Az ember

:
 

Honnan származunk? Mi a kultúra? Hogyan keletkeztek a városok? A könyv szerzői az emberré válás folyamatának jelentős állomásait írják le – az ősembertől a modern városlakó emberig. Az olvasó megismerheti a művészet, a technika és a tudomány jelentőségét az emberiség életében és betekintést nyerhet a világvallások alapelemeibe vagy a törvények rendszerébe is. Antropológiai, történelmi és néprajzi ismeretekkel gyarapítja ez a kötet az olvasókat, s így jobban megérthetjük a jelent, amiben élünk és könnyebben elképzelhessük a jövőt.


 
Itt veheted meg a könyvet >>>

Valóban a majmoktól származunk?
Az évezredek folyamán az emberiség számtalan magyarázatot talált eredetére, gyakran egy vagy több istent tisztelt teremtőjeként. Ma már tudjuk, hogy az ember egy több mint hárommilliárd évig tartó fejlődés eredménye, ami azt is jelenti, hogy a Föld minden teremtményével rokonságban áll. Legközelebbi rokonaink pedig – jóllehet ezt az elképzelést sokan ma sem fogadják szívesen – a csimpánzok. Az ember különleges képességeivel meghatározó helyet vívott ki magának az élőlények sorában. Barázdált agyának, ügyes kezének, beszéd- és íráskészségének köszönhetően képes arra, hogy gondolatait közölje, és tapasztalatait embertársaival megossza. Az ember megtervezi jövőjét, átlátja és tudatosan befolyásolja a körülötte zajló eseményeket, szinte minden helyzethez tud alkalmazkodni. Fel hő - karcolókat és holdrakétákat épít, betegségeket gyógyít, a világmindenség titkait kutatja, műalkotásokat hoz létre. És – alighanem minden élőlény között egyedül – ő tisztában van azzal, hogy egyszer majd meghal.

Mi a család?
A gyermekeknek születésüktől felnőtté válásukig szükségük van a szüleikre. Az apa és az anya gondoskodik élelmezésükről, ruházatukról, biztonságot, szeretetet és támaszt nyújt nekik. Az anyából, apából és a gyermekeikből álló élet - közösség jelenti a család hagyományos formáját, amely Európában csak alig 200 éve vált általánossá. Régebben ezek az életközösségek nagyobbak voltak: a nagyszülők is együtt éltek a családdal, de apai vagy anyai ágról a nőtlen vagy hajadon testvérek is segítettek a ház körüli munkák elvégzésében és a gyermekek gondozásában. Bizonyos korokban még a cselédek, a szolgáló lányok és a szolgák is családtagnak számítottak, hiszen mindnyájan egy fedél alatt éltek. Napjainkban már szinte ritka az ilyen hagyományos családforma. Sajnos a legtöbb társadalomban vannak olyan apák és anyák, akik egyedül nevelik fel gyermekeiket; de az is gyakori, hogy egy gyermekét egyedül nevelő asszony házasságot köt egy magányos férfivel. Ha gyermekeik születnek, akkor a korábbi kapcsolatukból született gyermekek és közös gyermekeik féltestvérei lesznek egymásnak. Ma már sokféle család él egymás mellett, vannak kicsi, kétszemélyes családok, de több nemzedék is együtt élhet a modern nagyvárosokban is. Minden kultúrában más a család, a nemzedékek összetartó ereje.   

Honnan tudjuk, mi a jó és mi a rossz?
Az emberek együttélése csak akkor működő - képes, ha mindenki betartja a viselkedési szabályokat, például nem rabolja ki a szomszédját. A gyerekek a családban már korán megtanulják, hogy nem szabad másokat megütniük vagy játékaikat elvenniük. Valamennyi kultúrában meglévő alapszabály: „Ne tégy olyat, amit nem szeretnél, hogy veled is megtegyenek! ” A gyerekek rend szerint a szüleiktől tanulják meg, hogy mi a jó, és mi a rossz. Sok kultúrában a vallás szabja meg a legalapvetőbb törvényeket; a keresztény kultúrában a Biblia Tízparancsolata. Aki megszegi a parancsokat, az elnyeri méltó büntetését embertársaitól itt a földön, vagy istentől a túlvilágon. A különböző vallások nem mindig egységesek a bűn és az erény meg - határozásában. Büntetheti-e veréssel gyermekeit az apa? Lophat-e az, aki éhes? Megengedhető-e a hazugság a jó cél érdekében? Kell-e fejkendőt viselniük a lányoknak és az asszonyoknak? Amit az egyik vallásban szabad, azt tilthatja a másik. A parancsok értelmezése is változhat, lehet, hogy napjainkban már elfogadottá vált az, ami korábban tilos volt. Minden társadalom törvénykönyvben foglalja össze a felmerülő kérdésekre adott válaszait. A törvények betartása fölött ügyvédek, ügyészek és bírók őrködnek a rendőrség segítségével.

 

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum