Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Harmonia caelestis – Páltól és Pétertől

2017. április 13., 16:33
 

A „mennyei harmóniák” jelentésű „harmonia caelestis” kifejezést sokáig csak a zenetörténészek ismerték. Közülük is inkább csak azok, akik a régi magyar egyházi zenékkel foglalkoztak. A múlt század hetvenes éveitől azonban egyszer csak egyre több, kórussal kibővített zenekar játszotta és tette kedveltté a 17-dik századi Esterházy Pál Harmonia caelestis című, barokk stílusú zeneművét. A huszonegyedik század elején pedig az egyik legjelentősebb irodalmi eseményt jelentette a későbbi leszármazott, Esterházy Péter azonos című nagyregénye. Így mára ez a latin nyelvű, jelzős szerkezet a magyar műveltség egyik jól ismert szókapcsolatává vált.


 
Egy Esterházy Pálról készült festmény, 1655-ből.

Ki volt Esterházy Pál?
Galánthai gróf Esterházy Pál Kismartonban született, 1635-ben. Édesanyja Nyáry Krisztina, édesapja gróf Esterházy Miklós volt, aki az Erdélyi Fejedelemségben a török birodalom egyik bástyáját látta, ezért erősen ellenezte annak önállóságát. Az erős hitű katolikus családban mindennél nagyobb hagyománya volt a töröktől való függetlenség eszméjének, amit felnőttként Esterházy Pál is továbbvitt. Fiatalkorában Grazban és Nagyszombaton tanult, jezsuita intézetekben. 1652-ben azonban a család négy tagja is elesett a vezekényi csatában, köztük az egyik bátyja, László is, ezért őt korán (16 évesen) nagykorúsították és kijelölték a vármegye örökös főispánjának. László ugyanis a haláláig ezt a tisztséget viselte, és az akkori törvények szerint az ilyen posztokat lehetőleg ugyanazon családon belül kellett továbbvinni. Tizenkilenc évesen megházasodott: István bátyja lányát, Esterházy Orsolyát vette feleségül, aki azután 18 gyereket szült. Pált még ugyanebben az évben Pápa kapitányává és királyi tanácsossá is kinevezték, két év múlva, 1657-ben pedig már udvari tanácsos volt. Tisztségei meglehetősen gyorsan követték egymást: 1668-ban kinevezték bányavidéki és dunáninneni főkapitánnyá, egy évvel később pedig Csobánc kapitánya lett. Mivel úgy látta, hogy Magyarország helyzetén csak a Habsburgokkal való szövetség keretein belül lehet javítani, mindvégig hűséges volt a bécsi udvarhoz, és ezért hazafisága ellenére sem csatlakozott a Wesselényi-féle összeesküvéshez. Sőt, 1670-ben erővel elfoglalta a felvidéki protestáns urak várait, és mindenfajta további mozgolódást igyekezett megakadályozni. Bécsi tárgyalásain ugyanakkor mindig az ország érdekeit képviselte. 1680-ban, a Thököly-felkelés során Thököly Imrével is folytatott tárgyalásokat, de ezek eredménytelenül végződtek. Mindeközben főudvarmester is lett, 1681-ben viszont, a soproni országgyűlésen már egy mindegyiknél rangosabb, választott tisztséget nyert el: ő lett a nádor. Ez azzal is járt, hogy egyúttal Pest-Pilis-Solt vármegye örökös főispánja is ő lett, valamint az Aranygyapjas rend tagjává is vált. Ekkor negyvenhat éves volt.
A nádor vagy nádorispán (latinul: palatinus) a magyar királyi udvar legmagasabb méltósága volt, lényegében a király helyettesének posztját jelentette. A posztot I. István hozta létre, a frank-német palotagrófi tisztség mintájára, és 1848-ig tartották fenn. Kezdetben a nádor tisztsége egybeesett az udvarispánéval (comes curialis), vagyis általában kellett az udvar gazdasági és jogi ügyeivel foglalkoznia. A 12-dik századtól azonban az udvarispán feladata levált a nádorétól, és lényegében egy önálló, országos hatáskörű bírói szervezet vezetésével vált azonossá. A 13-dik századtól pedig udvari helyett rendi méltósággá vált, ami azt jelentette, hogy a nádor a rendek hatalmi törekvéseit szolgálta, a királlyal szemben is.
Amikor 1663-ban egy újabb háború tört ki a törökökkel szemben, ő is csatlakozott. Huszonnyolc évesen részt vett az ún. téli hadjáratban, amelynek során egészen Pécsig törtek előre a Rajnai Szövetség erőivel. Pécs alatt Zrínyivel egy 5000 fős lovasság élén vonultak tovább Eszék felé, ahol azután felgyújtották és megsemmisítették az eszéki hidat, és így elvágták a törökök utánpótlásának útját. Ez az akció győzelmet biztosított az összevont, török ellenes csapatoknak. Mivel Zrínyit nemsokára eltávolították a főparancsnoki posztról (azzal az ürüggyel, hogy kudarcot vallott Kanizsánál), Esterházy Pál a továbbiakban az osztrák főparancsnokánál, Raimondo Montecuccolinál szolgált. Részt vett a körmendi csatában (július 26-27.), ahol ő vezette a magyar csapatokat, és a szentgotthárdi csata (augusztus 1-5.) utóharcaiban is ott volt.
Negyvenhét éves volt, amikor 1682-ben meghalt felesége, de hamarosan újra megnősült: Thököly Évával házasodott össze, akitől hét gyermeke született.
Az 1683-ban kirobbant, újabb török háborúk során családját osztrák területekre menekítette, miközben ő maga Bécs védelmében harcolt, és igyekezett minél több magyar katonát hadba állítani. Neki köszönhető, hogy a felszabadító háborúban közel 20 ezer fős magyar haderő is részt vett, ami jelentős mértékben hozzájárult a győzelemhez.
1684-ben, negyvenkilenc évesen ott volt Buda első ostrománál, amelynél sikertelenül védték a várost, de két évvel később a visszafoglalásánál is. 1687-ben rávette a rendeket, hogy mondjanak le az Aranybulla ún. ellenállási záradékáról és a szabad királyválasztásról. Szolgálataiért a császár még ugyanebben az évben birodalmi hercegi rangra emelte, amelynek révén tehát Esterházy Pál kivált a család grófi ágából és a hercegi ág tagjává lett.
Ezután még több csatában is részt vett, majd 1694-ben a némileg békésebb tevékenységet is biztosító sókereskedelmi monopóliumot kapott bérbe az udvartól. 1695-ben a birtokát az elsők között alakította át hitbizománnyá. A Rákóczi-szabadságharc idején változatlanul kitartott a Habsburgok mellett. 1711-től, hetvenhat évesen Moson vármegye főispánja is volt.
1713-ban azonban pestisjárvány tört ki az országban, amivel már az ezek szerint amúgy kiemelkedően jó adottságokkal rendelkező herceg sem tudott szembeszállni, és ekkor Kismartonban meghalt.

A kismartoni Esterházy kastély barokk stílusúvá átalakított díszterme. 1761-től itt dolgozott a kor legnagyobb zeneszerzője, Joseph Haydn, mint az Esterházyak udvari zenekarának vezetője. Jelenléte Kismartont az európai zenekultúra egyik központjává tette.

A harcos mint költő és zeneszerző
A terebélyes Esterházy családban a művészetek pártolásának és a művelésének is nagy hagyománya volt. Ezért nem lehetett különösebben szokatlan, hogy Pál az élénk és folyamatos politizálás mellett mindig szakított időt a költészetre és a zenére is. Ebben Zrínyit követte, aki szintén egyszerre volt költő és hadvezér. Ő maga kifejezetten erős és kifinomult érzelmeket vitt bele, mind a költészetébe, mind a zenéjébe. Versei kiemelkednek a magyarországi barokk költészeten belül, s emellett történeti szempontból a latin nyelvű emlékiratai is jelentősek. Az 1711-ben megjelent Harmonia caelestis című kompozíciója  55, viszonylag rövid kantátából áll. A kantáták dallamait szólóban és duettben éneklik, kórus kíséretével. A zenekar a kor legmodernebb felállását követi: brácsa, violone, hárfa, fagott, theorbo, hegedűk, fuvola, trombita, orgona és üstdob van benne.
Dallamai a kora barokk jellemző fordulatait és hangulatait követik, de a szokásosnál könnyedebbek és levegősebbek. Gyakran kifejezetten ábrándos és merengő a zene, de nem nélkülözi a vidám és csapongó futamokat sem.   

Esterházy Péter mindig egy színész profizmusával olvasta fel az írásait.

A könyv, amelynek belső zenéje van
Az 1950-ben született, kiemelkedő utód, Esterházy Péter a család grófi ágának leszármazottja. Ő ennek a zeneműnek a nyomán adta a Harmonia Caelestis címet az egyik legkülönlegesebb, egyedülálló regényének. Ebben az író kiindulópontja a szerteágazó Esterházy család tényszerű története, amely azonban minden időkorlátot elmos. Az őseit az édesapám és édesanyám névvel nevezi meg, teljesen függetlenül attól, hogy melyik évszázadban éltek. Így mindegyikük története ugyanúgy maga lesz az időtlenség, ahogyan bizonyos stílusjegyeket leszámítva a zenének sincs igazán valódi ideje. Emellett gyakran a könyv tagolása is emlékeztet a kantáták rövid egységekből álló szerkezetére.
Esterházy gyakran él az irónia eszközével is, vagyis a szereplőit kívülről nézve, a dolgok és az események kétértelműségének kihasználásával írja le. Ezzel szükségképpen együtt jár az ún. anakronizmus. Ez azt jelenti, hogy az író szabadon járkál az egyes korok között, és a humor kedvéért szándékosan eltéveszti az időt illetve az időkhöz köthető fogalmakat. (A módszer neve is innen van: a görög ana = vissza, helytelenül előtag és a khronosz = idő szavak összetételéből.) Bizonyára nem véletlen, hogy a legvaskosabb anakronizmussal épp az Esterházy Pálra utaló fejezetben él. Ebben azt írja le, hogy végül hogyan nem lett mégsem igazi író a 17-dik században született személyből, aki az ez irányú latolgatásai során főként a huszadik századi írókra szeretett volna hasonlítani… Íme, a rá vonatkozó fejezet befejező része:
„A másik magyarázat, mért nem lett édesapám író, Dichter, édesapám reszketeg gyomrában látja az okot. Mert édesapám elhatározta, hogy nagy író lesz. Maga elé vette az árkus üres papírt az íróasztalára, jobbra egy tollat tett, balra a tintatartót. Thomas Mann is így csinálta. Mindennap egy oldal. Ilyen a nagy író. Semmi nem jutott az eszébe. Ám azután eszébe jutott, hogy Mann szivarozott. Leszaladt a trafikba, és vett egy igen olcsó, igen silány minőségű szivart. Visszaült a papír elé, és életében először rágyújtott. Szívta, szívta, le a Buddenbrookok* tövéig. Nincs az a tengeri betegség, amely vetekedett volna az édesapámban előállt állapottal. Joseph Conrad**, jutott apám eszébe, de akkor már késő volt. Néhány év múltán édesapám újra arra gondolt, hogy nagy író lesz, Dichter. Egyetemi hallgatóként épp Sainte-Beuve***-öt búvárolta (kinek apja már S.-B. születése előtt meghalt). Vörösre olvasta a szemét. Támolygott a fáradtságtól. Most Raymond Chandlert**** vette példaképül, aki az egész napi robot után esik be az irodájába, hozzáül az íráshoz, magához veszi gyógyhatású whiskeyjét, amikor belép egy hosszú combú, szőke nő, és ajánlatot tesz, melynek nem érdemes ellenállni. Fogta édesapám s megcupfolta nagyapa féltve őrzött whiskeygyűjteményét (in concreto: egy negyvenéves Old No. 7 Jack Daniel’st), éhgyomorra. Így édesapám meggyűlölte a szépirodalmat. Ha az írás azonos evvel a gomolygó undorral, evvel a magától kiforduló idegenséggel, amely kaotikusan önmaga, de mégis tárgyias, valószerű, letagadhatatlan, mint e hajnali hányadék, akkor inkább ne. Akkor inkább sohase ajtót nyithatni egyedül. Akkor inkább nádor .”

 

* Thomas Mann egyik legjelentősebb regénye a Buddenbrook ház címet viseli, és egy fantáziaszülte, de jellemző történetű család életének elbeszélése.

** Joseph Conrad (1857-1924.) lengyel születésű angol regényíró.

*** Charles-Augustin Sainte-Beuve (ejtsd: szent bőv; 1804-1869.), francia író, költő, újságíró, irodalomkritikus.

**** Raymond Thornton Chandler (1888 – 1959), szellemes-ironikus stílusú amerikai krimiíró.

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum