Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Szokatlan cipők

2018. november 01., 15:16
 

Bár a lábbelink formája, színe és díszítése folyamatosan változik a divatok változásaival együtt, van néhány cipő, amelyet nem pusztán a divattervezők fantáziája alakított speciális formájúvá. Ilyen az ókorban használt, színházi koturnusz vagy a főként Hollandiára jellemző, hétköznapi fapapucs, de ide sorolhatjuk az eső ellen hordott kalocsnit/kalucsnit is.


 
Ez a vastagított talpú saru a szerényebb kivitelezésű koturnuszok közül való. Az ókori színházakban gyakran előfordult, hogy a tragédiák szereplői szinte oszlopnyi magas fatalpakon járkáltak a színpadon.

Miért kellett a koturnusz?
A színjátszás hazájában, az ókori Görögországban hamar kialakult a játékok két, legfontosabb műfaja: a tragédia és a komédia. És mivel a tragédiákban gyakran mondtak súlyos, nagy figyelmet érdemlő vagy fenséges hangulatúnak szánt gondolatokat a szereplők, a szerzők úgy érezték, hogy ehhez nem árt a színészek testi megjelenését is hozzáigazítani. Elsőként Aiszkhülosz vezette be annak gyakorlatát, hogy a színészek saruját vastag fatalpra erősítették. Olykor szinte egy oszlopnyi fadarab is odakerülhetett a tragédiákban játszó szereplők lába alá, akiknek bizonyára külön gyakorolniuk is kellett a biztonságos mozgást. Mindenesetre az ötlet elérte a célját: mind a tragédiák, mind az azokban játszó színészek nagy hatást gyakoroltak a nézőkre, és a koturnusz később még a fennhéjázás, a mások fölé való emelkedés törekvésének szimbólumává is vált. Ráadásul a huszadik század vége felé a hétköznapi cipők divatjába is bekéredzkedett, az ún. telitalpú cipők képében.

Holdjárók, csótányroppantók
A telitalpúnak nevezett szandálok és cipők talpai már jóval könnyebb és főként ruganyosabb anyagból készültek, mint az ókori koturnuszok, ezért csak a járdaszéleknél és a villamossíneknél kellett nagyon figyelniük a viselőiknek, hogy ne billenjenek fel a koturnusz-szerű cipőjükkel.

A Spice Girls nevű együttes zenészeinek nagy szerepük volt abban, hogy egy időre ismét feléledt a vastagtalpú cipők divatja. Egyikük egy alkalommal balesetet is szenvedett a kissé eltúlzott méretű cipőtalpa miatt.

A kissé groteszk látvány a nyelvi fantáziát is alaposan meglódította. A telitalpú cipőkre ötletesebbnél ötletesebb elnevezések születtek. Mondták holdjárónak, szenesvasalónak, tócsalépőnek, traktorcipőnek, mocsárdagasztónak, árvízvédelmi cipőnek, gyalogcsónaknak és szőlőtaposónak. A szadizósabb kedvűek abból indultak ki, hogy hiszen élőlények is alákerülhetnek, így számukra a cipő csótányroppantó, jetigyalázó, halfiléző, békalapító vagy hangyatrancsírozó volt. Akik viszont a lányokat akarták kigúnyolni, azok plázacica-robogónak, Barbie-patkónak, emanci-patának vagy birodalmi rinya-lépegetőnek becézték. Ha csak arra akartak utalni, hogy magasabb lesz tőle az ember, akkor magasles, tériszonysaru, ablak-kukkoló, létrapótló, karnistépő, svédszekrény vagy zsiráfetető volt a neve. A műszaki érdeklődésűek pedig villanyszerelő cipőnek hívták, mondván, hogy a talp garantáltan jól szigetel. A telitalpú cipők divatja azonban ettől függetlenül sem tarthatott sokáig, hiszen ha nem is voltak különösebben veszélyesek, azért mégis csak többször kellett odafigyelni arra, hogy hová lép benne az ember, mint az egyéb cipők esetében. Ezért végül kikoptak a divatból, mígnem a század végén, főként néhány rock és diszkó együttesnek köszönhetően, ismét visszatértek a színpadra, és ezen keresztül a rajongók táborainak tagjai közé is. A nagy visszatérés során a magasított talp a csizmákon is megjelent, ami valóban különleges látványt jelentett, kivált, ha a viselőjének vékony volt a lába. Hiszen a harisnyaszerű, keskeny szár és a vaskos, ormótlan talp kontrasztja olykor szinte olyanná tette a viselőjét, mintha egy rajzfilmből lépett volna elő.

Egy mai holland facipő-kereskedésben a legkülönfélébb színű és mintájú klumpák közül válogathatunk.

A híres holland facipő
Bár facipőket sok helyen készítettek, ez a lábbeli mégis Hollandia egyik nemzeti sajátosságaként ismert. Nem csoda, hogy ott vált a legáltalánosabbá, hiszen Hollandia a tengerszint alatt fekszik, és a megalakulása kezdeteitől folyamatosan a vízzel való küzdelem határozta meg az emberek életét. Ahhoz, hogy településeket hozzanak létre, stabil szárazföldekkel, rengeteg lecsapolást, vízelterelést kellett végrehajtaniuk, miközben az esőből is bőven jutott a területnek. Mindez azt jelentette, hogy rendszeresen vizes talaj volt a lábuk alatt, amitől – ha volt a lábukon ilyesmi, egyáltalán – a vászon vagy bőr cipők hamar átáztak. Logikusan adódott tehát, hogy a cipőjüket egy kevésbé átázó anyagból, például fából kell készíteniük. Kezdetben, nagyjából a 16-dik század elején csak egyszerű fatalpakat erősítettek a cipőjükre, amelynek hollandul trippen vagy platijnen volt a neve. Ebben azonban a járás és a munka is elég nehézkes volt, ezért az ügyesebb kézművesek nekiláttak, hogy fából faragják ki az egész lábbelit. Mégpedig egyetlen darabból, hogy ne kelljen az illesztésekkel bajlódni. Az egyben faragott cipő egészen biztosan nem ázik be és a bőrt sem sérti fel az illesztéseknél.
A legrégebbi facipő 1230-ból való. Ezt 1979-ben találták meg Amsterdam belvárosában. Egy másik, antik facipőre 1990-ben találtak rá, a rotterdami Rotte-folyó bezárására épített gáton.
Ez 1280-ból származik, és ma a rotterdami Schielandshuis-ban látható. Mindkét facipő égerfából készült. Idővel természetesen díszítések is rákerültek a cipőkre, így a facipők annak ellenére változatosak voltak, hogy a formájuk nagyjából azonos volt. Az is elterjedt, hogy a házasságkötés előtt a vőlegény jegyajándékként facipőt készített a menyasszonyának. A facipők többsége azonban mesteremberek keze alól került ki, a manufaktúrákból, és hamar jelentős kereskedelem is kialakult körülöttük. A 18-dik századtól a gépek is korszerűsödtek, így ipari méretűvé fejlődhetett a facipő-gyártás. És bár a háborúk idején visszaesett a termelés, 1976-ban pl. 3 millió pár klumpát készítettek a mesteremberek.
Hollandia mellett még Japánban kapott kiemelt szerepet a facipő. Itt a gésák, vagyis a művelt, művészetekben és irodalomban is jártas, de alapvetően a férfiak szórakoztatására alkalmazott nők téli viselete volt a magasított facipő, japáni nyelven a geta.
Facipőket Magyarországon is gyártanak, már csak azért is, mert a fatalp a lúdtalp ellen is hasznos. Nálunk a klumpák talpa bükkből és fűzből is készülhet, bőr felsőrésszel. Egy időben divat volt a fatalpú gyógypapucs is, amelynek szintén bőr volt a pántja. A fatalpú papucsok azonban inkább a nyaraláshoz jók, a kertben vagy a vízpartokon jelentenek kényelmes viseletet. Emeletes házakban nemigen célszerű fapapucsban járnunk, hiszen az alsó szomszédok biztosan nem vágynak a kopogásuk hangjaira.

A női cipőknél olykor a kecsességre, könnyedségre is törekedtek. Ám egy ilyen, fából készült és pánttal rögzített cipellőben nehezebb volt járni, mint a klumpában, amely az elején fogja a lábat, és így nagyobb játékot enged meg a lépéseknél.

Egy kiegészítő kellék: a kalocsni
Ahol csak átmenetileg kell sok esőre számítani, ott a bőrcipőket egy időben a kalocsni vagy kalucsni nevű alkalmatossággal védték meg az átázástól. Ez egy gumipapucs volt, amelyet a bőrcipőre lehetett ráhúzni, és többnyire egy keresztben futó pánttal rögzíteni. A neve a francia galoche szóból ered, amely valószínűleg a német-bajor-osztrák die Galotschen, ill. ennek irodalmias formája, a die Galosche közvetítésével került hozzánk.  
Kezdetben csak a kerti munkákhoz alkalmazták, de később városi használatra is elterjedt. Jó szolgálatot tett olyankor, amikor például színházba mentek az emberek, de nem szerettek volna egész este átázott cipőben ülni. Tűsarkú cipőre persze nem lehetett felhúzni, de azzal kísérleteztek egy időben, hogy a kissé vastagabb emelt sarkakhoz is készítsenek sárcipőt. Sajnos azonban ezek a sarkuknál nagyon hamar kilyukadtak. Később pedig a korszerű vízálló anyagok használata illetve a bőrök kikészítésének korszerűsödése feleslegessé tette a kalucsnit. Így ma már ilyesmit csak sajátos munkafolyamatokban kell használniuk az embereknek, ezért ha kalucsnit akarunk venni, akkor a munkavédelmi eszközöket árusító boltokba kell mennünk.

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum