Azonosító:
Jelszó:
Emlékezz rám!
Elfelejtetted a jelszavadat?

Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

A tekerőlant

2012. június 29., 14:51
 

Ennek a hangszernek a szó szoros értelmében nincs párja. Egyszerre vonós- és billentyűs hangszer, amely időnként dudára emlékeztető hangokat is kiad, emellett olyan, mintha sípolna, dobolna és nyekeregne… nem véletlenül kapta egy időben a nyenyere nevet is, a hangja után. Egyúttal ez az egyik legrégebbi hangszer, amely furcsasága ellenére a zene meglepően sok területén megjelent már. A nevei szinte megszámlálhatatlanok: a tekerőlant és a már említett nyenyere mellett hívták organistrumnak, symphoniának, cifoninak, vielle-nek, lira tedescának, hurdy-gurdynak (ez az angol elnevezése), Drehleiernek, Radleiernek, Bauernleiernek és Bettleilernek (ezek a német nevei), orosz nyelvterületen pedig relja a neve.


 
A tekerőlant nyitott fedele alatt jól látszanak a kottaház billentyűi.
Miből áll a tekerőlant?
A tekerőlant teste cselló- és lant formájú egyaránt lehet, s a tetején három húr van. Ezek népies elnevezése: prím, recsegő és bőgő. Ezeket azonban nem vonóval, hanem egy beépített kerékkel kell megszólaltatni, aminek következtében kevésbé zengő, mint inkább éles, zúgó és olykor recsegő hangokat hallat a hangszer. A kereket a játékos a hangszertest jobb oldalán lévő forgókarral mozgatja. Ennek technikáját külön meg kell tanulni, hiszen az egyenletes forgatás kevés a jó muzsikához. Időnként rá kell nyomni a karra, meg kell zökkenteni, hogy megszólaljon a megfelelő ritmus vagy hangszín. A játékos a kerék zökkentéseivel virtuóz ritmusokat is létre tud hozni. A kereket egyébként ugyanúgy gyantázni kell, mint a hegedű vonóját.
A hangszer fő részei: a test (dob), a kulcsszekrény és a kottaház, amelyben természetesen nem írott kották, hanem billentyűk vannak. A hangszer ellentétes oldalára, a „fej”-be négy húr hangolására alkalmas kulcsot építettek. A hangszer bal kéz felőli részére épített szögletes fadoboz, a „kottaház” oldalán pedig kétsoros, kromatikus (fél hangokat is magába foglaló) billentyűzet van. A húrokat a billentyűk érintői rövidítik meg, mindig a megfelelő módon – így lehet a dallamhúr rezgő hosszúságát a fogólapos hangszereknél ismert módon megváltoztatni, vagyis dallamot lejátszani a hangszeren. A játékos az egyik kezével a fakorongot forgatja, és ezzel hozza rezgésbe a dallamhúrokat és a kísérőhúrokat, a másik kezével pedig a billentyűket nyomogatja, vagyis „zongorázik”, dallamot játszik. A tekerőn ú.n. burdonhúrok is vannak, amelyek mindig ugyanazon a hangon szólnak, és ezzel adnak jellegzetes hangzást a zenének. A burdont a népnyelv több helyen is „bordó”-nak mondja, hiszen annak van értelme is :) ! Ráadásul a szó a húr hangjának sötét színére is utal, úgyhogy ez igazán találó elnevezés. 
A tekerőlanton sajátos ritmushangokat, reccsentőket is elő lehet hívni, amelyek révén sokkal erőteljesebbek lesznek a hangsúlyok és a ritmusok.
Így tartotta az ölében hangszerét Szenyéri Dániel tekerős (Szentes, Csongrád m., 1950)
A hangszert a játékosok többnyire odaerősítik egy övszerű szíjjal a derekukhoz, mert e nélkül csúszkálna az ölükben, és nemigen tudnának játszani rajta.

Mióta játszanak tekerőlanton?
A tekerőlant legkorábbi ábrázolása a spanyol soriai S. Domingo templom egyik portálszobrán látható, nagyjából az 1150-es évekből. Ezen két ember tart a kezében egy igencsak méretes hangszert, akkorát, amekkorát egy el sem bírna. Ennek a tekerőlantnak valószínűleg az orgonáéhoz közelítő zengése lehetett. A 11-13. században végig ilyen nagy méretűek voltak a tekerők, s csak később kezdtek el kisebbedni. A 15. századig világi és egyházi zenékhez egyaránt használták, majd férfi és női vándormuzsikusok, koldusok vették a kezükbe, és szórakoztatták vele a városok, falvak népét. Főként francia területen volt népszerű. Egy idő után a szegénység szimbólumává is vált, s a romantika korában Schubert például egy olyan dalt írt, amelynek zongorakísérete a tekerő hangját utánozza, és amely a kolduló tekerős életének szomorúságait énekli meg. Ekkortájt nevezték kolduslantnak a hangszert.

Ez a hangszer a formájában jelentősen eltér a szokványostól – kivéve a rá karcolt mintákat, amelyek a fa bútorok jellegzetes, geometrikus formáival készültek.
Mióta van magyar tekerőlant?
Magyarországon már a kuruc korban is használhattak tekerőt, s nagyjából a 18. század végétől terjedt el, paraszthangszerként. Főként az Alföldön használták, parasztmulatságok, lakodalmak hangszereként. Dallamát gyakran erősítették föl klarinéttal is. A 20. században pedig a tiszaalpári Bársony Mihály készített remekmívű hangszereket, amelyeket a szélesebb közönség azután a Halmos Béla-Sebő Ferenc által bevezetett, budapesti táncházakban ismerhetett meg, közelebbről. Magyarország egyik legnevesebb, régi zenéket játszó művésze, Mandel Róbert hangszerkészítőként és restaurátorként kezdte a pályáját, majd kifejezetten a tekerőlanttal járta a világot. Hangszerével 1977 és 2010 között 4 kontinensen, 26 országban közel 2100 hangversenyt adott.
A tekerő egyáltalán nem könnyű hangszer, sem a súlyát, sem a játék technikáját illetően, de annál érdekesebb és izgalmasabb. Vállalkozó kedvűeknek érdemes kézbe venniük, de amíg tanulják, addig csak szigorúan hangszigeteléssel ellátott helyiségekben!
Lévai Júlia



Még több érdekességet olvashatsz a hengszerekről a Mi MICSODA sorozat Hangszerek című kötetében!
 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

A honlapot a JÁTÉK-TANULÁS-TUDÁS Közhasznú Alapítvány üzemelteti.
Adószám: 18199978-1-42, cégjegyzékszám: 16.Pk.60.171./2009/2, sorszám 10.817.
Kapcsolat | Impresszum