Sárkányok – I. - Az ősi mítoszoktól a kínai sárkányokig

2015. augusztus 17., 09:41
 

Nyáron a szabadban gyakran szoktak papírsárkányokat eregetni a szélben. Ezek persze jóval egyszerűbb formájú lények, mint amilyenek az „igazi” sárkányok. De kik-mik is valójában azok?


 
Ember legyen a talpán, aki be tudja azonosítani az egyes testrészeik eredetét ezen a sárkányon. A lenyűgöző lény A pekingi Tiltott Városban lévő Kilenc sárkány falának egyik szereplője.

Lehet, hogy a dinók voltak a minták?
A világ legkülönfélébb kultúráiban egyszerre, de egymástól függetlenül jöttek létre azok a mitikus (tehát fantáziabeli) lények, amelyeket sárkányoknak hívunk. Ez azt bizonyítja, hogy valamiféle univerzális, mindenkiben létező lelki igényt elégít ki a képük. Az embereknek mindig és mindenütt szükségük van arra, hogy bizonyos dolgokat náluk mindenképp nagyobb, egyszerre ijesztő és védelmező, konkrétan semmilyen élőlényre nem hasonlító, de többre is emlékeztető fantáziaalakokkal testesítsenek meg. Kétségtelen, hogy a több elemből összegyúrt, mitológiai lények között a sárkány a legkiemelkedőbb. Hiszen míg például a sellő csupán két elemből – az ember és a hal formájának összekapcsolásából – áll, a sárkányban három faj képviselője is ott van: a kígyóé, a gyíké és a madáré. Lehet, hogy a formáját a rég kihalt dinoszauruszok megtalált csontvázai ihlették. Mivel összetevői közül a kígyó és a madár az, amelyhez természetes módon adódnak a képzettársításaink, a különféle mitológiákban is ez a két rokonság kap hangsúlyt.
A világ teremtéséhez kapcsolódó – szakszóval: kozmogonikus – mítoszokban, eredetmondákban általában ugyanaz a jelentése, mint a kígyóénak: a kavargó, követhetetlen mozgású őskáoszt, rendezetlenséget szimbolizálja. A sárkány testének hullámzása az ősi vizek mozgására, veszélyes erejére, hatalmára is utal. Sok eredetmondában a világ teremtése egy sárkánykígyó elpusztításával ment végbe, és ennek képe a későbbiek során is megmaradt, amikor a legkülönfélébb hősöknek kellett megküzdeniük valamilyen, nagyon nagy erővel (például a Rosszal). Ilyenkor a sárkány inkább a kiszámíthatatlan gonoszságot, ellenségességet testesíti meg. De az is gyakori, hogy a sárkány a sötétség és a fény, átvitt értelemben a tudatlanság és a bölcsesség harcát is jelképezi. És bár a legtöbb mítoszban keveredik benne a kétféleség, és egyszerre utal pl. az anyagi és szellemi világ különbségeire is, a keleti kultúrákban inkább a pozitív, a nyugatiban és a perzsában inkább a negatív képzetek tapadnak hozzá.

Ez egy valamivel egyszerűbb sárkány-szobor, a régi korokból.

A sárkányok sárkánya: a kínai sárkány
A kínai mitológiának évezredek óta a sárkányok a legnagyobb jelentőségű természetfeletti lényei. Ábrázolásuk már a Kr. e. 2-dik évezredben megjelent, az ú.n. jósló-csontokon, amelyekre rákarcolták a figuráját. Valószínű, hogy Kínában az átlagnál több, megkövült dinoszaurusz-, madár- és emlős csont került elő a földből, és mivel akkor még nem léteztek ezeknek a régészetnek pontos eszközei ahhoz, hogy egy leletről meg lehessen határozni a mibenlétét, az állatoknak a fogait sárkánycsontoknak (lung-ku) vagy sárkányfogaknak (lung-cse) gondolták. Egy alkalommal, a Lo-folyóhoz vezető csatorna ásása közben olyan sok csontot találtak, hogy a csatornát Sárkányfej-csatornának (Lungsoucsü) nevezték el. Már ezeken a csontokra rákarcolt képecskéken is látszott, hogy a kínai sárkánynak minden, egyéb lénynél gazdagabb a kidolgozottsága. Már azt sem könnyű felsorolni, hogy egyáltalán hányféle állat részeiből áll össze a teste, hiszen szarvasagancs is lehet a fején, amely viszont a tevéére emlékeztet, miközben a szeme egy démoné, a füle inkább a bivalyoké, a nyakán kígyópikkelyek vannak és a karmait, amelyek tigrislábakon nőttek, a sasoktól kölcsönözte. Emellett más színe van a keletinek, és más az égbolt közepét uraló sárkánynak. A föld alatti sárkányok a föld kincseit őrzik, az égiek pedig az esőt biztosítják. A tengereknek, tavaknak és folyóknak, vagyis a vizeknek külön sárkányaik voltak: az úgynevezett sárkánykirályok. Ezek fényes palotákban élnek odalenn, és még hatalmas seregük is van, amelyet tengeri állatokból verbuváltak.

Ma már nem kell kínainak lenni ahhoz, hogy az ember sárkányt tetováltasson magára. Ez egy szelídebb, ám télen talán kevésbé érvényesülő változat.

Istenek is voltak?
A sárkány kezdetben valószínűleg több ősi törzs totemállata is lehetett és ebben a szerepében is eltért a többitől. A totemállatokat általában a valóságos élőlények közül választják ki (mint pl. a szlávok a medvét), és csak ritkán fordul elő, hogy a totem egy fantázialény (mint pl. a magyar ősi mítoszok turulmadara is). És mivel fantázialény volt, arra is alkalmassá vált, hogy valamiféle isteni szerepet tulajdonítsanak neki. Kezdetben, a pogány korok istenképeinek megfelelően a sárkányok egy-egy létező jelenség – például az őselemek, tehát a mennydörgés, a villám, a szél és az eső – istenei voltak. Később, az egyistenhit logikájához hasonlóan már elvontabb, eszmei szerepet kapott a sárkány: így keletkezett a sárkánykirály alakja, amely azonban mégsem azonos az egyetlen Istennel, hiszen több területet és több alakot is kapcsoltak hozzá. Az egyes sárkánykirályok kultusza mégis erősen hasonlított az egyistenhitek rendszeréhez. A vizek sárkánykirályát például ugyanúgy szakállas öregemberként képzelték el, mint az európai kultúrák istenét, sőt, olykor még botot is adtak a kezébe. Az alakjához kapcsolódó mesékben a sárkánykirálynak lányai, fiai voltak, akikkel kapcsolatban megjelenik a „megmentő” szerep erkölcsi értékének kiemelése is. A sárkánykirály gyerekei gyakran kerültek bajba az emberek világában, amivel kiprovokálták az emberi jóságot és segítőkészséget. Aki megmentette a bajba került istenfiát vagy -lányát, az fényes ajándékot, nem egyszer varázserejű tárgyat kapott ajándékba, a király palotájában. Az még a pogány hitvilág öröksége volt, hogy a szobrát az emberi elégedetlenségek, dühök vagy éppen az elégedettség és a hála levezetőjeként használták, de az már modernebb fejlemény volt, hogy szinte minden városban templomot emeltek neki, elsősorban a vizek közelében, tehát a folyók, a patakok partján vagy a gázlók menten, de olykor a kutaknál is. A templomból azután a pogányság szellemének megfelelően például aszály idején kivitték a sárkánykirály szobrát a templomból és a tűző napra helyezték. Áradáskor pedig végigvitték az árvíz sújtotta vidéken, hogy saját szemével lássa, mekkora a kár. Ilyenkor abban reménykedtek, hogy felébred a lelkiismerete, és intézkedni fog. Ha azonban azt látták, hogy ez nem történt meg, akkor bizony a sárkánykirály szobrát ugyanúgy „vízbe fojtották”, ahogyan más kultúrákban is „megbüntették” a cselekvésre képtelen szellemek vagy istenek jelképes szobrait (vagy elégették például a telet jelképező kisze-bábut). A kínai császárok dicséretük jeléül gyakran adományoztak hivatalos címeket, rangokat a sárkánykirályoknak. Amiből persze az is következett, hogy amikor azok „renitenskedtek”, akkor bizony akár megfosztották őket a rangjuktól vagy távoli vidékekre száműzték a szerencsétleneket. A kínai császárok olykor féktelen despotizmusa, uralkodási őrülete a képzeletbeli sárkányokkal folytatott, képzeletbeli versengés rendszeréből is eredt.

Sárkányok a kultúrában
Az idők során a sárkányok köré szinte egy egész tudományág épült, amelynek ismerői jártasak voltak a sárkányok rendkívül gazdag jelképrendszerében. A sárkány folyamatosan jelen van a kínai képzőművészetben és a díszítő művészetben, emellett a folklórban és az irodalomban is. Alakját rengeteg anekdota, mese és elbeszélés örökíti meg, de a hivatalos történeti művekben és a régi enciklopédiákba is beemelték (ez utóbbiakba mint a „pikkelypáncélos” állatok legfontosabb képviselőjét). Egy idő után magának a császárságnak is a szimbólumává vált. Igaz, itt egy másik csodalénnyel: a haló poraiból mindig feltámadni képes főnixszel kellett osztoznia. Ez a madár a császárné mitikus jelképállata volt. A kínai sárkánykultusz nagy hatást gyakorolt a további távol-keleti népek mitológiájára is. A sárkányok sokszínű alakjából és legendáiból sokat merített a japán, a koreai és a vietnami mitológia is. Természetesen az asztrológiából sem maradhatott ki a sárkány. Ebben minden évnek egy-egy állat felel meg, így a sárkánynak a patkányok, bivalyok, tigrisek, nyulak, kígyók, lovak, kecskék, majmok, kakasok, kutyák és disznók közé kellett beilleszkednie. Mondanunk sem kell: ezek között ő a legszínesebb és legizgalmasabb egyéniség.

Lévai Júlia

Sárkányok – II. Az európai antikvitás és a zsidó-keresztény egyistenhit

 

Ismerd meg a Sárkányfiú történetét!

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum