Tabor
Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

A füstjelektől a szemaforokig II.

2019. június 10., 22:23
 

Az előző cikkben említett tengeri zászlójelzésekkel formailag erős rokonságot mutatnak a szárazföldön használt karos jelzők, ismertebb nevükön a szemaforok. Szemaforokat ma leggyakrabban a vasúti sínek mentén látunk, ám mivel a szó ennél általánosabb jelentésű, kezdetben a városok közti hírközlés szerepében, ma pedig olykor még a számítógép-programozásban is találkozhatunk ezzel a névvel. Ez utóbbi az osztott erőforrásokhoz való hozzáférések szabályozóját jelöli.


 
A 18-dik századi szemaforházak úgy épültek, hogy a kezelők láthassák a következő adó-vevőt. Messziről megannyi gémeskútnak láthatta őket az ember. (Forrás: https://lazarbibi.blog.hu/2019/05/24/cyber_kalozok_a_xix_szazadban.)

Miért szemafor a neve?
A szemafor szó magyarul annyit tesz, mint jelhordozó. Az összetétel a jel jelentésű széma és a hordozó jelentésű phorosz görög szavakból állt össze. Ezeket a szavakat egyébként más, gyakran használt kifejezésből is ismerhetjük: a szémát például a jelentéstan tudományos nevéből, a szemantikából, a phoroszt pedig latin változatában többek közt a Lucifer névből. Ez ugyanis a lux, lucis = fény és a fero, ferre = hozni szavakból keletkezett, a jelentése tehát fényhozó. És ami azt illeti, a szemaforokról – legalább is átvitt értelemben – szintén elmondhatjuk, hogy a megjelenésükkor erős fényt is hoztak a hírközlés területére.

Miért jelentett hatalmas változást a szemaforok megjelenése?
A 18-dik század nemcsak a meg-megújuló háborúk, hanem a világ kinyílásának időszaka is volt. Az emberek egyre több hírt akartak olvasni arról, hogy mi történik szűkebb lakóhelyükön kívül, miközben a hírekhez csak a postakocsik és a lovasfutárok révén, tehát meglehetősen lassan jutottak hozzá. Ezért az 1770-es évektől kezdve egyre többen gondolkodtak hatékonyabb megoldásokon. A lökést végül a francia forradalom és az azt követő háborúk adták meg ahhoz, hogy elkezdődjön egy használható rendszer kialakítása.

A forradalom idején a Törvényhozó Nemzetgyűlés tagjaként dolgozott a bárói családból származó Ignace Chappe (1760-1829), akinek öccse, Claude (1763-1805) sokoldalú, kísérletező hajlamú ember volt. Calude-ot már régóta érdekelte az optikai távíró gondolata, és a helyzet arra késztette, hogy ennek szentelje az idejét. Több éven át dolgozott a megoldáson, és amikor befejezte a munkát, bátyja pénzt is tudott szerezni a megvalósításhoz. A testvérek 1792-ben mutatták be munkatársaikkal közösen kifejlesztett és a gyakorlatban jól használható szemaforrendszerüket, amellyel egész mondatokat, hosszabb szövegeket is lehetett közvetíteni. A technikai részletek kidolgozásában a kor egyik neves órása és műszerkészítője, Abraham-Louis Bréguet (1747-1823) is részt vett.

A rendszer első vonalát Párizs és Lille között építették ki, egy nagyjából 200 kilométer hosszú szakaszon. Ezen a vonalon óránként 36 jelet továbbítottak. A továbbítás időtartama összehasonlíthatatlanul rövidebb volt, mint amennyi idő alatt a lovasfutárok bejárták ugyanazt a távolságot.

A területen 15 közvetítőállomást építettek fel, mindegyiket belátható távolságban. Az állomások kisebb, gyakran henger alakú épületek voltak, és messziről úgy festettek, akár a gémeskutak. A házacskák tetején pózna magasodott egy kétkarú jelzővel. A feketére festett, rácsos szerkezetű karok 4-10 méter hosszúak voltak, ellensúly függött rajtuk, és egy szabályozó rúd kötötte össze őket. Az állomásokon kiképzett kezelők dolgoztak, akik jól ismerték a jelnyelvet. A karokat két fogantyúval állították be a megfelelő pozíciókba, s egyúttal távcsővel figyelték a szomszéd állomások válaszait az épületek tetejéről.

A táblázat a Chappe-testvérek szemaforjelzéseinek alapjeleit foglalja össze. Ezeket számos variációban és egyéb segédjelzésekkel kiegészítve tudták felhasználni.

Mindegyik jelző hét pozícióban állhatott, a szabályozó pedig négyben, így ezeken összesen 196 kombinációt lehetett beállítani. A sok kombináció révén a jelnyelv egyre gazdagabbá vált. Az ábécé kis- és nagybetűinek jelzései mellett a leggyakrabban használt szavak vagy akár a szókapcsolatok is külön jelet kaptak.

Az állampolgárok akkor élhették át igazán, mekkora a jelentősége az új eszköznek, amikor 1794-ben Párizsban a szemaforvonal jóvoltából egy órán belül értesültek Condé városának visszafoglalásáról, az osztrákoktól. A siker egyúttal a hálózat továbbfejlesztését is biztosította, s a Chappe testvérek rendszere hamarosan egész Franciaországot behálózta. Mindezek hírére pedig más európai országok is használni kezdték a szemaforrendszert.

Sajnos a szemafortörténet sikerét hamarosan beárnyékolta egy tragikus esemény. Mindazok, akik szintén szerettek volna előbbre jutni ezzel az eszközzel, de ez valami okból nem sikerült nekik, rágalomhadjáratot indítottak Claude Chappe ellen: folyamatosan azzal vádolták, hogy az ötletet másoktól lopta. A vádnak eleve nem volt értelme, hiszen Chappe sosem állította, hogy ő találta ki magát a szemafort, ő csupán kidolgozta a használatának szisztémáját. Az ellenfelei azonban éppen ezért nem a bíróságon támadták őt, ahol tények állnak szemben a tényekkel, hanem a vélemények ingoványos terepén, ahol viszont érdemben, a szokásos jogi bizonyítási módszerekkel nem lehetett érvelni. Nem csoda, hogy Claude Chappe nem bírta tovább a helyzet reménytelenségét, és 1805-ben megölte magát.

Szerencsére a testvérei nem adták fel a munkát, és tovább dolgoztak a hálózat illetve a szisztéma továbbfejlesztésén. 1812-re olyan differenciáltan mozgatható szemaforos rendszert fejlesztettek ki, amelyet még a krími háború (1853-1856) idején is használtak.

1852-től már nemcsak hadi- vagy államigazgatási célokra használták a távíróvonalakat, hanem a kereskedelmi, üzleti információk egy részét is ezeken továbbították. Ekkorra az üzeneteket rejtjelezték, hogy a távírászok ne tudják esetleg manipulálni azokat.

A mechanikus rendszerű távíró egyeduralma 1853 körül ért véget – ekkor kezdte meg térhódítását az elektromosság. Ettől kezdve az új távíróvonalakat is elektromos vezetékekkel építették ki. Az utolsó, üzleti céllal használt mechanikus távközlési rendszert 1880-ban iktatták ki a hírközlésből Svédországban. 

A szemaforok azonban nem tűntek el teljesen, hiszen az épp akkor meginduló vasúti közlekedésben annál nagyobb szükség volt rájuk. A sínek mellett az volt a feladatuk, hogy egyértelmű jelzéseket adjanak a mozdonyvezetőknek, és ezzel biztonságossá tegyék a vasúti közlekedést.

A vasúti szemaforok karcsú alakjait ma is gyakran láthatjuk a sínek mellett. Ez a szemafor épp azt jelzi, hogy az érkező vonatnak meg kell állnia.

A vasúti szemaforok
A vasútnál alakjelzőként vagy karos jelzőként is emlegetett szemaforokkal a vonatforgalmat és a tolatásokat egyaránt lehet szabályozni. Ezt megelőzően, a vasút kiépülésének kezdetekor még a hajózásból átvett kosárjelzőkkel – a sínek melletti póznákra felhúzott, színes, fonott kosarakkal – jeleztek a forgalmisták a mozdonyvezetőknek. Ezek azonban csak kevés információ átadására voltak alkalmasak, ezért hamarosan átvették a hírközlésben használt szemaforrendszert.

A vonatok közlekedésének szabályozásához természetesen nem kellett külön házakat építeni, elég volt egy biztonságos póznát felállítani a sínek mellett. A póznákat az egyvágányú vasúti pálya jobb oldalán, a kétvágányú pályáknál a vágánypár külső oldalán alakították ki a vágánytengelytől legalább 2,5 méterre. A póznákon egy-, két- és háromkarú jelzőket is használtak, amelyeket egy emeltyűvel és egy vonóvezetékkel mozgattak. Mivel azonban a jelzőkarok sötétben nem látszanak, a világításukról is gondoskodni kellett. Kezdetben a póznára magára szereltek föl egy lámpát, vagy közvetlenül elé tettek le egy fényszórót, amely megvilágította a karokat. Ez azonban nem volt elég erőteljes, ezért idővel a jelzőkre fényvisszaverő fóliát is tettek, amelyet a közeledő mozdonyok felső lámpája is megvilágított. A megvilágítás javítása érdekében olyan gázégőkkel is kísérleteztek, amelyek villogó fényt adtak. Ma már kizárólag kőolajjal feltöltött Kroluper lámpákat használnak, amelyek elejébe egy Fresnel-lencsét építenek be. Ez biztosítja, hogy a fénysugarak ne széttartva, hanem párhuzamosan haladjanak és így koncentráltan világítsák meg a jelzőket.

 

Izgalmas sztorik a szemaforok körül
A szemaforok történetéhez hozzátartozik, hogy ezek olykor kriminális események főszereplőivé is váltak. A legelső, lebukással végződő történet még a Chappe-féle rendszer fénykorában, 1834-ben kezdődött. Ekkor a hálózat az állam kezében volt, magánszemélyek a saját céljaikra nem használhatták. Egy testvérpár azonban úgy gondolta, hogy ezt nem kell feltétlenül tiszteletben tartani. A Blanc-fivérek (François és Joseph) bankárok voltak, akik a Bordeaux-i tőzsdén kereskedtek államkötvényekkel. A tőzsdei adásvétel fontos eleme, hogy azok keresnek több pénzt a papírok, részvények megvásárlásával, akik hamarabb jutnak pontos információkhoz a kibocsátó cégek vagy bankok piaci helyzetéről, és így ügyesebben tudják kiszámítani, hogy mit érdemes megvásárolniuk, illetve eladniuk. Csakhogy ezek az információk akkor még postai úton jöttek-mentek, ami akár több napot is igénybe vehetett. A Blanc testvérek viszont azt gondolták, hogy ha már ott van a kezük ügyében egy ennél sokkal gyorsabb hírtovábbítási lehetőség, akkor azt ki kell használni. Vagyis a legcélszerűbb a szemaforrendszeren át elküldeni egymásnak és az intézkedő munkatársaiknak a tőzsdei információkat, hiszen az ezerszer gyorsabb. A feladat tehát az volt, hogy hozzáférjenek a rendszer használatához. Ezt a világ egyik legegyszerűbb és legősibb módszerével oldották meg: lefizették egy Párizshoz közeli állomás kezelőjét. Az pedig a pénzéért minden alkalommal beépítette az általa amúgy szabályosan közvetített üzenetek közé a tőzsdei információkat, amiről csak a Blanc testvérek tudtak. A kezelő ezt a hibajavító karakter felhasználásával tudta megtenni. Ezt akkor alkalmazták, ha a kezelő elrontott egy szimbólumot. Ilyenkor egy törlést jelentő karakterrel üzente meg, hogy az előző szimbólumot nem kell figyelembe venni. Mivel azonban ez több elemből állt, viszont az elején és a végén egyértelmű volt a lezárása, a kezelő anélkül tudta beleépíteni a tőzsdei információra utaló szót vagy számot, hogy az feltűnést keltett volna. A Blanc testvérek így két éven keresztül mindig elsőként értesültek a tőzsde mozgásáról, így mindenki mást megelőzve tudtak mérlegelni, és hatalmas vagyonra tettek szert. (Ezt ma a jogban a bennfentes információszerzés jogtalan előnyének nevezik, és törvény tiltja az ezzel való visszaéléseket.) Csakhogy egyszer a lefizetett kezelő beteg lett, a helyettese viszont erkölcstelennek találta a módszert és följelentette a bankárokat. A jog azonban még nem volt felkészülve az ilyen helyzetekre, így a Blanc testvérek megbüntetésére nem találtak paragrafusokat. Ezért csupán rendelték el, hogy többé ne férjenek hozzá a hálózathoz. Később persze a tőzsdei információk közvetítésének lehetősége szintén bekerült a továbbítható hírek közé, de akkor már minden részletében szabályozva és főként mindenki számára egyenlő hozzáféréssel.

A Chappe-féle szemaforrendszer ugyanebben az időszakban az irodalomba is bekerült. Id. Alexandre Dumas Monte Cristo grófja című regényének hőse szintén lefizet egy kis pénzért dolgozó kezelőt, hogy hamis üzenetet továbbítson a tőzsdéről az egyik ellenfele, Danglars báró számára. A báró aztán bele is bukik abba, hogy ennek alapján rosszul spekulál a tőzsdén.

A legismertebb modern kori történet, amelyben a szemaforok döntő szerepet játszottak, a nagy angliai vonatrablás volt. 1963. augusztus 8-án, a tolvajok úgy tudták kirabolni a Glasgow-ból Londonba tartó postavonatot, hogy Sears Crossingnál a szemafor zöld jelzését letakarták két kesztyűvel, majd néhány erős elemlámpával úgy világították meg a vörös lámpáját, mintha az égne és tilosat jelezne. A hajnali háromkor oda érkező postavonat ennek láttán meg is állt. Ekkor a banda vasutasruhába öltözött tagjai előugrottak a sötétből, lekapcsolták a szerelvényről a mozdonyt és a pénzt szállító első két kocsit, majd a mozdonyvezetőt arra kényszerítették, hogy a csonka szerelvényt vezesse tovább. Kevesebb, mint egy kilométerrel odébb a rablók megállították a vonatot, feltörték a pénzes vagont, majd a posta- és pénzeszsákokat az ott várakozó teherautóra pakolták és távoztak. Később a banda tagjainak többségét sikerült elfogni, az elrabolt pénznek azonban csak kis része került meg. Ma már két kesztyű és néhány elemlámpa kevés lenne ahhoz, hogy hamis szemaforállással csapják be a mozdonyvezetőket, hiszen az azóta jóval fejlettebbé vált híradástechnika és a folyamatos információs kapcsolat ezt alaposan megnehezíti. Ezért a nagy pénzrablásoknál egyre kevésbé találkozhatunk szemaforokkal, így azok ismét a közlekedés biztonságos világának szereplőiként lehetnek jelen.

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum