Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Lavoisier méltatlan halála

2018. november 29., 16:03
 

Tudósok, felfedezők a legritkább esetben végzik bitófán vagy guillotin alatt, hiszen a civilizált világ jól tudja: nélkülük nehezen lenne fenntartható maga a civilizáció. Olykor mégis akadnak kivételek, mint amilyen a tudomány egyik legkiemelkedőbb és legsokoldalúbb alakja, Lavoisier (ejtsd: lavoázié) is volt. Őt ugyanis a francia forradalom terrorba forduló szakaszában bírósági úton elítélték és a nyílt színen kivégezték. A vád azonban a legkevésbé sem a tudományos munkáját érintette: az adószedői tevékenysége miatt fogták perbe. Ugyanakkor a bírósági tárgyalások során állítólag mégis elhangzott az a mondat, amely szerint „a forradalomnak nincs szüksége tudósokra”, és amely egyébként a diktatúrákat szokta jellemezni.


 
Egy korabeli rajzon látható építmény jól példázza, hogy Lavoisier-nek milyen eszközökre volt szüksége a kísérletei végrehajtásához ill. ahhoz, hogy az eredményeiről meg is győzze a kortársait. Itt (1772-ben) éppen egy általa épített napkohóval bizonyítja, hogy a gyémánt is csupán egy szén, hiszen a hatalmas, 132 cm átmérőjű lencse által rávetített napsugarak hatására 1700 °C-on oxigénmentes környezetben grafittá alakul. (Ezt őelőtte már Newton is feltételezte, 1605-ben, de még nem tudta létrehozni hozzá a kísérleti körülményeket.)

Szegény vagy gazdag volt-e Lavoisier?
Antoine Laurent de Lavoisier soha, egy percig sem volt szegény, ám a sorsa úgy alakult, hogy kiemelten figyelnie kellett a pénzre. Jómódú francia nemes családban született Párizsban, 1743. augusztus 26-án. Apja, aki az akkor ugyancsak parlamentnek hívott legfelsőbb bíróságon volt ügyész, nemesi rangját nem örökölte, hanem maga szerezte meg a polgári érdemeivel. Anyja egy olyan ügyvédnek volt a lánya, aki szintén jelentős vagyonnal rendelkezett. Később pedig Lavoisier tehetséges és a munkájában is részt vevő felesége újabb, jelentős vagyonnal érkezett a házasságba. A tudós tehát eleve jó anyagi feltételekkel láthatott neki a hivatása gyakorlásának, amely pedig önmagában is további gazdagodást hozott a számára. Tehetségét és ötletességét, kutatói bátorságát már fiatalkorától elismerték, így minden lehetséges helyről csak támogatást kapott. Már negyvenegy évesen, 1784-ben a Francia Tudományos Akadémia vezetőjévé vált, miközben a biztonságos és jó minőségű puskaporgyártás kidolgozásának jutalmaként az állami lőpor-felügyelet vezetését is megkapta. Lakását és laboratóriumát is a Királyi Hadsereg biztosította a számára, hiszen a lőpor felfutó kereskedelméből Franciaországnak is jelentős bevétele származott. De Lavoisier természetesen nemcsak a lőporral foglalkozott, sőt, elsősorban nem ez, hanem az ennél sokkal bonyolultabb és még nem feltárt kémiai-fizikai folyamatok érdekelték. (Nem véletlenül nevezték őt és nevezik ma is a kémia atyjának.) Kutatta a levegő összetételét, és ennek során addig ismeretlen elemeket fedezett föl: az oxigént, hidrogént és a nitrogént - az „oxigén” elnevezés is tőle származik). Foglalkozott az anyagmegmaradás jelenségeivel, amelynek témájában az általa felismert törvényt azóta is Lavoisier törvénynek nevezik. Ugyanígy az égés mibenlétével, amelynek kutatása során bebizonyította, hogy az valójában nem más, mint az anyag egyesülése a levegő oxigénjével, vagyis oxidáció, és ezzel egyúttal megcáfolta az akkor divatos flogiszton elméletet. Emellett a víz összetételét is ő tárta fel (hogy ugyanis az hidrogénből és oxigénből áll, amivel Arisztotelész régi elméletét cáfolta meg). A gyémánt elégetésével bebizonyította, hogy az a szén egy megjelenési formája, továbbá elemek, savak, sók és bázisok fogalmának meghatározását is elvégezte. Vizsgálta a hő mibenlétét és a fajhő tulajdonságait; létrehozta a vegyületek elnevezésének rendszerét, azok összetevői alapján, de leírta a növényi és állati légzés folyamatát is (széndioxid-keringés), bizonyítva, hogy az is égés. Mindezekhez valóban rengeteg pénz kellett, hiszen a kutatásokhoz nélkülözhetetlenek voltak a kísérletek és azokhoz a különféle, nemcsak célszerű, de jó minőségű és alkalmas anyagokból készült műszerek, eszközök is. Ráadásul Lavoisier azt is fölismerte, hogy a műszereknek szintén kiemelt szerepük van a kutatásokban, ezért azokat is folyamatosan fejlesztette, megújította. A vegyészetben ma is igen sok, általa kifejlesztett formájú műszert használnak. Lavoisier tehát azok közé tartozott, akiknek munkája okkal vívta ki a kortársaik érdeklődését, és aki ezért mindenképp a pezsgő szellemi élet egyik középponti alakja volt. Csakhogy akkor még ennek a pezsgő szellemi életnek csak kevés olyan színtere volt, amelyet az állam tartott fenn: a tudomány és a kultúra iránt érdeklődők elsősorban az arisztokraták és gazdagabb polgárok szalonjaiban gyűltek össze. Lavoisier pedig a feleségével együtt maga is folyamatosan fenntartott egy jelentős és sokak által látogatott szalont, ami pedig ugyancsak fogyasztotta a család pénzét. Így adódott, hogy amikor Lavoisier 1767-ben már rákényszerült, hogy az előadásai mellett másféle jövedelemszerzési lehetőséget is keressen, belépett az adóbérlők egyletébe.

Lavoisier később Párizs városától is elégtételt kapott: szobra a párizsi városháza falában látható.

Mit jelentett adóbérlőnek lenni?
Az adóbérleti rendszer azt jelentette, hogy az adóbérlők egy-egy körzet, falu vagy város adóját a saját pénzükből előre befizették az állam kasszájába, vagyis kölcsönt, pontosabban előleget adtak az államnak. Ezután kiépítették azt a hálózatot, amelyben az ügynökeik révén behajtották a polgárok adóit, lehetőleg jóval többet, mint amennyit maguk adtak be előlegként az államnak. Majd a következő időszakban a beszedett adóból ismét csak az alacsonyabb összeget fizették be, ami azonban az államnak megfelelt, hiszen eleve annyival kalkulált. A különbség azonban az ő pénztárcájukat vastagította. Ezzel gazdagította Lavoisier is a maga kasszáját, ami kétségtelenül megfelelt a „lopás” fogalmának. Ugyanakkor az is igaz, hogy amit így elvett, azt a kutatásaira fordította, amivel viszont a közösségnek termelt hasznot. Ezt azonban sem a forradalom által felajzott tömegek, sem a jakobinus terror idején működtetett forradalmi bíróságok nem mérlegelték. A népharag az egyébként valóban tűrhetetlen adórendszer minden elemét célba vette, így az adóbérlők rendszerét és hálózatát, sőt, az épületeit is el akarta söpörni a föld színéről. Ekkor került a célkeresztbe a tudós kémikus is, aki ráadásul az adóbehajtói munkát is ugyanazzal az alapossággal végezte, mint a kutatásait, ezért például jelentős szerepe volt az ún. Párizsi fal felépítésében. Ez egy 24 kilométeren át húzódó fal volt, amelynek belépőhelyein vámházak álltak (szám szerint hatvan). A vámházaknál szervezetten tudták megvámolni az áruforgalmat és egyúttal hatékonyan tudták akadályozni a csempészetet is. Arról természetesen nem Lavoisier tehetett, hogy a francia állam magas és méltánytalan adókat is kivetett, és hogy ezek közül pl. a sóadó súlyos gondokat okozott a lakosságnak. Az 1789-ben kitört forradalom egyik fő követelése éppen ezért a sóadó eltörlése volt, amit el is értek. És bár a harcok során a vámházak jó részét felgyújtották és lerombolták, a teljes falat már nem sikerült lerombolni, ezért ez ügyben megmaradt az elégedetlenség. És persze az adóbérlői rendszer továbbműködött, amit a forradalom vezetői egyre tűrhetetlenebbnek találtak. A Lavoisier ügyét tárgyaló bíróság hajthatatlan volt, a kémikus még haladékot sem kapott. Az sem számított, hogy a tudományával addig milyen felmérhetetlen hasznot hajtott az országának. A bíróság a nép ellenségének nyilvánította, és nyaktilóra ítélte. Kivégzését 1794. május 8-án hajtották végre, a Forradalom terén. A szörnyű eseményre négy barátja is elkísérte őt: két jelentős matematikus, Borda és Lagrange, a neves fizikus, Coulomb, valamint az ugyancsak neves minerológus (ásványtudós) Haüly. Amikor pedig a lezuhanó bárd kioltotta Lavoisier életét, Lagrange állítólag ezzel a tömör és drámai mondattal fogalmazta meg a helyzet tanulságát: „Csupán egy másodperc kellett ahhoz, hogy leüssék a fejet, amilyen száz év múltán sem terem”.

Egy legenda, amely akkor is jellemző, ha nem igaz
A halálra ítélt Lavoisier több kortársa szerint is olyan felvilágosult tudósként halt meg, aki még az utolsó pillanatban is az élet megismerését tartotta a legfontosabbnak. Olyannyira, hogy a saját halálát is egy nagy, perdöntő kísérlet lehetőségének tekintette. Ezért, amikor meghallotta az ítéletet, azonnal eldöntötte, hogy a kivégzése során fogja megtalálni a választ egy akkor sokakat foglalkoztató kérdésre.  Ez pedig az volt, hogy vajon az akarat az agyban vagy a szívben jön-e létre. Az ő feltételezése az volt, hogy az agyban, amiért is eldöntötte, hogy a kivégzése alatt mindvégig pislogni fog. Meg is hagyta a segédjének, hogy nagyon gondosan számolja meg és írja fel, hogy hányat és meddig sikerül majd pislognia. A halála után pedig mindenképp tegye közzé az eredményt, hogy az emberek megtudhassák, sikerült-e bebizonyítania a tételét. Ha még a feje levágása után is tudott pislogni, az azt jelenti, hogy az agya vezérli az akaratát. Ha viszont erre már nem volt képes, akkor a kísérlete eredménytelen, mert se pro, se kontra nem bizonyít semmit, hiszen ettől még lehet az akarat az agyban, amelyet azonban ezer egyéb tényező is akadályoztathat a pislogás „elrendelésében”. A legenda szerint a segéd valóban föl is jegyezte, hogy miután levágták a fejét, a tudós még tizenötször, mások szerint hússzor pislogott. Sajnos azonban mindezt semmiféle dokumentummal nem lehet igazolni, ám nem is érdemes. Hiszen Lavoisier-ről e nélkül is tudható, hogy egyedülálló volt a kutatói kíváncsisága. Mindenesetre ha volt alapja a legendának, ha nem, szép gesztus volt a kortársak részéről, hogy olyasmit terjesztettek róla, ami csak emelte a tudósi fényét. Az utókor pedig igyekezett helyrehozni, amit a saját kora elkövetett ellene, és nemcsak itt a Földön, hanem a világűrre is kiterjesztette az emléke fenntartását: a 4189. számú holdkráter és a 6826. számú kisbolygó is az ő nevét viseli.

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum