Mióta Krisztus születése az időszámítás kiindulópontja?

2019. december 26., 21:51
 

Ha meg akarjuk adni egy történelmi szempontból fontos esemény időpontját, kétféle jelölést is alkalmazhatunk. Vagy ezt írjuk: „Kr. u. 1848”, vagy ezt: „i. sz. 1848”. (Mindezt természetesen a „Kr. e.” és „i. e.” jelöléssel is megtehetjük.) Bármelyiket is választjuk, az évszám ugyanaz marad, ami azt jelenti, hogy a történelmi kronológiát – vagyis az időrendi sorrendet – mindenképp Krisztus születésének időpontja határozza meg. Ezt nyilvánvalóan csak közmegegyezéssel dönthették el. De vajon mikor és hogyan jött létre ez a megegyezés? Mióta alapul időszámításunk Krisztus születésének pillanatán?


 
Dionysius Exiguus Dobrudzsában született, szkíta családban, 470 körül. Rómába I. Geláz pápa hívására költözött át, és azután haláláig ott élt. Munkásságát olyannyira jelentősnek tartják, hogy a romániai ortodox keresztény egyház zsinata 2008-ban szentté avatta őt.

Egy római szerzetes kételkedni kezd
Krisztus születése előtt a történetírók különböző fogódzókat kerestek az események idejének megjelöléséhez. Ez lehetett egy meghatározó város alapítása (mint például a latinoknál Róma városáé), vagy egy jelentős király vagy császár uralkodásának kezdete (ilyen volt a római Diocletianus is, akinek trónra lépési időpontjával még a Krisztus utáni 6-dik század elején is találkozunk a jelölésekben – „Diocletianus ideje” –, de a júdeai Heródest is ide sorolhatjuk). Más esetekben a jelentős természeti események, katasztrófák is szerepet játszottak a történelmi kronológiában. Az egyistenhit kialakulásától kezdve a csillagászati események jelentősége tovább nőtt, hiszen a különböző vallási ünnepek időpontját ezek alapján számították ki. Ami egyáltalán nem volt könnyű feladat, hiszen például a húsvét kiszámításához nem pusztán a Nap, hanem a Hold mozgását is figyelembe kellett venni, miközben ez utóbbiban különösen sok a változó elem. (A húsvét a kereszténységben azért vált a legnagyobb ünneppé, mert ehhez köthető Krisztus kereszthalála, majd feltámadása. Krisztust a zsidó naptár szerint Niszán havának 14-dik napján feszítették meg, a feltámadása pedig harmadnapon, vasárnap következett be.) Ezért is húzódott több évszázadon át annak ügye, hogy vajon hogyan is kell ezt pontosan meghatározni. A nikeai zsinaton 325-ben a vallási vezetőknek nagyjából sikerült egységesíteniük a húsvét időpontját: abban egyeztek meg, hogy a húsvétot minden évben a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnap ünnepeljük, illetve hogy amennyiben a holdtölte vasárnapra esik, úgy a következő vasárnapra csúszik át az ünnep. Ugyanakkor még ezután is voltak viták e körül, és több, egymástól eltérő táblázat is született a számításokhoz. A vitatkozók közé tartozott Dionysius Exiguus (dionűsziusz exiguusz) római szerzetes és apát is (kb. i. sz. 470 – 544), aki ugyancsak nekilátott, hogy egy új, az addigiaknál szerinte hitelesebb táblázatot állítson össze a húsvét-számításokhoz. Akkoriban Alexandriai Kürillosz (más néven: Alexandriai Szent Cirill (376 – 444) húsvéti táblázatát használták, amely szokás szerint a Diocletianushoz és Augustus császárhoz köthető időpontokkal dolgozott. Dionysius azonban kételkedett abban, hogy vajon jó dolog-e, ha ehhez egy pogány császár uralkodásából indulnak ki, hiszen ráadásul Diocletianus még üldözte is a keresztényeket. Ezért azt javasolta, hogy a jövőben a kereszténység számára legfontosabb eseményt, Jézus születését vegyék kiindulópontnak. Töröljék el a „Diocletianus ideje” megjelölést, és a helyébe az „Anno Domini”, vagyis „Az Úr éve” kifejezést tegyék. Ő volt tehát az első, aki bevezette a ma is használt időszámítási módot, Krisztus születése után 525-ben.

(Az apát egyébként még más területen is maradandót alkotott: több fordításával is gazdagította a latin nyelvű irodalmat, továbbá joggyűjteményt is szerkesztett. Ezek legkiemelkedőbb darabjai az apostoli kánonok, zsinati határozatok és dekrétumok átfogó gyűjteménye, a Collectio Dionysiana, amely máig az egyházi kánonjog alapja.)

Dionysius javaslata ugyan sokak tetszését elnyerte, de a használata csak nagyon lassan terjedt el. Hogy végül mégis általánossá váljék, ahhoz egy másik szerzetes, az angol Beda Venerabilis munkája kellett. Ő a 730-as években egy angol egyháztörténeti művével népszerűsítette a gondolatot és a megjelölést. A BBC History című, ismeretterjesztő lapjának szerzője, Eugene Byrne szerint ő még hosszabb kifejezést használt: az „ab incarnatione Domini”-t, magyarul: „az Úr megtestesülése után”. (History, 88. l., 2014/5.) Ezt azonban a gyakorlatban vélhetően túl bonyolultnak találták, így inkább a rövidebb változat kezdett meghonosodni. A hivatalos oklevelekben a késő középkor idején jelenik meg az Anno Domini kifejezés, és ettől kezdve általánossá is válik.

Mindezzel azonban nem oldódott meg annak kérdése, hogy vajon hogyan kell jelölni azokat az eseményeket, amelyek még Krisztus születése előtt zajlottak le.

Az Anno Domini megjelölést gyakran épületeken is láthatjuk, az átadásuk évszáma előtt. Olykor még a huszadik században is rávésik a falakra, ha vele kapcsolatban ki akarják emelni a múlt fontosságát. Ez a középület ugyan 1931-ben épült, Palma de Mallorcán, de régies stílusú feliratot kapott.

Amikor egy szerzetes a jogban is jártas
A Krisztus előtti idők pontos megnevezéséhez szintén egy szerzetes munkája kellett.

Werner Rolevinck (1425–1502) a kölni karthauzi rend tagja volt, és ugyancsak sokat foglalkozott az egyháztörténeti- és általában a történeti kérdésekkel. Mivel jómódú családban született, a saját pénzéből is tudott tanulni, így mielőtt belépett volna a Szent Barbara kolostorba, 1443-44-ben beiratkozott a jogi egyetemre. Valószínűleg a jogászi gondolkodás célratörő, pontosságra törekvő logikája is segítette őt abban, hogy megtalálja a legegyszerűbb megoldást, és bevezesse a „Krisztus születése előtti” kifejezést. Ettől kezdve tehát ezzel jelölték a negatív számokkal leírt eseményeket. Ahhoz azonban ismét hosszú idő kellett, hogy ez is praktikusabb formára rövidüljön: a „Krisztus előtti”-re („Ante Christum”). Ebben ezúttal egy francia jezsuita, Denis Pétau (1583–1652) játszott szerepet. Ő korának egyik legsokoldalúbb tudósa is volt, aki történelemmel, filozófiával, teológiával és költészettel egyaránt foglalkozott. Végül tehát neki köszönhetjük, hogy a jelölés a lehető legegyszerűbbre rövidült.

A humanizmus és a felvilágosodás megjelenésétől a történetírásnak is világiasabbá kellett válnia. Az természetesen megmaradt, hogy a kronológiában Krisztus születése a viszonyítási pont, de ezt a történészek már ugyanúgy történelemnek, és nem vallási vonatkozású ténynek tekintették. Ami azt jelentette, hogy egyúttal általánosabb érvényűnek is. Ezért nagyjából a 18-dik századtól leválasztották a vallási vonatkozást a jelölésről, és egyszerűen az „időszámításunk szerinti”, általános érvényű kifejezést, illetve annak rövidítését kezdték használni. Ezekben a jelölésekben tehát Európa legjellemzőbb hagyományai – a vallás és a racionális-tudományos gondolkodás kultúrája – egyaránt benne vannak.

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum