Tabor
Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Van már gyógyszer az ebolára

2019. november 18., 22:45
 

„Mostantól nem mondhatjuk, hogy az ebola gyógyíthatatlan” – jelentette ki a kongói Nemzeti Orvosi Kutatóintézet főigazgatója, Jean-Jacques Muyembe, aki az intézetében zajló gyógyszer-kísérleteket felügyeli. A professzor annak alkalmából nyilatkozott, hogy egy különösen jó hírt jelenthettek be: két hatékony gyógyszert is sikerült kifejleszteni a világ egyik legsúlyosabb betegségére, az ebolára. A gyógyszereket azok klinikai tesztelése után minden ebolás beteg megkapja a Kongói Demokratikus Köztársaságban.


 
A betegség okozói az Ebolavirus nemzetségbe tartozó Ebola-vírusok, amelyek közül jelenleg ötöt ismerünk. A vírus elektronmikroszkópos felvételén jól látható a fonalas (filamentális) szerkezet, amely a Filovírusok családjának jellegzetessége. A vírus genomja egyfonalas RNS.

Mi az ebola?
A betegség onnan kapta a nevét, hogy első alkalommal a Kongói Demokratikus Köztársaság északi részén kanyargó Ebola folyó környékén azonosították, 1976-ban. (A folyó neve eredetileg Legbala, ami a helyi ngbandi nyelven fehér vizet jelent. A francia nyelvű gyarmatosítók megjelenése után azonban ennek franciásított neve terjedt el és vált közhasználatúvá.) Bár egyéb típusú vérzéses lázak a Föld bármely részén előfordulhatnak, az ebola és az azzal rokon Marburg-, illetve Lassa-láz nagyrészt Afrikában, azon belül is Közép-Afrikában okoz járványt. A járványok nagyjából négy-öt évenként alakulnak ki, és ilyenkor nagyon sok ember halálát okozzák. A megfertőződött embereknek általában jóval több mint a fele a vírus áldozatául esik. Az Ebola-vírus (amely az Ebolavirus nevű nemzetség tagja és a Filovírusok családjába tartozik) az egyik legéletképesebb kórokozónak bizonyult, amelyet éppen ezért akár biológiai fegyverként is felhasználhatnak a háborúzásra szerveződő csoportok. Már csak ezért is fontos, hogy a kutatók minél több szert találjanak a vírus legyengítésére, vagy még inkább az eltűntetésére. 

Hogyan erősödik meg az Ebola-vírus az élő szervezetben?
Az ebolának elnevezett vérzéses láz (febris haemorrhagica) súlyos, gyakori halálozással járó fertőző betegség, amelyet az Ebola-vírusok okoznak. A betegség kezdeti tünetei hasonlóak egy szokványos vírusfertőzés tüneteihez: a betegnek magas a láza és fáj a feje. Hamarosan azonban súlyosbodik az állapota, és a betegsége hányással, hasmenéssel és főként fokozott vérzékenységgel jár. A továbbiakban a betegnek egyre több szervét támadja meg a vírus, amely egyébként önmagában gyenge és könnyen elpusztítható anyag, ám az élő szervezet további anyagaival kapcsolatba lépve rendkívüli hatékonyságra képes. A vérzéses lázra jellemző tünetek az első jelektől számított 5-7-dik napon alakulnak ki. Ilyenkor a betegben már jelentkezik a vérkeringés és véralvadás valamilyen mértékű zavara, de szerencsés esetben a betegség ebben a fázisban még gyógyítható. Ha azonban a súlyosabb vérzéses tünetek is megjelennek, az többnyire már halálos végkimenetelt jelent. Ilyenkor az injekciós szúrások helyéről, a nyálkahártyákról rendszeresen indulnak el vérzések, és a bőr felületén véraláfutások, nagyobb vérömlenyek keletkeznek, valamint véres széklet vagy vérhányás-vérköhögés is tapasztalható. A beteg halálát azonban kevésbé ezek a jelenségek okozzák, mint inkább a belső szervek – például a máj vagy a vese – működésében beállt zavarok. Mindennek következtében felborul a szervezet folyadékháztartása, kórosan lezuhan a vérnyomás, és a véralvadási zavarok miatt elhalhat a szövetek jó része. Mindez már egy olyan összetett és öngerjesztő mechanizmus, amellyel a legkorszerűbb eszközökkel is képtelenség fölvenni a harcot, ezért valójában az egyetlen lehetőség az ebola megelőzése.

Az első, nagy ebola járvány az Ebola folyó környékén tört ki, innen ismerte meg a világ ezt a betegséget.

Gyümölcsöktől és állatoktól terjed
Sokan félnek attól, hogy az ebola a levegőben, cseppfertőzéssel is terjedhet, ez azonban csak ott fordulhat elő, ahol az emberek közvetlenül érintkezhetnek ebolával fertőzött emlősökkel. Más helyzetekben a vírus nem a légutakon, hanem az emésztőszerveken és a véráramon keresztül jut be az élő szervezetbe, hogy aztán elszaporodjon benne.
A vírusok természetes hordozója még nem, a terjesztői viszont már ismertek. Közülük kiemelkednek a denevérek, de növények és ízeltlábúak is terjeszthetik az ebolát. Ez ügyben az 1976-os járvány körülményei fontos tanulságokkal szolgáltak. Ennek egy pamutgyár volt a kiindulási helye, amelynek területén jelentős létszámú denevérpopuláció lakott. Ez azért volt fontos felfedezés, mert tudni lehet, hogy több nyugat-afrikai országban rendszeresen fogyasztják a gyümölcsevő denevérek húsát. Itt tehát okkal feltételezték, hogy a vírus a denevérek húsából terjedt át az emberre, és a feltételezés a kutatások során be is igazolódott. A kutatók 19 gerinces és gerinctelen állatot, valamint 24 féle növényt is beoltottak Ebola-vírussal, amely ezek közül kizárólag a denevéreket fertőzte meg. Egyértelművé vált tehát, hogy ezek az állatok a vírusgazdák, amit az is megerősített, hogy a fertőzött denevérek már nem betegedtek meg a vírustól. A további kísérletekben a vírus hordozójának bizonyult a gyümölcsevő nílusi repülőkutya is, amely szintén a  a denevérek rendjébe tartozik. Később még számos további gyümölcsevő denevérben sikerült kimutatni a vírus RNS-ét, vagyis az örökítőanyaga egy jellemző részét. Emellett elpusztult főemlősök (majmok) tetemeiben is kimutatták a vírusokat, őket azonban már nem lehet vírusgazdáknak tekinteni, hiszen ugyanolyan nagy arányban halnak bele a betegségbe, mint az emberek. Ugyanakkor ők is továbbadhatják az embereknek a vírust, ha közeli kapcsolatba kerülnek velük. Ilyenkor az emberre ráfröccsenő nyáluk lehet a betegség továbbítója.

A vírus terjedését a helyi rítusok, vallási eredetű szokások is elősegíthetik. Járványt indíthat el egy halotti szertartás is, amelynek sok helyen része az elhunyt megcsókolása. Ennek során az élő ember nyála egy pillanat alatt begyűjtheti a halott bőréről a láthatatlanul kicsiny vírusokat, amelyek már útjukra is indulhatnak a szervezetében. Természetesen a szegénység is terjesztheti a járványt, amennyiben például ahhoz vezet, hogy olyan eszközöket is kénytelenek többször felhasználni, amelyeket nem lehet tökéletesen fertőtleníteni.

Mint a kutatásokból kiderült, a betegség gyakran a denevérek – köztük a képen látható nílusi gyümölcsevők – húsának fogyasztása révén terjed át az emberre.

Az Ebola-vírus támadási mechanizmusa
A vírus azért végezhet különösen nagy rombolást az emberi szervezetben, mert közvetlenül az immunrendszerhez (a betegségekkel szemben működő védekezőrendszeréhez) kapcsolódik. A főemlősökön végzett állatkísérletekből kiderült, hogy a fertőzés első szakában a vírus elsődleges célpontjai a mononukleáris fagocita rendszer sejtjei (vagyis a vírusok megtámadásáért felelős falósejtek), elsősorban a monociták és dendritikus sejtek. Ezeken keresztül jut be a vírus a lépbe, a májba és a nyirokcsomókba. A sejtekbe való bejutását elsősorban a vírus felszínén lévő glikoproteinek (GP1,2) segítik. Ezek olyan, szénhidrátorokkal kombinált fehérjék, amelyek sokféle sejtfelszíni struktúrához tudnak kapcsolódni, és így képesek azokba is befurakodni. A fertőzött immunsejtekben azután a vírus továbbszaporodik, miközben a sejtek vándorlásával is szétterjed a szervezetben. A folyamat során maguk a vírusfertőzött dendritikus sejtek nem aktiválódnak – vagyis gyakorlatilag leáll a vírus elleni immunválasz –, ugyanakkor a helyzet aktiválja azokat a makrofágokat (a szervezet „takarító-brigádjából” az M1 falósejteket), amelyek épp a terület megtisztítása érdekében nagy mennyiségű gyulladásos citokint (például TNFα, IL-6, IL-8), jelzőmolekulát termelnek. Ugyanakkor a gyulladáscsökkentő M2 jelű falósejtek passzívak maradnak, ezért a gyulladás gát nélkül eluralhatja az egész szervezetet. Gyakorlatilag ezzel megpecsételődik a fertőzött szervezet sorsa, ez az a fázis, amely a további, egyre súlyosabb és láncreakciókat jelentő lépéseket beindítja, és elvezet az érrendszer összeomlásához. Az ebolavírusoknak egyedül a limfociták (nyiroksejtek) képesek ellenállni, de ezek sem sokáig, mert a vírus közvetett úton el tudja érni náluk a sejtelhalást, ami szintén kritikus állapotot idéz elő a vérben. (Mindezek megismeréséhez nálunk dr. Szlávik János infektológus, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház főorvosa is jelentős mértékben hozzájárult.) 

A gyógyszerfejlesztőknek tehát ezt a bonyolult folyamatot kell nagyon pontosan feltárniuk, ennek ismeretében kell megtalálniuk azokat a támadási pontokat, amelyeknél kívülről be tudnak avatkozni. Ráadásul ezt lehetőleg anélkül kell megtenniük, hogy a bevitt anyagok más területekre hatással legyenek, és esetleg másféle károkat okozzanak (ezt nevezik a gyógyszerek mellékhatásainak). A kongói kutatóknak ebben sikerült most előbbre lépniük, és ebben segíti őket az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO, valamint az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) is. Ha pedig a most zajló klinikai tesztelések is egyértelműen sikeresek lesznek, az azt jelenti, hogy több ezer embert mentenek meg a szenvedéstől és a haláltól.

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum