Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Bar Kohba és cseppet sem derűs kora

2017. november 20., 12:38
 

Az egyik legkedveltebb és legszórakoztatóbb kitalálós játékunk a barkochba. Ebben egy játékos gondol valamire, a többiek pedig eldöntendő kérdéseket tesznek föl neki, hogy ezekkel puhatolják ki, vajon mi lehet az. A kérdezett csak az igen, nem, illetve az is vagy a nem jellemző választ adhatja nekik. Talán nincs is olyan ember, aki ne élvezné ezt az izgalmas és fürge gondolkodásra késztető játékot, amelynek eredetéhez azonban véres események fűződtek.


 
Bar Kohba mestere, Akiba ben Jószéf, rövidebb nevén Akiba rabbi fiatalon pásztor volt, és sokáig a rabbik ellenségének számított. Később azonban úgy gondolta, hogy a tudásnak mindennél nagyobb a jelentősége, és már felnőtt fejjel kezdett el tanulni, a kétkezi munkája mellett. Tizenhárom éven át tanult, majd Lyddiában, később Ziphrónban és Jabnéban működött rabbiként. Ez utóbbi helyen a szanhedrin elnöke lett. Kiváló nyelvtudása révén Rómában is járt, egy békítő követség tagjaként.

Ki volt a játék névadója?
A névadó Bar Kohba ókori zsidó szabadságharcos volt, aki az i.u. 132-től 135-ig tartó, utolsó felkelést vezette, a római megszállás ellen, Júdeában (részletesen ld. lejjebb). A rómaiak végül leverték a kezdetben sikeres lázadást, majd borzalmasan megkínozták a résztvevőit. Az egyik legenda szerint a kínzások során kitépték Bar Kohba nyelvét. (A módszer egyébként akkor és még később is gyakran szerepelt a kínzások listáján.) Ám a vallatását még ezután sem hagyták abba: kérdéseket tettek föl neki, amelyekre azonban ő már csak a feje mozgatásával válaszolhatott, igennel vagy nemmel, és ez vált azután a későbbi játék alapjává. Egy másik legenda szerint viszont épp Bar Kohba volt a kihallgató. Neki sokkal emberibbek voltak a szándékai: egy olyan utazótól akart válaszokat kapni, akit rablók csonkítottak meg. A történet szerint a jól feltett kérdéseinek köszönhetően el is fogta a kárvallott ember támadóit. Ám ez a mese valószínűleg csak azért született, hogy még legendásabbá tegye a hős alakját. Annak ugyanis vajmi kevés az esélye, hogy egy felszabadítási harc vezetője szabadidejében az útonállók károsultjaival foglalkozzon. Mivel azonban Bar Kohba a harcok kezdetén sokat ígért a népének (pl. már a küzdelem elején emlékérmet adott ki, a „Jeruzsálem felszabadulására!” felirattal), ezért őt is utolérte a bukott hősök sorsa: halála után az addigi istenítését a gyalázása váltotta fel. Még „A hazugság fia” (Ben Kozeba) nevet is ráragasztották. A hozzá fűződő, különleges kihallgatási módszer híre viszont elterjedt, majd játékká szelídült. A játék azonban csak Magyarországon viseli Bar Kohba nevét. Német nyelvterületeken Ki vagyok én? (Wer bin ich?) címmel játsszák, és a téma kitalálójának a többiek egyes szám első személyben teszik fel a kérdéseiket. Az angoloknál pedig twenty questions, vagyis „húsz kérdés” címmel játsszák, és ott valóban húsz kérdéssel kell eljutni a megfejtésig. Így a németül és angolul beszélőknek még átfutó asszociációként sem kell felidézniük azt a kort, amelyben ezt a játékot egy korántsem szórakoztató eljárással megalapozták. Pedig Bar Kohba kora az egyik legmeghatározóbb és legdrámaibb időszak volt, az egykori zsidó állam, Júdea történetében.

A felkelések oka: a római elnyomás
A rómaiak már jóval a Bar Kohba vezette felkelés előtt megérkeztek a zsidó állam területére. Azt, hogy Júdeát is megszerzik, épp akkor döntötték el, amikor ott meghalt a békés, konszolidált közéletet teremtő királynő, Salome Alexandra. Ő egy zaklatott, harcokban bővelkedő időszakban vette át az ország vezetését, i.e. 76-ban. Uralkodása kilenc évében azonban sikerült egyensúlyt teremtenie a három, legbefolyásosabb csoport: a farizeusok, a sadduceusok és az esszeusok között. A közvélemény nyomására a farizeusokra támaszkodott, akik a kor mércéjével mérve a legdemokratikusabbnak nevezhető elveket képviselték. Mellettük ekkor némileg háttérbe szorultak a sadduceusok, akiket mai szóval talán dogmatikus-konzervatívoknak nevezhetünk. A harmadik, jelentős csoport az esszeusoké volt, akik inkább az elvont, filozofikus életeszményeket követték, és mivel kevésbé tartották tiszta dolognak a politikát, távol tartották magukat tőle, és inkább a szellemi életben vettek részt. (Közülük kerül majd ki Keresztelő Szent János és Jézus is.) A mindennapokban addig a sadduceusok és a farizeusok közti ellentétek határozták meg a politikát, ami gyakran kemény harcokhoz is vezetett. Ezeket sikerült Saloménak jelentősen tompítania, haláláig, i.u. 67-ig. A konszolidálás munkáját ekkor már csak azért sem zavarta semmi, mert még nem fenyegette külső ellenség a zsidó államot. Ez változott meg 66-ban, amikor a római seregeknek nagyon hosszú és nehéz küzdelem után mégis sikerült leverniük a Fekete-tenger parti Pontus állam királyát, Mithridátészt, és a sikertől vérszemet kaptak. Elhatározták, hogy a többi közel-keleti kisállammal, köztük a zsidó állammal is leszámolnak. Ez utóbbi megtámadásához pedig éppen jó ürügyet szolgáltatott, hogy Salome halála után a két fia nem tudott megegyezni a trón birtoklásában, és egy szerencsétlen ötlettől vezérelve épp a diadalt ülő, latin hadvezért, Pompeiust kérték fel döntőbírónak. Az kettejük közül Hyrkanosznak ítélte a trónt, amit azonban a testvére pártján állók természetesen nem fogadtak el, ezért újabb háborúskodások indultak. Pompeius fegyveres katonákkal sietett a védence segítségére, akik megszállták Jeruzsálemet. Mint Hahn István írja A zsidó nép története című könyvében (Új Idők Irodalmi Intézet, 1946), a krónikások feljegyzései szerint a rómaiak ámulattal és tisztelettel nézték, hogy a jeruzsálemi szentély papjai a városszerte dúló harcok közepette is zavartalanul végezték az áldozati szertartásaikat, ez azonban egyáltalán nem akadályozta meg őket abban, hogy mind egy szálig lekaszabolják őket.
A római túlerő bevonulása révén végül II. Hyrkanosz valóban a zsidó nép királya lehetett, csakhogy immár nem egy önálló állam élén, hanem csupán Róma felügyelete alatt uralkodhatott. A zsidó állam a Római Birodalom egyik protektorátussá vált, s ettől kezdve a zsidó nép története hosszú ideig az elnyomás elleni harcok történetévé vált. És bár a párthusok segítségével egy időre sikerült visszanyerni a függetlenséget, Heródes visszafoglalta Júdeát és véres diktatúrát vezetett be. Uralkodása alatt külső erőként főként görögökre támaszkodott. Az ő halála után Róma folyamatosan ún. procurátorokat (helytartókat) küldött Júdea területére. Ennek rendszerét csak Claudius császár szüntette meg és csupán egy rövid időre (i.u. 41-44.), mert az ő korai halála után ismét visszaállították a procuratori rendszert.

Titus diadalívének egyik oldalán féldomborműveken a győztes katonákat láthatjuk, amint éppen a jeruzsálemi templomból származó hadizsákmányt, köztük a hétágú gyertyatartót, a menórát viszik. Emellett ezüstből készült trombitákat és két táblát is visznek, amelyekre a meghódított városok neveit vésték. A másik oldalán a győzelem istennője által megkoronázott császár képét vésték. A domborművek eredetileg színesek voltak, mára azonban a festésük rég lekopott, ahogyan egyszer minden diadal fényének is el kell kopnia.

Az utolsó csepp: a caesareai vérengzés
Nero császár idején különösen felfokozódott a tartományban a terror, s ezután következett be a jeruzsálemi szentély második, végzetes lerombolása is, a korrupt és sikkasztó Gessius Florus helytartó idején, i.u. 66-ban. Ennek előzménye a caesareai (ejtsd: cezárea) vérengzés volt. Caesariát még Herodes alapította, aki a görög betelepülők létszámának emelésével igyekezett megszilárdítani a hatalmát, a zsidókkal szemben. Caesareában így a görögök voltak többségben, amire hivatkozva a helytartó megfosztotta az ott élő zsidó kisebbséget a polgárjogaitól. A zsidó lakosok a saját szülőföldjükön váltak jogfosztottakká, például nem vehettek vagy cserélhettek tulajdont és nem látogathatták a templomukat. Ez természetesen hatalmas felháborodást váltott ki, ami pedig folyamatos összeütközésekhez vezetett a városi hivatalnokokkal. Egy idő után a római katonaság is beavatkozott a konfliktusokba, és végül a beavatkozásokból vérfürdő lett, melynek során Caesarea minden zsidó lakosát megölték. A vérengzés híre akkora felháborodást váltott ki Jeruzsálemben, hogy felkelés tört ki, amelynek nyomán azután egész Júdeában további felkelések szerveződtek, s ezek során a zsidóknak végül sikerült az országot felszabadítaniuk a római elnyomás alól. Jeruzsálemben új kormány alakult, és megkezdték a védelmi rendszer kiépítését. Csakhogy ezt Róma nem hagyta annyiban: a birodalom legtávolabbi részéből is visszavezényelték a légiókat, és a legerősebb katonai vezetőjükkel, Flavius Vespasianusszal az élen hatalmas sereget vezényeltek Júdea ellen. A háború vezetését később Vespasianus fia, Titus vette át. A júdeai harcosok éveken keresztül védték az országukat, a túlerőben lévő rómaiaknak azonban egy alkalommal sikerült Jeruzsálemet körülzárniuk. Ekkor még további egy éven át kellett szembenézniük a zsidó katonák elszántságával, ám végül hozzáfértek a város vízvezetékéhez, és amikor azt elvágták, megpecsételődött Jeruzsálem sorsa. Egy idő után már csak a szentélyt és a fellegvárat tudták tartani. Egy római katonának azonban sikerült tüzes csóvát dobnia a szentély faraktárára, és az ettől keletkezett lángokat víz hiányában nem tudták eloltani. I.u. 70-ben másodszor is leégett a szentély (első alkalommal, i.e. 586-ban a babilóniai Nebukadnezár rombolta le), és ezzel gyakorlatilag két évezredre megszűnt a zsidó állam. A szentély lerombolásának évfordulója azóta is a zsidóság egyik legnagyobb gyásznapja.
Titus a kivívott diadal örömére fényes ünnepséget tartott Rómában és egy diadalívet is emeltetett Róma legfőbb köztere, a Forum Romanum bejáratánál.

Hogyan szerveződött meg az utolsó felkelés?
A szentély lerombolása után a zsidók egyetlen lehetősége a nemzeti létük megőrzésére a szellemi élet, a tanok és a jogrend megőrzése, összességében a kultúra tudatos fenntartása maradt. Elsőként a tengerparti Javnéban épült fel egy jelentős tanház, Jochanan ben Zakkaj rabbi vezetésével. Nyomában később számtalan, további tanház is keletkezett, s ezek segítették a közös nyelv és kultúra, s ezen belül a vitakultúra kiművelését is. A javnei tanházban a zsidók kivételesen megőrizhették az önkormányzatukat, legalább a belső ügyeikben, és ez rendkívül fontos volt a közösségi életük terén. A tanház az addigi legfőbb döntéshozó állami testület, a szinhedrion utódává lehetett, és így a tanításnál szélesebb jogkörökkel is rendelkezett. Ennek révén a nemzeti ellenállás központjává és fenntartójává is válhatott. Az alapító rabbi utódainak tóramagyarázatai és erkölcsi példabeszédei éppen ezért egyre inkább a szabadságharcok fontos, politikai jelentőségű beszédeivé is váltak. A következő évszázadban Akiba rabbi, aki kiemelkedő jogtudós is volt, jelentős tanítványi körrel rendelkezett. Közülük emelkedett ki Bar Kochba, akit „a csillag fiának” is neveztek. Sőt, a hazafias lelkesedése okán egyfajta új, laikus – tehát nem vallási természetű – messiást is láttak benne, akinek a személyes ereje is hozzá fogja segíteni a zsidókat a szabadságuk és önállóságuk visszaszerzéséhez. Bar Kochba valóban nagyon nagy erőfeszítéssel kezdett bele 132-ben egy új felkelés megszervezésébe, amelyet azután csaknem három éven át sikerre is tudott vinni, a Római Birodalom túlerejét azonban az ő seregei sem győzhették le. A római seregek 135-ben ezt a felkelést is leverték. A megtorlás különösen kegyetlen volt: a foglyokat a tőlük jól ismert módszerrel keresztre feszítették, akiket nem, azokat rabszolgáknak adták el. A Tóra (a Biblia első öt könyve) tanítását és tanulását megtiltották, és aki ezt megszegte, azt szintén megölték. Ennek esett áldozatul a zsidóság tíz, akkori kiemelkedő tudósa, köztük Akiba rabbi is. A rómaiak ekkor fosztották meg az országot az addigi nevétől, és nevezték el Palesztinának, hogy még véletlenül se emlékeztessen ott semmi a zsidó államra és annak népére. Bar Kohba felkelése tehát Júdea legdrámaibb időszakának része volt, amire azonban a róla elnevezett játékban legfeljebb csak az emlékeztethetne, ha valaki épp ezt adja fel, kitalálandó feladatnak.

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum