Kevés volt a forrás, és a korabeli kutak legtöbbje fertőzött volt. A budai borok akkoriban híresebbek voltak, mint manapság a tokaji. Az étkezésekhez Mátyás idején elsősorban bort ittak, nem vizet, de nem az alkohotartalma miatt, hanem azért, mert a budai hegyekben igen kevés volt a forrás: mindössze három helyen tört fel tiszta víz a föld mélyéből, azok sem a királyi udvar közelében, hanem a mai Sváb-hegyen voltak. Ezek közül a leghíresebb,
amelyik évszázadokon keresztül ellátta tiszta forrásvízzel a környéket, a Városkút forrás volt, amely ma is létezik, akárcsak a Béla király kútja. A harmadik kút a város beépítése során eltűnt. Mátyás király 1470-ben megbízott egy firenzei építészt, hogy a sváb-hegyi vizet a várba vezesse. A vízvezeték megtervezése és megépítése akkoriban nem kis feladat volt, és igen sokba került a kincstárnak. A közel 6 kilométeres vízvezeték agyagból, ólomból és kátrányos fenyőfából készült. A forrásvíz a közlekedőedények elve alapján jutott el a mai Szentháromság térre a budai várban.
Érdekes módon a tiszta víz nagyobb értéket jelentett a király számára, mint a napos hegyoldalakon termő finom szőlőből készült bor. Nem véletlen, hogy Mátyás udvarában a tiszta forrásvíz csodálatos márvány kutakból csobogott.
Ha többet szeretnél tudni arról, milyen volt az élet Magyarországon a történelmi időkben, olvasd el a Történelembúvár sorozatból a Magyar történelem I. című kötetünket. Jó szórakozást!