Egy gomba különleges karrierje

2012. május 30., 08:32
 

A huszadik század elején még nem voltak meg azok a gyógyszerek, amelyekkel a legsúlyosabb betegségeket, például a sokak életét követelő tüdőgyulladást kezelni lehetett volna. A skót származású, londoni kémikus, Alexander Fleming is azon dolgozott, hogy megtalálja azt az anyagot, amely el tudja pusztítani a betegségek mögött álló mikrobákat – például a Staphilococcust és a Streptococcust* –, de anélkül, hogy az emberi szervezet sejtjeit károsítaná. Hosszú ideig a higanyos krómmal végzett kísérleteket, amely a Petri-csészékben látványosan megölte a Streptococcusokat, de hatóanyagából csak olyan töménységben lehetett volna gyógyszert gyártani, amilyennel az emberi szervezet szabályosan megmérgezték volna. Így ezzel Fleming nemigen jutott előbbre, de azzal annál inkább, hogy kísérletezései közben gyakran hosszabb ideig fedetlenül hagyta a Petri-csészéit, és így lehetőséget adott a véletlennek, hogy elvezesse a század egyik legnagyobb fölfedezéséhez.


 
* Ejtsd: sztafilokokkusz, sztreptokokkusz.

A britek természetesen büszkék a penicillin fölfedezőjére, így bélyegen is őrzik Fleming emlékét.
Mi szállt le a levegőből a Petri-csészékbe?
Semmiképpen sem ufó, hanem az egyébként mindenütt megszokott penészgomba, amely azonban most szokatlan felállásba került. Fleming épp egy kollégájának akart megmutatni valamit, amikor furcsa jelenséget vett észre az egyik csészéjében. Azt látta, hogy ahol belepte a penész a táptalajt, ott az azon tenyésztett Staphilococcusok egy nagyobb körben a megszokott sárga telepek helyett halvány rózsaszínű cseppekként voltak jelen, vagyis szétestek, elpusztultak. Egy platina fogóval azonnal kiemelt egy darabot a penészből, és speciális, konzerváló folyadékba tette, hogy a továbbiakban ezzel az anyaggal kísérletezzen. Pontosan tudta, hogy most azt kell kiderítenie: vajon a rengeteg féle gombafaj közül melyik az, amelyik ilyen hatékonyan képes elpusztítani a baktériumokat. Emellett hosszasan azt is megnézte, hogy a Staphilococcus mellett még mit pusztít el a penész. Azt látta, hogy a Streptococcust, a diftéria bacilust és az anthrax (lépfene) bacilusát is sikeresen megtámadja, a tífusz kórokozójára azonban nem tudott hatni. Fleming ekkor megkérte az egyik, legismertebb mikológust (gombákkal foglalkozó tudóst), hogy segítsen a beazonosításban, ami nem volt könnyű, hiszen rengeteg, egymással szoros rokonságban álló gombafaj létezik. Végül több szakértő segítségével sikerült megállapítaniuk, hogy a Penicillium notatum nevű gombáról van szó. Mindez a huszas évek végén történt, s a gyógyszergyártásig, vagyis a penészgomba neve alapján elnevezett penicillinig még vagy tíz-tizenöt évig kellett várni. (Ráadásul a közben kitört háború is hátráltatta a kutatásokat és fejlesztéseket.) Az állatkísérletek után emberi beteget a világon először 1942-ben kezelt sikeresen penicillinnel, John Bumstead és Orvan Hess, Oxfordban. És miután végre elterjedt a gyógyszer, a század egyik legjelentősebb és leghasznosabb produktumává vált. Bevezetése elsősorban az agyhártyagyulladás, a tüdőgyulladás, a szifilisz és a vérmérgezés gyakorisága miatt volt rendkívül fontos – ezek kezelését a penicillin egy csapásra megoldotta. Azóta is emberek százezreit mentik meg a penicillinszármazékok a súlyos betegségek következményeitől.
 
Amire Fleming nem gondolhatott
A penészgombák gyógyerejét sokan már jóval Fleming előtt fölfedezték, de akkoriban a tudományos nyilvánosság még túlságosan az egyes kutatók jó- vagy rossz szándékán is múlott. Emellett a tudósok gyakran lenézték, vagy nem vették komolyan a népi gyógyászat tapasztalatait, ha ugyan azok híre egyáltalán eljutott hozzájuk. Így például arról egészen biztosan nem is tudtak, hogy az észak-afrikai beduinok legalább ezer éve készítettek gyógykenőcsöt a szamarak hámján keletkezett penészből. Egy fiatal, olasz orvostanhallgató,  Vincenzo Tiberio pedig azt vette észre, hogy aki az udvarukon lévő kút vizét használja, az kigyógyul a járványos hasmenésből. Kutatni kezdte az okát, és azt találta, hogy a víz a kútfedő kőlapján tenyésző penészgomba teleppel érintkezik, ezért kísérletezni kezdett a penészlével.
Ezekre a gombákra nem véletlenül mondják, hogy „penészvirágok”. Fénymikroszkóppal nézve valóban gyönyörűek.
Tapasztalta, hogy a laboratóriumi baktériumtenyészeteket a penészlé nyolc nap alatt teljesen elpusztította. 1895-ben publikálta is az eredményeit, de a nápolyi egyetem tanárai nem tulajdonítottak jelentőséget a szenzációs felfedezésének, így Tiberio nem tudott tovább kísérletezni, és hajóorvosként dolgozott tovább. (Ahol egyébként egyáltalán nem volt haszontalan a munkája, mert pl. ő volt az első, aki tífusz elleni oltást adott a katonáknak.) Egy szintén fiatal, francia katonaorvos, Ernest Duchense pedig arra figyelt fel, hogy az arab lovászinasok a nyirkos nyergeken tenyésző penészgombát használják a nyereg okozta kisebesedések kezelésére. Duchense a Penicillium glaucum penészgombát azonosította, és még ezek klinikai teszteléséig is eljutott, de főnökei ugyanúgy nem ismerték el az eredményeit, ahogyan Tiberióét sem, így ő sem végezhette el a legfontosabb kutatásokat a témában. Nagy-Britanniába pedig végképp nem jutott el ezeknek a felfedezéseknek a híre, így Flemingnek fogalma sem lehetett arról, hogy a baktériumok elleni harcban már fölmerült a penészgombák jelentősége. Mindenesetre az ő fölfedezése után legalább Duchense eredményeit, ha utólag is, de elismerték, és 1949-ben posztumusz kitüntetésben részesítették az egykori orvost.
 
Tulajdonképpen micsoda a penész?
A penész azoknak a gombáknak az összefoglaló neve, amelyek szerves anyagokon különböző színű, gyorsan terjedő bevonat alakjában nőnek. A penész nem különálló rendszertani csoport, hanem megjelenési forma. A gombák az energiát nem a napfényből vagy a levegőből, hanem más, szerves anyagokból nyerik, a leggyakrabban elhalt növényi vagy állati maradványokból táplálkoznak. A mikrobiológusok három csoportra osztják a gombákat: élesztőgombákra, dermatophytonokra és penészgombákra.
Ha ilyesmit látunk egy élelmiszeren, vigyázzunk, hogy ne hajoljunk közel hozzá, ne szívjuk be a láthatatlan spóráit és nagyon gyorsan szabaduljunk meg tőle.
A gombák a földi tápláléklánc nélkülözhetetlen részét képezik, és az élőlényekre nézve csak akkor károsak, ha parazitákként károsítják a gazdaszervezetet. Az emberi szervezetben legalább százféle parazita gomba található, de ezek csak akkor okoznak gondot, ha túlszaporodnak, vagy nagyon hosszú ideig élősködnek bennünk. Ha szőlőn élősködnek, azzal nagy kárt okozhatnak, ahogyan az élelmiszereknél is, ahol dohszagúvá tehetik a gabonát vagy a magvakat. De ami nagyobb baj, rákot is okozhatnak, ha túl nagy adagban kerülnek be az emberi szervezetbe, vagy ha észrevétlenül beszívjuk a spóráikat, dohos vagy penészes falú helyiségekben. A veszélyt a gombákban termelődő mérgező anyagok (mikotoxinok) jelentik. A 2004-es fűszerpaprika-botrány előidézője is egy gombaméreg, az aflatoxin volt. Ugyanakkor a gombák nagyon sok hasznot is hajthatnak: a pékek például az élesztőgombát, a sörfőzdék a sörélesztőt hasznosítják. Némelyik, nemes penészgomba nélkülözhetetlen a sajtgyártásban, a camambert, a brie vagy roguefort előállításában. De a legnagyobb hasznot mégiscsak akkor hozták, amikor véletlenül kerültek elénk. Amiből azonban nemcsak az a tanulság, hogy bármiből lehet gyógyszer, hanem az is, amit az egyik legnagyobb kémikus, Louis Pasteur (1822-1895) mondott: „A kedvező véletlen csak azokat látogatja meg, akik méltó szellemi felkészültséggel fogadják”.
Lévai Júlia



Tudj meg még többet a gombákról!
 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum