A magyar csillagászat fénykora és Mátyás egyeteme

Vitéz János egyik szobra az esztergomi Várhegy oldalában, a róla elnevezett Érseki Tanítóképző Főiskola (Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola) előtt áll. Alkotója Szentirmai Zoltán. A bronzszobor mögötti kőfalon az érsek címere is ott van.

A nagyváradi csillagda
Vitéz János (kb. 1408-1472), a költő Janus Pannonius nagybátyja korának egyik legműveltebb egyházi embere volt. Az egyházi rendbe a zágrábi püspökségben lépett be. Elsősorban a latin, a görög és a matematikai tanulmányokban tűnt ki, melynek okán Hunyadi János őrá bízta a fiai, László és Mátyás nevelését. Később az udvari adminisztrációban dolgozott, majd a kormányzó Hunyadi mellett több király – Zsigmond, Albert és Ulászló – is foglalkoztatta a titkáraként. Szemléletére az az olasz tudós és pedagógus, Pier Paolo Vergerio (ejtsd: verdzsério; 1369-1444) volt a legnagyobb hatással, akit Zsigmond király hívott Magyarországra, és aki a kora-reneszánsz szellemének egyik legjelentősebb követe volt. Ennek a szellemiségnek pedig szerves része a tudományos kutatások fontosságának felismerése és az ehhez szükséges intézmények támogatása. Így amikor Vitéz Jánost Nagyvárad püspökévé nevezték ki, az egyik legfontosabb feladatának tartotta, hogy egy csillagdát – mai szóval csillagvizsgálót – hozzon létre, az abban a korban elérhető legjobb műszerekkel. Különösen, hogy ő maga személyesen is nagyon vonzódott a csillagászathoz. Az olasz Galeotto Marzio, Janus Pannonius legjobb barátja ezt írta róla: „… az asztrológiának pedig annyira híve volt, hogy a csillagászati naptárt mindig magával hordta, és semmit sem cselekedett, míg a csillagokat meg nem kérdezte.” Valószínű, hogy Mátyás, még gyerekként, általa kedvelte meg a csillagjóslást, amelynek felnőttként is a híve maradt, miközben a csillagászat tudományos oldala is érdekelte. Ezért is támogatta Vitéz János ez irányú tevékenységét. Hogy a csillagda valóban megvalósult-e, illetve hogy úgy valósult-e meg, ahogyan Vitéz szerette volna, arról sajnos nem maradtak fenn egyértelmű dokumentumok, de annyi bizonyos, hogy Nagyváradon 1455-től kezdve rengeteg fontos és európai színvonalú csillagászati megfigyelést végeztek. (Részletesebben: Amikor Nagyvárad volt a világ közepe)

Azt is lehet tudni, hogy Vitéz a kor egyik legnagyobb csillagászát, az osztrák Georg Peuerbachot (1421-1461) igyekezett megnyerni az ügynek. Ő azonban ekkor még legjobb tanítványát, Johannes Müllert (1436 -1476) küldte el maga helyett, akit később Regiomontanus néven jegyeztek be a legnagyobb csillagászok közé. (Ezen a néven elsőként a teológus Philipp Melanchthon emlegette őt, Königsberg latin neve, Mons Regius után.) Később azután egy időre Peuerbach is megérkezett. Mindenesetre Nagyvárad ekkor a csillagászat egyik legkiemelkedőbb központjává vált. Itt született meg a Váradi Táblázatok (Tabula Varadiensis) című, Európa-szerte használt összefoglaló kiadvány is. Ebben a Hold és a csillagok helyzetére vonatkozó megfigyeléseket tették közzé. A Tabula Varadiensis adatait többek között Tycho Brache és Kepler is használta. (A mű egy példányát az Országos Széchenyi Könyvtár Ősnyomtatványtárában őrzik.) A földrajzi hosszúság meghatározására pedig Peuerbach a nagyváradi váron keresztülhaladó kezdő délkört jelölte ki.

Vitéz János tudományt pártoló tevékenysége azonban akkor teljesedett ki igazán, amikor – már Mátyás uralkodásának idején, 1465 februárjában – esztergomi érsek lett. Ez nemcsak az ő életében, hanem a magyar egyetemek történetében is fordulatot hozott.

A képre kattintva megnézhetünk egy videót, amelyen egy csillagvizsgálót, más néven obszervatóriumot általában a fényektől távolra, magaslatokra célszerű építeni. Magyarországon egyebek közt Budapesten, Győrben, Szegeden, Debrecenben, a Mátrában vagy Veszprémben van szabadon látogatható csillagvizsgáló. Ezen a videón a Piszkéstetői Obszervatóriumot mutatja be az intézmény egy munkatársa.

Mi volt a pozsonyi egyetem jelentősége?
Bár előzőleg két jelentős egyetem is működött a magyar királyság területén (Pécsett és Óbudán), a 15-dik század közepére mindkettő megszűnt. Vitéz János és Mátyás király azonban rendkívül fontosnak gondolta, hogy ismét legyen az országnak legalább egy kiemelkedő egyeteme, ahol komoly tudományos munka is folyik. Ennek helyszínéül Pozsony városát jelölték ki, nem utolsó sorban azért, mert annak egyik gazdag polgára a kincstárra hagyta a vagyonát, és ez sokat segített abban, hogy az érsek elkezdje megszervezni az intézményt. Ehhez a pápa egyetértése is kellett, amely azonban nem késlekedett: 1465. május 29-dikén II. Pál pápa felhatalmazza Vitéz Jánost és unokaöccsét, Janus Pannonius pécsi püspököt, hogy Mátyás kívánságának megfelelően egyetemet (studium generalét) létesítsenek Magyarországon. Ennek alapkövét le is teszik még ebben az évben, majd 1467. július 20-dikán nyitják meg. A neve Pozsony ógörög neve után Academia Istropolitana lesz (olykor Universitas Istropolitana néven is emlegették).

Az egyetemen négy kar működött, amelyek mindegyikéhez kiemelkedő, nemzetközi hírű tanárokat hívtak meg. A matematikai, benne a csillagászati tudományok karát Johannes Müller (Regiomontanus), az orvostudományokét Péter mester, a bölcsészeti tudományokét Márton mester, a teológiáét és a kánonjogot János mester vezette. Mellettük még számos kiváló tudós és pedagógus oktatott az egyetemen. Vitéz János kancellári posztot töltött be az intézményben, amely a terveknek megfelelően egy időre valóban össze tudta fogni a kor tudósainak legjavát, és el tudta indítani a módszeres tudományos kutatások gyakorlatát. A legjobb csillagászok közül itt dolgozott ekkor a lengyel Johann von Glogau (Glogóv) és Bylika (magyar nevén Ilkus Márton), az olasz Francesco Roselli és Antonio Torqueto, de a legjobb műszerkészítőként ismert Johannes Dorn is. (Részletesebben: Szabó Csaba: Szamár a csillagász és csillagász a szamár: humanizmus és csillagászat Mátyás korában)

Sajnos Vitéz János halála után felbomlott a tanári kar – a korszerű gondolkodásmód, úgy látszik, kevésnek bizonyult ahhoz, hogy csökkentse a személyi függések rendszerének erejét. 1490-ben pedig Mátyás is meghalt, így senki nem maradt, aki gondját viselte volna az egyetemnek. Az Academia Istropolitana ekkor megszűnt, ami egyúttal azt is jelentette, hogy a Magyar Királyság területén jó ideig egyetlen egyetem sem volt. Ma az Istropolitana egykori főépületében a pozsonyi Színművészeti főiskola (VŠMU) működik, az épület maga pedig Pozsony Nemzeti Kulturális Emlékeinek egyike.

Érdemes annak a történetnek az emlékét is megőrizni, amely Mátyás és Regiomontanus személyes kapcsolatát meghatározta. Mátyás uralkodásának idejére több napfogyatkozás is esett. Vélhetően az 1465. szeptember 20-diki volt az, amely a királyt annyira felkavarta, hogy szinte belebetegedett. Különösen, hogy abban a korban még több babona, vészjóslás, rémület fűződött a jelenséghez, mint tudás. (A legenda egy másik változata szerint nem nap-, hanem holdfogyatkozás volt az, amely ennyire drámai módon hatott a királyra.) Szerencsére azonban a csillagász ekkor már az országban volt, így pontosan el tudta magyarázni az uralkodónak, hogy végül is egy meglehetősen egyszerű helyzetről van szó. A dolog megértése pedig meggyógyította Mátyást, aki ezért egész életében hálás maradt a csillagásznak.

Lévai Júlia