában a fent említett pápa tiszteletére vette föl a nevét. Ő volt a történelem első francia pápája, aki emellett azzal is kitűnt, hogy már a felszentelése előtt is igen nagy tekintélyre tett szert. Ezt elsősorban a rendkívüli műveltségével és sokoldalúságával érte el. Eredeti neve Gerbert d'Aurillac volt, és 938-ban született, szegény francia családban. Egyházi pályafutását bencés szerzetesként kezdte, és már ebben a szerepében is kitűnt a tudásvágyával és elkötelezettségével. Egy spanyol gróf jóvoltából Spanyolországban tanulhatott, aminek az volt a jelentősége, hogy hamarosan az arab uralom alatt álló Córdobába és Sevillába mehetett, ahol a kor legmagasabb színvonalú képzésében vehetett részt. Ebben az időszakban ugyanis az arab tudomány és kultúra volt az, amely egyszerre őrizte az antik tudást és fejlesztette tovább az egyes szakágakat. Gerbert itt egyebek közt matematikát, asztronómiát és aritmetikát tanult. Később mindezek gyakorlati hasznosításaképpen ő vezette be az abakusz és az ingaóra használatát is. Sőt: Reimsben olyan, hidraulikus emelőszerkezetet tervezett, amely messze meghaladta a kor technikai színvonalát.
Kiemelkedő eredményei alapján hamarosan Nagy Ottó császár fia, a későbbi II. Ottó tanítómestere lett, majd Reimsbe ment és ott folytatta tanulmányait. Itt ismét a tudásával érte el, hogy az akkori érsek támogatottja legyen és taníthasson a reimsi egyházi iskolában. Amikor II. Ottó 983-ban a császári trónra lépett, egykori tanítóját a bobbioi kolostor apátjának és a vidék grófjának nevezte ki. Ezzel Gerbert bekerült az egyházi hierarchiába, és hamarosan az érseki széket is megkapta. 998-ban már V. Gergely pápa szentelte őt fel, Ravenna érsekévé, majd amikor Gergely 999-ben váratlanul meghalt, a pápaválasztó zsinat (nem kis mértékben Ottó nyomására) Gerbertet választotta meg egyházfőnek. Pápaként a keresztény birodalom megszilárdítását tűzte ki célul, s ebben nagy jelentőséget tulajdonított Európa keleti népei megtérítésének. Ő alapította Lengyelország és Magyarország első érsekségét, szerepe volt az esztergomi központ létrehozásában is, és ő ismerte el független keresztény királyságnak Magyarországot.
II. Szilveszter szoros barátságban állt III. Ottó császárral, és gyakran döntött úgy, ahogyan azt magas támogatójának érdekei kívánták. Szilveszter uralkodásának utolsó éveit teljes egészükben a különböző főúri pártok közötti küzdelmek és a nemesek pápaellenes harcai határozták meg, ezért el is kellett menekülnie Rómából. Később az általa összehívott zsinatot is kénytelen volt berekeszteni. Miután visszatért, az életéből már csak hónapok maradtak, így Róma egyik legműveltebb, legnagyobb tudású, még az orgonajátékban is kiemelkedő pápája végül nem fejezhette be, amit eltervezett.

A Szilveszter név természetesen nemcsak utónév, hanem családnév is lehet. A magyar kultúrában Sylvester János volt a legismertebb „Szilveszter”. Ő az első magyar nyelvtan szerkesztője, a magyar nyelvtantudomány megalapozója valamint az első teljes, korszerű magyar Újszövetség-fordítás (1541) elkészítője volt. Az általa fordított Újszövetséget Abádi Benedek műhelyében nyomtatták ki, mint az első, hazai nyomdában kiadott, magyar nyelvű könyvet. A képen egy korabeli nyomtatóműhelyt látunk.

Egy „majdnem” és egy biztosan ellenpápa
A két további, Szilveszter nevű pápa megjelenéséhez már szinte csak hatalmi harcok köthetők. Az 1000 körül trónra emelt III. Szilveszter előzőleg a fél évszázadon át elnyomott, nemesi család (Crescenti család) által meghatározott terület, Sabina püspöke volt. A család sikeres lázadást robbantott ki az alig húszéves Benedek pápa ellen, amiért az szövetséget kötött a városi nemesek jogait eltipró német-római császárral, s ezután (1045-ben) Benedek helyébe Sabina püspöke, Giovanni di Sabina léphetett, aki tehát III. Szilveszterként ült a pápai trónra. Ám mivel a hivatalosan felszentelt IX. Benedek élt és nem mondott le trónjáról, Szilvesztert sokan ellenpápának tekintették. Ráadásul Benedek az új, német uralkodó, III. Henrik segítségével 1045 áprilisában elfoglalta Rómát, és elűzte a trónról a szintén legálisan uralkodó Szilvesztert. És bár Szilveszter nem fogadta el pápának Benedeket, támogatók híján kénytelen volt visszavonulni Sabinába, ahol ismét püspökként szolgálta az egyházát. Végül egy birodalmi gyűlésen megfosztották a hivatalától, és arra ítélték, hogy vonuljon kolostorba. Ám mivel nem törekedett visszaszerezni a pápai trónját, ez a döntés később érvényét vesztette, és Szilveszter a haláláig, 1062-ig a sabinai egyházmegye élén maradhatott.
Merőben más pályát futott be IV. Szilveszter, aki egyszerre volt maga is puccsista, majd vált egy másik puccs áldozatává. A puccs (=államcsíny vagy összeesküvés a fennálló renddel szemben, s a hatalom megszerzése) ezúttal a nemrég német királyi trónra került V. Henriktől (nem azonos az angol V. Henrikkel) és az uralkodó pápával ellenséges római nemesek egy csoportjából indult ki, az invesztitúra-harcok során. (Az invesztitúra-harcban a pápaság és a Német-Római Császárság állt konfliktusban egymással, elsősorban az egyházi vezetők beiktatási joga, vagyis az invesztitúra kérdésében. Hosszasan csak a császárokat illette meg a jog, hogy a gyűrű és a pásztorbot birtokában beiktassák a püspököket, ugyanakkor fontos volt a számukra, hogy a legmagasabb egyházi méltóságok ismerjék el az ő, világi hatalmukat. A pápák viszont az egyház különálló szerveződésének elvére hivatkozva igényelték a beiktatási jogokat.) Henrik úgy gondolta, hogy egy neki szolgáló ellenpápa beiktatásával nyomást gyakorolhat az éppen regnáló II. Paszkál pápára is, hogy megegyezzenek az invesztitúra kérdésében. 1105-ben – amikor II. Paszkál nem volt a városban – Henrik segítségével pápává választották a lombard főpapot, Maginulfot. A szokásos módon megszentelték, trónra emelték és ő felvette a IV. Szilveszter nevet. Neki azonban az lett a veszte, hogy Henriknek egy időre bevált a taktikája. Miközben ugyanis Henrik a seregével átlépte az Alpokat, hogy Rómában császárrá koronáztassa magát, út közben valóban sikerült II. Paszkállal megegyeznie. A megzsarolt pápa olyan szerződést kötött Henrikkel, amelynek értelmében lemondott a világi birtokok papi haszonélvezetéről, amivel súlytalanná tette az invesztitúrát. Henrik cserében azt követelte, hogy a pápa őt a szerződés ünnepélyes elfogadása után azonnal koronázza császárrá. Mindezek biztosítékául Henrik elítélte az önmaga által hatalomhoz segített Szilvesztert, és megbélyegző módon ellenpápának nevezte. Ezzel IV. Szilveszter pápai karrierje egyszer s mindenkorra véget ért, fényes  bizonyítékául annak, hogy aki a hivatásával hatalmi taktikákat szolgál, azt a taktikázó hatalom alkalomadtán elsőként fogja kiejteni.

 

Lévai Júlia

 

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum