A lovagság eredete a 11. századig nyúlik vissza. A 15. századig a középkori Európa hódító hadjáratainak főszereplői voltak a nehézfegyverzetű lovas harcosok, akik többszörös túlerőben lévő gyalogos ellenséget is képesek voltak megfutamítani.
A lovagok hosszú lándzsával indultak rohamra, fegyverüket hónuk alá szorították, úgy rohantak neki ellenfelüknek. Kezdetben csak mellvértet viseltek, később az egész testüket páncél védte. A teljes lovagi felszerelés egy vagyonba került: a harci ló ára egy igavonóénak vagy egy ökörének a többszöröse volt, ehhez jött még a páncél, amiért dupla ennyit kellett kifizetni.
Ilyen összegért többfalunyi földbirtokot lehetett venni. Nem véletlen, hogy csak a földbirtokosok engedhették meg maguknak, hogy fiaikat lovagnak adják, hiszen a felszereléséről mindenkinek magának kellett gondoskodnia.
Hogyan éltek a lovagok?
A lovagok sajátos helyet foglaltak el a középkori társadalomban, feladatuk a harc volt. A lovagi felszerelés használatát, a harci fortélyokat az ifjak hűbéruruk (a földbirtokos, akinek szolgálatában álltak) udvarában hosszú évek alatt sajátították el. Békeidőben lovagi tornákon adhattak számot ügyességükről, amikor pedig a király harcba hívta őket, élesben bizonyíthatták bátorságukat.
A lovagi életformához hozzátartoztak a lovagi erények: a bátorság, a szerénység, a mértékletesség és a könyörületesség, s a lovagoknak tisztelniük kellett a királyt, a főurakat, a papokat és a nőket.
Rendezetek-e sportversenyeket
a lovagkorban?
|
|
|
|
A lovagi tornák bajvívói a hölgyek kegyét is el akarták nyerni. |
|
|
A lovagok hétköznapjai unalmasak lettek volna, ezért gyakran tartottak lovagi tornákat. Ezek voltak a középkor sportversenyei, amelyeket szigorú szabályok alapján rendeztek meg.
A párviadalokra mindenfelől özönlött a közönség, amely a napokkal korábban megácsolt emelvényen belépőjegy ellenében foglalhatott helyet. A király egy díszes páholyból követte a bajvívást. A lovagok címerükkel díszített páncélban léptek porondra, legtöbbször lovon ülve vívtak meg, kopjával vagy tornalándzsával. Utóbbi puhafából készült, csaknem 4 méter hosszú és 9 centiméter átmérőjű volt. A csúcsa az úgynevezett rózsában végződött, a lovag kezét tölcsér formájú fémlap védte. Oldalukra kardot is kötöttek, a felszerelésük része volt még a tőr és a buzogány. Páncélzatuk olyan nehéz volt, hogy sokszor emelőszerkezettel rakták nyeregbe őket.
A két bajvívó vágtázva közelített egymás felé, s igyekezett egyetlen döféssel kibillenteni a másikat a nyeregből. A harc addig tartott, míg egyikük földre nem került. A győztes elvehette a vesztes lovát és fegyvereit.
Ha még többet szeretnél megtudni a középkori lovagok életformájáról, olvasd el a Mi MICSODA sorozat Lovagok című kötetét, vagy a Mi MICSODA junior Várak és lovagok című kötetét!
|