| |
 |
|
Szocsi lakosai általában nem kedvelik a túl magas házakat. Éppen elég magasak ezek mögött a gyönyörű hegyek. |
Egymást sűrűn váltó, harcias „látogatók”
A Fekete-tenger partján fekvő Szocsi Oroszország legdélibb, egyúttal a világ legészakibb szubtrópusi városa, amely a tenger vize mellett még több mint ötven, a hegyekből érkező gyógyforrással is rendelkezik.
Partját a Kaukázus 3000 méteres hegyei védik a beáramló hideg, északi szelektől, így az évi középhőmérséklet nagyjából 14 °C körüli, és a víz sem hűl le különösebben. A közeli Ahun-hegy harminc méteres kilátójáról olykor az Ararátig is ellátni. A Szocsitól nem messze a Nyugat-Kaukázus az UNESCO világörökségéhez tartozik.
Nem csoda, hogy ez a tiszta levegőjű, változatos és pálmafákban is gazdag vidék már az ókortól sokféle népet vonzott ide.
A görög történetíró, Hérodotosz szerint a Fekete-tenger északi partvidékének legősibb lakói a kimmerek voltak. Ők a Kr. e. 12-dik és 8-dik század között uralták a szteppének a Kárpátok és a Kaukázus közötti részét. Pontos ismereteink nincsenek róluk, így az is lehet, hogy a "kimmer" valójában gyűjtőnév volt, amit a görögök használtak a szkíták előtt itt élő népekre. A város neve mégsem ettől a népcsoporttól, hanem a még kevésbé ismert szadsa népnévből formálódott végül Szocsivá.
A Kr. e. 8-dik században azután ide is eljutottak a harcias szkíták, és a kimmereket a Fekete-tenger déli partvidékére űzték el. A szkíták azonban nem elégedtek meg a különösebb izgalmakat nemigen kínáló tengerparttal, ezért ki-kirándultak csapataikkal a Kaukázuson túli vidékekre is. Ott azonban Küaxarész méd király jelentős vereséget mért rájuk, ezért távozniuk kellett a méd területekről, és visszatértek a partvidékre.
A Kr. e. 7. századtól velük rokon szarmata törzsek érkeztek Szocsiba, majd szerencsére békésebb szándékú görög kereskedők is felfedezték a vidéket, és ezzel végre lehetővé vált, hogy meginduljon a városiasodás.
A Kr. e. 2-dik században azonban egy időre ismét veszély kezdte fenyegetni a területet, amikor a terjeszkedni vágyó VI. Mithridatész Eupatór pontoszi király összeütközésbe került a szintén hódításokba kezdő Római Birodalommal, amely Kr. e. 88-63. között három háborút is indított ellene (mithridatészi háborúk). Kr. e. 66-ban a római seregeknek Pompeius vezetésével sikerült legyőzniük a pontusziakat, ezért Mithridatész egymás után a mai Szocsi közelében lévő Dioszkuriaszba húzódott vissza. Pompeius ekkor ugyan nem követte őt a partközeli helyre, de később, Kr. e. 63-ban még egy utolsó, és számára végleges sikert hozó csatát indított ellene.
A Kelet-Római Birodalom uralma azonban mégsem ettől, hanem a szeldzsuk törökök érkezésétől szűnt meg ezen a vidéken, akiket viszont a Kr. u. 13. században a világhódító mongolok kergettek el. A mai Szocsi akkori területe tehát ideig a Mongol Birodalom részévé vált, majd az Arany Horda uralma alá került, egészen az oszmán-törökök hódításáig.
 |
|
Szocsi ócenáriumában ma már könnyű jó fényképeket készíteni, a digitális gépekkel. |
Miért jöttek oda a cári seregek?
A leghosszabb ideig a törökök uralták ezt a területet: egészen a 19-dik századig, amikor a cári orosz csapatok támadtak rá a területre, és ismét csatatérré tették. Az oroszok a törökök mellett a kaukázusi népek ellen is hadjáratot indítottak, és elsősorban a cserkeszek földjét akarták megszerezni. Az Oszmán Birodalom az 1828-1829-ben lezajlott orosz-török háború végén átadta a területet Oroszországnak, ami azonban újabb alkalmat kínált a cárnak, I. Miklósnak arra, hogy ismét háborút indítson a cserkeszek ellen. Ebben a kitelepítésekkel és kiéheztetésekkel is terhelt harcban a cserkeszek ismét sokat veszítettek. És miután sokuk holttestét csak a tengerbe tudták bedobni, megfogadták, hogy soha többé nem esznek halat. Az ő, mai utódaik ezekre a szenvedésekre hivatkozva tiltakoztak most az ellen, hogy az Olimpiai Játékok fő helyszínéül a város mögötti hegyekben lévő Krasznaja Poljana (Vörös mező) nevű helyen lévő sícentrumot tették meg. Ennek területe ugyanis azonos annak a kbaadai csatának a helyszínével, ahol a cserkeszek egykor a döntő vereséget elszenvedték. A Játékok rendezői azonban nem érezték úgy, hogy a sporttal meggyaláznák az elesettek emlékét, ezért a cserkesz küldöttség nem érte el a célját. (A Játékokat egyébként a legkevésbé sem ők, hanem a dagesztáni iszlám lázadók fenyegették meg robbantásos terrorcselekmények ígéretével.)
|
|
|
Szocsi nemrég elkészült, modern épületei. |
Békésebb élet: csak a huszadik századtól
1917-ben Oroszországban megdöntötték a cárizmust és a bolsevikok vették át a hatalmat. Ezután, 1918-ban a szovjetek (tanácsok) összoroszországi kongresszusa tanácsköztársasággá kiáltotta ki Oroszországot. Az ezt követő polgárháború idején alakult meg az Ukrán SZSZK a Belorusz SZSZK és a Kaukázusontúli Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság. 1922-ben Oroszország és e három, másik köztársaság megalakította a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségét, a Szovjetuniót. Az I. világháború, majd a szovjet-oroszországi polgárháború után a tengerparti terület 1922-ben a Szovjetuniót létrehozó Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság része lett. És bár ez után is több, katasztrofális veszteségekkel járó háborúban volt részük az ott élőknek, Szocsi lassan egyre népszerűbb üdülőhellyé kezdett válni. Kiváló levegője és viszonylag egyenletes hőmérséklete gyógyulási lehetőségeket is kínált. A huszadik század elején itt épült fel az ország első szanatóriuma, amely hamarosan világszerte ismertté tette a várost. Hamarosan kaukázusi Riviéraként kezdték emlegetni a szocsi tengerpartot, ahol ma már száz strand várja a fürdőzőket. A nyári szezont minden évben nagy ünnepséggel nyitják meg, május végén, június elején. Ezek mellett iszapfürdőkbe is mehet, akinek például ízületi vagy egyéb, mozgásszervi betegségei vannak. A gyerekek számára pedig hatalmas ócenáriumot és delfináriumot, valamint öt aquaparkot is építettek.
Nyaranta a politikusok és üzletemberek jó része akár több hónapra is átköltözik Szocsiba, amit ettől Oroszország nyári fővárosának is szoktak hívni. Egykor Sztálinnak is volt itt nyaralója, a hetvenes-nyolcvanas években pedig az akkori főtitkár, Brezsnyev szeretett itt vízkúrákat venni.
Szocsinak ma a környező, kisebb települések beolvasztása révén száznegyvennyolc kilométer hosszú a tengerpartja, és ezzel egyúttal Európa leghosszabb városának számít. Évente három-négy millió turista is meglátogatja. Októbertől áprilisig pedig olyankor is sok itt a sportoló, amikor semmiféle verseny nincsen. De Szocsinak gyönyörű, modern kultúrpalotája is van, amelyben rendszeresen rendeznek különféle zenei fesztiválokat, a klasszikus zenétől a népzenén át a jazzig. Szeptemberben két nemzetközi jazzfesztivál is várja az érdeklődőket, októberben pedig a nevében a kellemes időjárásra utaló Bársonyos szezon című divatfesztivált szokták megrendezni.
Mindenesetre most annak kell drukkolni, hogy a robbantásokkal fenyegető terroristák semmilyen módon ne tudjanak bejutni Szocsiba, és ne dúlják fel a város és a versenyek rendjét.
Lévai Júlia
|
