| |
Széchenyi István (1791-1860)
"(...) az ember annyit ér, amennyit használ."
 Származása, gyermekkora
Gróf Széchenyi István Bécsben született. Gyermekéveit Nagycenken és Bécsben töltötte. Édesapja gróf Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója, édesanyja tolnai Festetics Julianna grófnő, aki gróf Festetics Pál lánya volt. Nem csak szüleire, hanem az egész családjára elmondható volt, hogy az országért tenni akaró, művelt arisztokraták voltak.
Katonaévei és utazásai
Serdülőkorában belépett a hadseregbe és részt vett a napóleoni háborúkban. De nem csak ő, hanem mindkét fiútestvére is ott volt a harcokban, noha egy család kötelezettsége csak egy fiú részvételét kívánta volna meg. Katonai szolgálata 1826-ig tartott.
Katonáskodása mellett szabadidejét főleg önképzésre és utazásokra fordította. 1815 szeptemberében
Franciaországba ment, majd onnan Angliába hajózott, mindenütt élénk figyelemmel kísérve az ottani kultúra vívmányait és azokat az intézményeket, melyeket később Magyarországon is megalapítani tervezett. Később egy újabb olaszországi útra indult 1817 májusában, amely során az olasz költészetet tanulmányozta, megfordult Görögországban, a Boszporuszon és Kis-Ázsia partjainál. Hazatérése után Magyarország és Erdély nevezetesebb városait kereste föl, s utazása alatt több, életre szóló ismeretséget és barátságot kötött. Ekkor látogatta meg Felsőbüki Nagy Pált és Wesselényi Miklós bárót is, akivel szoros barátságot kötött. A Wesselényiek hagyományai a rendi függetlenségi mozgalmakhoz kötődtek. Az ifjú arisztokraták barátságot kötöttek. Együtt járták be tanulmányi céllal Nyugat-Európát. Széchenyi a nemzeti eszméhez és hagyományokhoz, míg Wesselényi a nyugati eszmeáramlatokhoz, főként a liberalizmushoz került közel – eltérő véleményük miatt barátságuk később megromlott, ám a legendás barátságban a két fiatalember jelentős hatást gyakorolt egymásra.
Széchenyi számára a külföldön és Magyarországon tett utazások tapasztalatai mutatták meg, hogy a külhoni és a hazai állapotok között fennálló lényeges kulturális és gazdasági különbség mennyire jelentős. Ez a felismerés ösztönözte arra, hogy a külföldön működő intézmények hazai életre hívásán is munkálkodni kezdjen. Felismerte, hogy a felemelkedés érdekében Magyarországnak reformokra van szüksége, és életcélját az ország fejlődéséért végzett munkában találta meg.
A reformkor politikusa
Első országos közszereplése az 1825-27-es országgyűlésen volt, ahol felajánlotta 1 évi jövedelmét a magyar nyelv fejlesztésére. Többen követték példáját, és ennek az adományozásnak köszönhetően jött létre a Magyar Tudományos Akadémia. Emellett az ő nevéhez köthető többek között a lóversenyzés meghonosítása, a Nemzeti Kaszinó megalapítása, a Duna és Tisza szabályozása, hajózásra alkalmassá tétele, a dunai és balatoni gőzhajózás bevezetése, a Lánchíd megépítése.
Az 1848-as márciusi napok váratlan eseményei, a magyar független felelős minisztérium megalakulása reményt ébresztett benne, hogy a magyar nemzet meg tudja őrizni önállóságát, és Batthyány Lajos miniszterelnök felkérésére
1848. március 23-án elvállalta a közlekedésügy és közmunka tárcáját. Széchenyi felkérése a közlekedési tárca élére mai szemmel magától értetődőnek tűnik – hiszen 1848-ra évtizedes munkája feküdt Magyarország közlekedésének kialakításában, de radikális politikai ellenfelei – különösen a márciusi ifjak – számára minisztersége elfogadhatatlan volt. Széchenyit is kétségek gyötörték, helyesen cselekedett-e, amikor nézeteinél radikálisabb kormányban tisztséget vállalt. Széchenyi közel öt hónapig, 1848 áprilisától szeptember elejéig állt a tárca élén.
Utolsó évei
Széchenyi nem bírt megbirkózni a saját, egyedül helyesnek tartott politikai meggyőződése és a valóságos politikai helyzet közötti különbséggel. 1848 augusztusától egyre sűrűbben a közelgő nemzethalál víziója gyötörte, amelyért önmagát tette felelőssé. A folytonos tépelődés a haza sorsán, a forradalom víziója lassanként megtörte szellemi erejét, ezért orvosa a döblingi gyógyintézetbe vitette. Haláláig itt maradt. Állapota javult, tartotta a kapcsolatot szellemi társaival.
A Bach-rendszer politikáját bíráló könyvének megjelenése után 1860. április 8-án meghalt a „legnagyobb magyar”, ahogy Kossuth nevezte őt. Halálát máig rejtély veszi körül. Nem tudható, hogy öngyilkosság vagy merénylet vezetett a halálához. A Magyar Tudományos Akadémia tartott gyászünnepet emlékére. Eötvös József báró tartotta az emlékbeszédet, Szász Károly és Arany János ódáikat olvasták fel.
.jpg)
A Magyar Tudományos Akadémia története
Széchenyi 1825. november 3-án, a pozsonyi országgyűlésen ajánlotta fel birtokainak egyévi jövedelmét, 60 ezer forintot a Magyar Tudós Társaság – mai Tudományos Akadémia – létrehozására. Lépéséhez más főnemesek is csatlakoztak, így 1827-ben az alapítást törvénybe iktatták: A hazai nyelv művelésére fölállítandó tudós társaságról vagy magyar akadémiáról címmel.
A Magyar Tudós Társaság működése 1858-ig
1830-ban kezdte meg a társaság tényleges működését, november 17-i első igazgatósági ülésén elnökké Teleki Józsefet, alelnökké Széchenyi Istvánt válasaztották. Ezen az ülésen nevezték ki a társaság 23 első rendes tagját is.
A társaság szervezeti szabályzatának értelmében 42 rendes, 24 tiszteleti és meghatározatlan számú levelező tagot engedtek akkor tagjaik közé. Tudományi, bölcseleti, matemetikai, természettudományi, törvénytudományi osztályokat hoztak létre, melyeknek tagjai között a kor leghíresebb alakjait találjuk. A nyelvtudományi osztályhoz tartozott többek között Vörösmarty Mihály, Kölcsey Ferenc, Toldy Ferec, Kisfaludy Károly és Kisfaludy Sándor is. Berzsenyi Dániel a bölcseleti, Kazinczy Ferenc pedig a történeti osztályba került. Az akadémia titkárai között olyan személyiségeket találunk, mint Toldy Ferenc, Szalay László és Arany János.
1831-től az intézmény elnöke Eötvös József volt.
Széchenyi egyik, 1842-es beszédében az akadémia szerepét elsődlegesen a nyelvművelés fenntartásában határozta meg. Széchenyit egész életében a nemzetet fenyegető katasztrófa érzete töltötte el, ezért ragaszkodott a nyelv megőrzésének feladatához, amely intézményi keretek között működhetett a leginkább.
Az Akadémia székháza
1860-ban országos gyűjtés indult az Akadémia székházának felépítésére. A ma is székhelyül szolgáló épületre, mely a budapesti Roosevelt téren található, 1861-ben írtak ki pályázatot, építését 1862-ben meg is kezdték. A kivitelezés vezetője Ybl Miklós és Skalnitzky Antal volt. A székházat neoreneszánsz stílusban tervezte Firedrich August Stüler. Az avatására 1865 telén került sor. Dísztermének freskóit Lotz Károly festette.
Az Akadémia szerepvállalása
Az intézmény 1869-ben szervezeti változáson esett át. Addigi hat osztályát hárommá vonták össze: Nyelv- és széptudományi; történeti, bölcseleti és társadalomtudományi, valamint Matematikai és természettudományi szakok lettek.
Az 1870-es évektől az ország tudományos életének központja lett tudományos és irodalmi pályázati kiírásaival. Kutatóutak, drámák, fordítások, költői-írói művek megjelentetését támogatta, így tudott a szellemi élet fő szervezőjévé válni.
1826-ban gróf Teleki József 30 ezer kötetes családi könyvtárát a Magyar Tudós Társaságnak adományozta, ezzel alapítva meg a ma is működő Akadémiai Könyvtárat, mely 1844-ben nyitotta meg kapuit mintegy 50 ezer könyvvel. A könyvtár állománya később is számos családi adománnyal gazdagodott, így a könyvek száma mára elérte az 1,6 milliót. Az Akadémia céljával összhangban a Könyvtár is a tudományos kutatások elősegítését tartotta szem előtt. Vörösmarty híres verse, a Gondolatok a könyvtárban címmel is a megnyitás alkalmával íródott.
Az Akadémia ma
Magyarország legmagasabb szintű tudományos testülete ma is az MTA, mely önkormányzati elven működve látja el tudományos köztestületi feladatát, amely a tudományok művelésével, támogatásával és képviseletével, eredményeinek terjesztésével kapcsolatos feladatokat lát el. 11 tudományos osztálya működik, ebből 8 természet-, 3 társadalomtudományi.
|
.jpg)
