Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

A bábművészet

2017. október 20., 14:18
 

Bár a filmek olykor elhomályosítják a színházi előadások jelentőségét, van néhány műfaj, amely örökéletűnek látszik. Ilyen a bábjáték is, amelynek figurái nem ritkán még a mesefilmekbe is bekerülnek. De vajon mióta létezik a bábművészet?


 

Keleten volt fontosabb
A legtöbb kutató Keletet tartja a bábművészet őshazájának, ugyanakkor Nyugaton is a kezdetektől voltak bábjátékok. Mivel természetes igény, hogy az ember ne csak más személyek – tehát élő színészek – megjelenítésében lássa viszont önmagát egy színjátékban, hanem némi távoltartással, sűrítéssel vagy szimbolikus figurákkal is, ennek megvalósítása nem kötődik egyetlen nép kultúrájához. Olyan figurákat, amelyek felnagyítva vagy éppen kigúnyolva állítottak a nézők elé egy-egy emberi tulajdonságot, a világ minden részén kitaláltak. A bábművészet legszínesebb és leggazdagabban kidolgozott kultúrája azonban kezdetben valóban a keleti országokban teljesedett ki.

Bálint Ágnes író a hatvanas évek két, kedvelt bábfigurájával, Cicamicával és Böbe babával, „akik” kesztyűbábok voltak, vagyis a művész a kézfejével mozgatta őket. Akkoriban a színes fotó még luxusnak számított, így többnyire fekete-fehér képek őrzik a korszakot.

Mi jellemezte az egyes országok bábművészetét?
Indiában évezredek óta ismerték a bábjátékot, s az ottani játékosok igen fejlett technikával készítették és mozgatták a bábuikat. Ezeket a bábjátékokat a Mahábhárata című eposz is megörökítette. Később a Rámájana eposz még annál is szorosabban kötődött a bábjátékokhoz: a ramikáknak vagy Ráma-játékoknak egész kultusza alakult ki.
Kínában szintén kiemelkedő jelentősége volt a bábozásnak, s mellette a magas művészi szintre jutó árnyjátéknak is. A bábjáték itt a 7-8-dik században élte a virágkorát. A nézők gazdagon díszített díszleteket és jelmezek láthattak a színpadon, amelynek a technikája is rejtett különlegességeket: ekkor találták fel például a forgószínpadot is. Emellett plasztikus bábtípusokat is alkalmaztak: zsákbábuk, marionettek, pálcás- és óriásbábuk mozogtak a színen.
Japánban szintén nagyon fontos volt a bábművészet, amelynek technikái és stílusai máig egyedülállóak. A középkorban itt népművészetként, vásári komédiázásként élt a bábozás. 1600-tól alakult ki az a jellegzetes, magas művészi szintre fejlesztett, álló bábjátszás, amelyben egy-egy bábut általában egyszerre három személy mozgatott. Ez rendkívül differenciált és kifejező mozgásokat tett lehetővé. A bábu szövegét is külön színész mondta. A japán bábművészet később az operett, a varieté és az orfeum hagyományait is ötvözte a népi hagyományokkal. Ez a különleges és elementáris hatású bábművészet az előző századforduló idején Európát is meghódította, s a japán bábművészet sok helyen újító erővel hatott az európai színházművészetre.
Az indonéz szigetvilágban wayangnak hívják azt a speciális stílusú bábjátékot, amelyben a bábok használata szorosan összekapcsolódott az árnyjátékkal. A wayangban a művész egy nagy vászon mögött tartja a bábokat, amelyeket hátulról világítanak meg, erős fénnyel. A nézők a vászon másik oldalán ülnek, és nem közvetlenül a bábokat, hanem azok árnyékát látják mozogni a vásznon. Ugyanezt a technikát alkalmazzák Sziámban is. A wayang idővel nem pusztán a bábjátszást jelölte, hanem a maszkos-dramatikus táncok és a mimikus-szöveges színházi előadások összefoglaló nevévé is vált.
Afrikában ugyancsak régóta használtak bábokat: ott is gyakran ezekkel elevenítették meg a különböző mondákat és vallási történeteket. Jáván meglehetősen nagy méretű bábokat készítettek, bivalybőrből. Ezeket harsány színekre festették be, a karjukat pedig alulról mozgatták, fapálcákkal.
A burmai színjátszás a hindu és a mongol kultúra elemeit ötvözi. Burmában hatalmas bábszínpadokat építettek, és azokon vagy alulról, pálcikákkal mozgatták a bábokat, vagy az Európában is ismert marionett-technikával. A bábuk állandó díszlet előtt állnak, és mindig egymás mellé rendezik el őket, egy sorba. A bábfigurákat egyébként a különféle kultúrákban azután sokféle módon és sokféle eszközzel mozgatták, ahogyan a megszólaltatásuk is többféle volt.

Egy bábjátékban olyan, teljes alakú bábok is lehetnek, amelyeket nem feltétlenül zsinórokkal vagy pálcikákkal mozgatnak. Olykor a színészek is fenn vannak a színpadon, de fekete dresszbe öltöznek, így nem látjuk őket. (A kép a Bóbita együttes Hamupipő c. előadásán készült.)

Hogyan érkezett a bábjáték Európába?
A keleti bábkultúra Kis-Ázsián át jutott el a Földközi-tenger partján élő népekhez majd tovább. Hogy vajon cigány csoportok hozták-e be, vagy római hódítók, esetleg mindkettő, egymással párhuzamban, azt ma már nem lehet eldönteni, csak annyit tudni, hogy nagyjából a Római Birodalom keletkezésének idején kezdett elterjedni a bábjátszás Európában. Azután pedig már minden népnél meghonosodott. Magába szívta a helyi rítusokat vagy népmeséket, éppen közismert mondákat, adomákat, és így lassan minden nép kialakította a maga jellegzetes bábfiguráit is. Kezdetben a bábjátékok mindenütt a mágiához, varázslatokhoz kapcsolódtak, majd a vallások differenciálódásakor az egyes vallásokhoz. Az idők során azonban fokozatosan egyre világiasabbá vált ez a művészet, és ezt a bábfigurák változásain is látni. A keresztény kultúrában a betlehemezés szokása is erősítette a bábművészetet, amely azután a középkorban egyre gyakrabban vált itt is a vásári szórakozások szerves részévé. Lassanként minden nép bábművészetében megjelentek azok a jellemző hősök, amelyek játékában a helyi érzelmek, a társadalmi viszonyok jellemző indulatai is ott voltak. Ekkor már többségében kesztyűbábokkal, ritkábban zsinórral mozgatott marionett-bábokkal jelenítették meg a hősöket, amelyek elsősorban szókimondó, igazságosztó figurák voltak. Ők annak rendje-módja szerint megleckéztették a hatalmaskodókat és olykor még forradalmi eszméket is képviseltek. Ennek a közéleti, igazságosztó típusnak a legismertebb figurái elsőként a mediterrán vidékeken formálódtak ki, de azután mindenütt megjelentek.

Sztravinszkij érzékletes zenével, sok fúvós alkalmazásával vitte színpadra egy balettben a régi bábfigura, Pulcinella alakját. Az erősen ritmizált dallamok a színpad látványa nélkül is elénk varázsolják a bábfigurák jellegzetes, olykor kissé szögletes mozgásait.

Melyek voltak a legismertebb európai bábhősök?
Az olasz és spanyol nyelvű országok legnépszerűbb bábhőse a középkor vége felé született Pulcinello vagy Pulcinella, aki mindent és mindenkit legyőz. A huszadik század egyik legnagyobb zeneszerzője, az orosz Sztravinszkij egész estés balettzenével örökítette meg az alakját (Pulcinella, 1922). A vásári bábjáték természetesen francia területeken is elterjedt, ahol szintén megszületett egy örökéletű figura: Guignol (ejtsd: ginyol). Ez egy lyoni szövőgyári munkás alakja volt, aki habozás nélkül száll szembe az ellenségeivel, és nem is akárhogyan: olykor akár a legvéresebb módszerekkel is. Ettől később az egész műfaj, majd a „grand” (nagy) jelzővel ellátva, grand guignolként a véres, gyilkos jeleneteket tartalmazó előadás vagy film névadójává is vált. A franciáknál egyébként szalonbábjátékokat is játszottak: irodalmi és zenei műveket vittek színre vagy táncoltak-mozogtak el, kesztyűbábokkal. 
Az angolok bábhőse Punch (pöncs) volt, aki nagyjából a mi Ludas Matyink megfelelője. Punch, mint a társadalmi konfliktusok kiélezője és éles nyelvű kritikusa végül az egész világon népszerű lett. Otthonában pedig később egy szatirikus lapnak, a karikatúráiról is híres Punchnek lett a névadója.
A német és az osztrák bábjátszás azzal tűnt ki a kezdetekkor (a 16-dik század elején), hogy a többiek igazságosztóival szemben épp hogy egy kissé butácska, ügyetlenkedő figurát állított a középpontba. Őt váltotta fel később egy jóval szókimondóbb, mai szóval vagányabb figura, Kasperl, aki ma is a legnépszerűbb figura, nemcsak a német, hanem az osztrák bábjátékokban is. Csehországban és Szlovákiában ennek párja volt a Kasparek nevű bábfigura, aki később rengeteg mesefilmbe is bekerült.
Az orosz bábművészetnek hosszú ideig a vallásos jellegű témák álltak a középpontjában, amelyek mellett azonban itt is volt egy kiemelkedő figura: Petruska. Ez szintén olyan bábhős, aki az igazságtalanságokkal szemben veszi fel a harcot, és minden módon, olykor humorral is legyőzi a nehézségeket. A már említett Sztravinszkij egyik leghíresebb művének a címadója.
Az orosz bábművészetben a 20-dik században olyan, kiemelkedő művészek dolgoztak, mint pl. Obrazcov, aki az elméleti munkáival is erősítette a műfajt.
A lengyel bábjátszás a kezdetekkor szintén a vallásos-betlehemes bábjátékokon alapult, az első világháború után azonban itt is kiszélesedtek a témák és sokféle stílusú bábszínház is működött.
Délszláv területeken Kuku Todornak hívták a legnépszerűbb bábhőst, s az első bábszínházak itt is az I. világháború idején épültek, elsősorban Belgrádban és Újvidéken. Általában azonban itt inkább az ötvenes évek elejétől vált népszerűbbé a bábjátszás.

Lévai Sándor bábművész rengeteg figurát tervezett, amelyek közül Csukás István Süsüje vált a legnépszerűbbé.

Melyek a híres magyar bábfigurák?
Magyarországon a középkorban jelent meg a bábjáték. Ekkor lépett színre a vásári, mutatványos bábozás hőse, Vitéz László, a rettenthetetlen figura, aki olykor egy palacsintasütővel vágja fejbe az ellenségeit, fogja el az osztrák császárt és fenekeli el annak katonáit. Az ő alakját sokáig Kemény Henrik népművész tartotta életben. Hasonlóan népszerű volt még Paprika Jancsi is, aki olykor inkább azzal vívta ki a nézők szeretetét, hogy esendő, ügyetlenkedő is volt. Az országot vándor bábjátékosok is járták, mint pl. az erdélyi Sebestyén Lajos, akinek műsorán pl. Kacsóh Pongrác daljátéka, a János Vitéz is szerepelt, ahogyan a Ludas Matyi bábváltozatát is színre vitte.
A háború után, majd a televíziózás meghonosodásakor még annál is népszerűbb bábfigurák születtek. Az Állami Bábszínház 1949-ben alakult meg, azzal a célkitűzéssel, hogy megőrizze a magyar bábjátszás hagyományait. Ez az intézmény azonban hamar túlnőtt ezen a szerepen. Szilágyi Dezső, Koós Iván, Kemény Henrik, Bródy Vera és még számos, jelentős művész munkája nyomán az egyik legszínvonalasabb színházzá vált az országban. Nagy hírű volt a Kós Lajos vezette, pécsi Bóbita társulat, amelyet a szélesebb közönség az 1965-ös Ki mit tud? vetélkedőn ismerhetett meg, és amely később is nagy szerepet játszott a bábozás modern hagyományainak kialakításaiban. Pécsett már az ő megalakulásuk előtt is működött bábszakkör a Művelődési Központban, ahol 1951-től jelentős írók – pl. Tamási Áron, Weöres Sándor, Mészöly Miklós, Szentkuthy Miklós – kapcsolódtak be a bábművészetbe. Ez szintén sokat jelentett, a későbbiekre nézve. A Bóbita kevésbé abban tűnt ki, hogy karakteres figurákat állított a színpadra – az ő művészetük a feldolgozások stílusainak sokfélesége miatt kiemelkedő.
Az 1954-ben megalakult Magyar Televízióban a hatvanas években jelentek meg azok a bábfilmek (a Gyermekosztály szerkesztésében), amelyek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóltak. Ettől kezdve vált a képernyő állandó szereplőjévé Cicamica, Böbe baba, általában a Futrinka utca összes szereplője, később pedig majd Süsü, a sárkány, amely idővel világsikerűvé is vált. És bár azóta az új generációk sokkal több rajzfilmeket néznek, ezek a figurák egészen biztosan még sokáig őket is meg tudják hódítani.

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum