Azonosító:
Jelszó:
Emlékezz rám!
Elfelejtetted a jelszavadat?

Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Mi van a függöny mögött?

2017. január 26., 19:31
 

Akik énekkarosok vagy amatőr színtársulatban játszanak, egyszer-kétszer már valódi színházi színpadon is állhattak. Ez azonban még nemigen nyújthatott a számukra rálátást arra, hogy vajon hogyan is működik egy színházi játéktér, amelyen estéről estére sokféle eszközt igénylő darabok előadását kell biztosítani. Hány ember hányféle munkája kell ahhoz, hogy minden a lehető legjobban menjen? Kik azok, akik a színdarab szövegén és a színpadra állításán dolgozó emberek – tehát a fordítók, dramaturgok és rendezők – mellett minden este ott vannak a háttérben?


 
A hagyományos súgólyukból ezt a képet látja maga előtt a szövegkönyvre figyelő súgó. (Fotó: Sióréti Gábor)

Nem főszereplő, de…
…olykor még a rendezőénél is meghatározóbb szerepet játszhat a súgó. Hogy létezik ilyen egyáltalán, arról a nézők hosszú évszázadokon át a színpad egyik, rögtön szembeötlő része, a középen lévő, félgömb formával fedett súgólyuk révén értesültek. Az ez alatt lévő, süllyesztett kuckóban ültek, egy kislámpa mellett a súgók, a színdarabok vagy operák szövegkönyvével, és innen súgták fel a szöveget olyankor, amikor megérezték, hogy a színész vagy énekes a következő pillanatban el fog akadni. Ha ezt a pillanatot lekésték, akkor már baj volt, hiszen a közönség érzékelte a megakadást, ami pedig kibillentette az átélt előadást a medréből. Ezért a súgónak nemcsak tökéletesen ismernie kell a darab minden mozzanatát (tehát a beállított helyzeteket is, és nemcsak a szöveget), hanem kiváló ritmusérzékkel, de főként nagy beleérzőképességgel, empátiával kell rendelkeznie. Mint azt az egyik neves súgó, Tarr Mari mesélte, még olyan is előfordult, hogy egy váratlan helyzet miatt a súgónak a szó szoros értelmében át kellett szerkesztenie a darabot, ha el akarta kerülni a botrányt. A helyzet attól állt elő, hogy az egyik jelenet előtt az abban szereplő két színész ugyan odaállt a függöny mögé, hogy majd bemegy a kellő pillanatban, de annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy szemmel láthatóan nem figyeltek. A súgó azonnal érzékelte, hogy nem fognak bejönni, és megértette, hogy így a két, már benn lévő színész – Huszti Péter és Moór Marianna – mekkora bajba kerül, ha úgy akarja majd tovább játszani a darabot, ahogyan azt a szerző megírta – vagyis a két, további szereplő részvételével. Ám mivel a helyzetet csupán ő mérte föl, neki kellett lépnie. Ez pedig, Tarr Mari elmesélésében a következőt jelentette: „Felsúgtam Péternek, hogy ’vigyázz’, majd átlapoztam a következő, négyszemélyes jelenetet, és azonnal felsúgtam az azt követő jelenet elejét. Péter vette a lapot. A replikát is súgtam Moór Marinak, hogy meglegyen a folytonosság. Ő egy kicsit meglepődött, hogy hogyhogy már itt tartunk, de mondta, amit kellett, és zökkenőmentesen lement az előadás. Ha a két színész észbe kap, és hirtelen berohan a színpadra, nem tudom, mit csináltam volna. Mindenesetre az előadás után az öltözőfolyosón kivágódott Huszti ajtaja, Péter felém fordult, és azt mondta: Mari, ötös!"
Idővel a súgólyuk több színpadról is eltűnt, ami meg is könnyíti, de meg is nehezíti a súgók munkáját. Megkönnyíti, amennyiben nincsenek kitéve például a rengeteg pornak, amely a színpadi deszkákról az orrukba tódul (sőt, olykor, amikor esetleg állatok is jelen voltak a színpadon és éppen elengedték a vizeletüket, az is csak oda csoroghatott), és megnehezíti, amikor csupán egy függönyrés vagy díszletrés még annál is kényelmetlenebb helyéről kell segíteniük a színészeket. Súgónak azonban többnyire olyan emberek jelentkeznek, akikben a szokásosnál is nagyobb a vállalkozókedv, és akik szeretik az ilyen kihívásokat. Természetesen voltak olyanok is, akik másképp látták ezt a dolgot. Ilyen volt például Petőfi Sándor is, akit egyszer, vándorszínész korában egy rendező arra kényszerített, hogy ugorjon be a betegség miatt kiesett súgó helyére. Petőfi nagyon fel volt háborodva, de végül kénytelen-kelletlen eljátszotta ezt a „szerepet” is.

Az ügyelőt ma már mikrofonok, megafonok és egyéb gépek segítik a munkájában. Amíg ezek nem voltak, addig kéz- és fényjelekkel, valamint rengeteg szaladgálással kellett megoldaniuk, hogy mindig minden időben a helyén legyen, a színpadon.

Ki felel a zavartalan előadásért?
Többnyire a színpad jobb oldalán van az a fülke, amelyben az előadás folyamatos rendjét biztosító személy dolgozik. Ő az ügyelő. Neki egyszerre kell figyelnie, hogy mi történik a színpadon, és ennek ismeretében jeleznie a többieknek a következő lépést. Ma már a színpad mögötti öltözőkben, technikai helyiségekben, de a színház büféjében is megafonok vannak, és az ügyelő ezen a technikai hívóberendezésen keresztül figyelmezteti, majd szólítja a színészt, hogy készüljön, mert hamarosan ő következik. Ugyanígy a világosítóknak, a hangosítóknak és a díszletezőknek, kellékeseknek is ő szól. Igaz, velük inkább walkie talkie-n (tehát közvetlen telefonon) beszél, hiszen ők nem egy helyiségben várják, hogy rájuk kerüljön a sor, hanem a zsinórpadláson vagy egyéb, változó helyeken dolgoznak. Régen, amíg nem voltak mikrofonok és elektromos összeköttetések, az ügyelők fényjelekkel informálták a többieket. És bár az ügyelő előtt természetesen ott van a szövegkönyv, szinte kívülről kell tudnia, nemcsak a szöveget, hanem a rendezői beállításokat is. Hiszen neki minden pillanatban előre kell gondolkodnia, miközben még a technikai részletekre is figyelnie kell.
Sok országban ma már egyetemi tantárgy a színházi folyamatvezérlés, angolul a stage management oktatása. Nálunk azonban még ma sem az. Igaz, hogy az iskolában csak nehezen tanítható ez a mesterség, mert sokszor elsősorban leleményességet kíván a helyzet megoldása. Előfordulhat például, hogy egyszer csak elmegy az áram a színpadon. A játékot ilyenkor nem kell feltétlenül leállítani, mert vészvilágítás mindig marad a színpadokon. Ám ez igen kevés, miközben a világító semmit sem tud tenni azokkal a kihunyt reflektoraival, amelyek a színpadi világítás legfőbb eszközei. Az ügyelők azonban többnyire tartanak a kezük ügyében egy erős elemlámpát, hiszen eleve félhomályban állnak. Ezért nemegyszer előfordult már, hogy az ő lámpájuk világította be a színész fejét, egy-egy nagymonológnál, és így akár föl sem tűnt, hogy valami baj történt a fénnyel. Gyakran még izgalmasabbá is tette az előadást, hogy a színész ilyen, kissé misztikus módon volt bevilágítva.

Egy színpad alatti süllyesztőhöz rengeteg hely kell, hiszen erős gépekkel – többnyire hidraulikával – lehet csak megoldani, hogy a színészek vagy a tárgyak jó tempóban és biztonságos körülmények között tűnjenek el a színről.

Amikor a hattyú elsüllyedne
A díszletek beállítása és mozgatása az egyik legkomolyabb munka a színpad terében. A színpadi technikát több műhely és műszaki berendezés szolgálja. A díszletek sokféle anyagból készülnek (pl. pozdorjából vagy könnyű fémekből, műanyagokból), s ezek készítésében már kezdetektől a legkiválóbb képzőművészek vettek részt. A színpad kiemelten fontos része a zsinórpadlás, amelyen csigákkal és különféle fémszerkezetekkel mozgatják azokat az elemeket, amelyeket felülről a legcélszerűbb elhelyezni a színpadon. Lent, a színpad padozatán pedig különféle elforgatható elemek („forgószínpad”) illetve süllyesztők vannak. Ezek kezelésére természetesen mindenütt jól képzett és felelős szakembereket alkalmaznak a színházakban. Ugyanez a helyzet a kellékesekkel is, akik a darabban használt bútorokért, kisebb tárgyakért felelősek. Mind a díszletek, mind a kellékek illetve ruhák készítői olyan személyek, akik a technikai tudásuk mellett még nagy képzőművészeti, történelmi-kortörténeti tudással, stílusérzékkel és művészi tudással is rendelkeznek. Mindezzel együtt a díszletek és kellékek világa mindig is kitűnő humorforrást jelentett a színházak életében. A színészek bakijai mellett ezekről maradt fenn a legtöbb adoma.

Díszlet-terv a Mágikus állatok iskolája színdarabhoz.
(Fotó: Kolibri Színház

Az egyik leghíresebb történet ahhoz a hattyúhoz kötődik, amelyet Wagner képzelt bele egyik operája, a Lohengrin meséjébe. Ebben a főhősnek, Lohengrinnek az opera egy csúcspontján hattyú-fogaton kell megérkeznie a színre. A fogatot kötélen húzták be, csúszós fémfelületen, amely a vizet utánozta. A múlt század elején azonban egy alkalommal ezt a hattyú-fogatot csak préselt papírból tudták előállítani, amely azonnal összeomlott volna, ha a szerepet játszó, termetes énekes rááll. Szerencsére ez már a próbán kiderült, ezért az énekes nem is állt rá, viszont ettől kezdve azt kellett gyakorolnia, hogy miként gyalogoljon be úgy, a közben lassan vontatott hattyú mögött, hogy a nézők ne lássák a lába mozgásait. Állítólag jól megoldotta, miközben természetesen még énekelnie is kellett.
A modern színházban ma már ritkán ragaszkodnak az ilyen, szó szerint vett megoldásokhoz, és Lohengrin akár egy hattyú alakú helikopteren is megérkezhet, a színpad háttérembereinek munkája azonban változatlanul nagyon sokrétű és felelős munka marad. A színpad előlünk elrejtett részében estéről estére rengetegen dolgoznak azon, hogy mi jól érezzük magunkat a nézőtéren.

Lévai Júlia

 

A Mágikus állatok iskolája című sorozatból készült színdarab 2017. február 25-től a Kolibri Színház műsorán!

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum