Újonnan fölfedezett élőlények

Közeledik az év vége, amely egyúttal az összegzések időszaka is szokott lenni. Ideje tehát azt is összegezni, hogy vajon a kutatóknak hány új faj fölfedezésével sikerült gazdagítaniuk a természetről alkotott ismereteinket. Ha ezt meg akarjuk tudni, akkor a Nemzetközi Fajfelfedezési Intézet adataihoz kell fordulnunk. Igaz, ők mindig májusban szoktak közzé tenni egy összegzést, az előző évben felfedezett fajokról. Azért ekkor, mert ezt a rendszertan atyjának tekintett, svéd botanikus, Linné tiszteletére teszik, akinek május 23-dikán volt a születésnapja. Ezért az idei év fölfedezettjeinek listáját majd csak 2015 májusában olvashatjuk, de éppen ezért érdemes a tavalyi lista szereplői közül legalább néhánnyal megismerkednünk. Hiszen még néhány hónap, és a következők máris elhalványítják ezek hírét.

Nem vitás: az olinguitót jól elviselnénk játszótársnak. Persze csak ha hagyná magát.

Akit félrenéznek, az nem szaporodik!
A rendszertannal és rokon szakterületekkel foglalkozó kutatók szinte hihetetlenül sok, újonnan fölfedezett élőlényről tudnak beszámolni, minden évben. Az eltelt időszakban például több mint 18 000 új fajra találtak rá. A már említett intézet ezek közül mindig megismerteti a világgal azt a tízet, amelyet a legérdekesebbnek vagy a legkülönlegesebbnek tart. A listán parányok és óriások egyaránt szerepelnek.
A legérdekesebb történet egy emlőshöz, az olinguitóhoz (Bassaricyon neblina) fűződik. Ebből a vörösbarna, 35 centiméter hosszú, 1 kilogramm tömegű, éjszakai ragadozóból egyszer már élt egy példány az Egyesült Államok egyik állatkertjében. Akkoriban azonban nem tűnt föl, hogy mennyire eltér a legközelebbi rokonától, az olingótól, ezért tévesen azzal azonosították.  A tévedésnek azután drámai következményei lettek. Szegény, befogott példányt, a Ringerlnek nevezett nőstényt ide-oda utaztatták a különféle állatkertek között, mert nem volt hajlandó párosodni a többi állatkerti olingóval, ezért nem születhettek utódai. Még azzal is meggyanúsították, hogy csak úgy kényeskedik. Amikor azután 1976-ban utódok nélkül elpusztult, a Smithsonian Nemzeti Természettudományi Múzeum  zoológusa, Kristofer Helgen tanulmányozni kezdte a bőrét és a csontvázát, és gyanakodni kezdett. 2006-ban azután módjában állt expedíciót indítani Dél-Amerikába, és akkor ennek egyik céljául az általa új fajnak feltételezett olinguito megtalálását tűzte ki. Feltételezésében nem kellett csalódnia.
– Amikor kimentünk a terepre, rögtön az első éjjel rábukkantunk. Mintha csak ránk várt volna! – nyilatkozta azután az expedíció egy másik résztvevője, Roland Kays a ZooKeys folyóiratban. Az éjszakai életmódú, kis állat ott ugrált fáról fára, az orruk előtt, Ecuador és Kolumbia hegyi felhőerdeiben. Különlegességéhez még az is hozzájárult, hogy ezt megelőzően harmincöt évvel ezelőtt fedeztek fel új emlősfajt Dél-Amerikában. Ahhoz azonban, hogy új fajként írják le, még évekig várni kellett, hiszen ma már a DNS-vizsgálatok megerősítése nélkül nem lehet „anyakönyvezni” senkit. Az amerikai kutatók mindenesetre leszögezték: igaz, hogy napjainkban ritkán fedeznek fel új emlősöket, de most egy különlegesen aranyosra sikerült rátalálniuk. A dél-amerikai emlős leginkább egy játék mackóra hasonlít – olyan, mint egy mackóképű, mini mosómedve.
A viszonylag nagyobb, most megismert élőlények közé tartozik a 12 méter magasra megnövő, thaiföldi sárkányfa (Dracaena kaweesakii) és az Ausztráliában honos, kiváló levélfarkú gekkó (Saltuarius eximius) is, amely fantasztikus ügyességgel képes álcázni magát.

Bár rendkívül gyönyörű, nem lehetett könnyű észrevenni a kétmilliméteres, átlátszó csigát, a barlang mélyén.

Átlátszó és csúcsot tart lassúságban
Egy másik, most felfedezett élőlény két különlegességgel is rendelkezik: tökéletesen átlátszó a háza és a teste, emellett hetente néhány milliméterrel változtatja csak meg a helyét. Mint a fentiekből kitalálható, egy csigáról van szó, amelyet egy horvátországi barlang mélyén fedezett fel, egy barlangászokból és biológusokból álló csoport. Ők eredetileg azért szálltak le egy horvátországi barlangrendszerbe, hogy meghatározzák annak pontos mélységét. Eközben szokás szerint állatmintákat is gyűjtöttek, hiszen a mély barlangi hasadékok jó eséllyel rejtenek eddig ismeretlen fajokat. Most is ezt tapasztalták: az egyik, 914 méter mélységben lévő területen olyan csigát találtak, amely nagy valószínűséggel újdonságot jelent a tudomány számára. Ennek alapján a nem egészen 2 milliméter nagyságú, szinte teljesen áttetsző példányokat elküldték Németországba, ahol a frankfurti Goethe Egyetemen végzett DNS-vizsgálatok megerősítették: valóban egy már ismert csoport új fajáról van szó. A Zospeum tholussumnak elnevezett fajról pedig azután azt írták le a Subterranean Biology c. folyóiratban, hogy annak tagjai „Csupán néhány millimétert csúsznak hetente, azt is legtöbbször körbe-körbe, ezen a kis folton legelésznek szinte egész életükben”. Feltételezésük szerint ha a csigáknak nagyobb távolságot kell megtenniük, akkor vagy a vízáramlatok kihasználásával utaznak, vagy potyautasként felkapaszkodnak más barlangi állatokra, például denevérekre vagy tücskökre.

Ez a gyönyörű alakzat nem egy növény, hanem az egyik penészfaj kinagyított képe. Nem véletlenül nevezik a hétköznapi életben penészvirágnak.

Kissé bonyolult nevű apróságok
Alig volt nagyobb az a garnélarák, amely szintén bekerült az év kiemeltjeinek listájára, a maga 3 milliméteres nagyságával. Ugyanakkor szenzációnak számít az a földközi-tengeri protiszta (Spiculosiphon oceana), amely viszont egysejtű létére az 5 milliméteres nagyságot is eléri (az imént említett csiga hozzá képest egy kertitörpe), és úgy tesz, mintha szivacs lenne. 
A protiszták egyébként is különleges, izgalmas lények. Nevük a görög protiszton szóból ered, amely azt jelenti, hogy „az összes közt az első”. A régi magyar tankönyvekben gyakran a véglények kifejezést alkalmazták rájuk, amely kiválóan alkalmas volt arra, hogy átmenjen az irodalomba is, ahol a különösen erkölcstelen emberekre alkalmazták a legszívesebben.
A kifejezés korábban az eukarióták egy országát jelölte: minden olyan egy- vagy többsejtű eukariótát (vagyis igazi sejtmaggal, azaz sejtmaghártyával rendelkező sejtű élőlényt), amelyet sem az állatok, sem a növények, sem a gombák országába nem tudtak besorolni. Azt azonban csak később vették figyelembe, hogy a csoport többszörösen is parafiletikus (vagyis a legközelebbi közös ősnek nem az összes leszármazottját tartalmazza). Ma ennek feltárása után a nevet nem rendszertani kategóriaként, hanem pusztán ugyanezen élőlények gyűjtőneveként használják. A korábban ide sorolt eukariótákat mára sikerült a növények, az amőbák vagy gombák valamelyikében, vagy egyéb, országba besorolatlan törzsekben elhelyezni.
Mindezek mellett az idén megismerhető, új fajok mellé bekerült egy, az űrutazókra potenciális veszélyt jelentő mikroba is (Tersicoccus phoenicis), amelyet a legsterilebbnek hitt, úgynevezett tisztaszobákban fedeztek fel. Továbbá egy új penészfaj (Penicillium vanoranjei), amely azonban valószínűleg lekésett arról, hogy gyógyszeralapanyaggá váljon, és a mesebeli Pán Péter tündéréről, Csingilingről elnevezett, 250 mikrométeres parazita darázs (Tinkerbella nana). Különös jelenség az a tengeri rózsa is (Edwardsiella andrillae), amelyre egy antarktiszi gleccser alján bukkantak a kutatók.

Mint látható, mindezek megismerése éppen elég munkát ad az embernek egy évre, de a természet a jelek szerint kimeríthetetlen. Okkal bízhatunk abban, hogy a jövő évre is marad elég az újdonságokból.

Lévai Júlia

A legérdekesebb új fajok 2014-es toplistája

www.mimicsoda.hu