A korona a Nap legkülső gázrétege. Annak ellenére, hogy hőmérséklete rendkívül magas - 600 ezer és 5 millió Celsius-fok között van -, szabad szemmel mégis csak teljes napfogyatkozás idején látható. Ugyanis itt az anyagsűrűség - és ezáltal a világító gázrészecskék száma - olyan csekély, hogy a Nap felületi fényessége igen alacsony. A korona rendkívül magas hőmérsékletét mágneses hatások és lökéshullámok magyarázzák, amelyek a hang terjedési sebességénél nagyobb sebességgel hagyják el a fotoszférát, és energiát szállítanak a Nap külső rétegeibe.

Teljes napfogyatkozás idején láthatóvá válik a napkorona.

A korona mindig változtatja az alakját, napfoltmaximum idején kerekebb, a minimum idején pedig oldalirányban kinyúlik. Az utóbbi időben űrhajók és műholdak segítségével a kutatók meg tudták figyelni a koronának azt a sugárzását is, amely a földi atmoszférán nem hatol át. Mivel a koronának igen magas a hőmérséklete, nagyon erős röntgensugárzást bocsát ki, ez a sugárzás azonban az egyes helyeken más és más erősségű. A koronát nagy aktivitású területekre, nyugodt tartományokra, és az úgynevezett "koronalyukakra" osztjuk fel. A lyukak hőmérséklete 600 ezer fokkal alacsonyabb a környező területeknél. A lyukakban a mágneses erővonalak kinyílnak a világűrbe, vagyis nem záródnak be, ami azt jelenti, hogy az anyagot nem tudják fogva tartani. Ezeken a helyeken tehát a Napból rendkívül sok részecske akadálytalanul juthat ki. Így a koronalyukak a részecskeáramok kiindulópontjai. Ezt az áramlást napszélnek nevezzük.

Szeretnél többet megtudni A Nap című Mi MICSODA kötetről? Kattints ide!


Létezhetnénk-e a Nap nélkül?
Mit nevezünk a Nap színképének?