A pliszírozás

Néhány évtizeddel ezelőtt az iskolákban ha nem is kötelező, de ajánlott viselet volt az ünnepi alkalmakra a pliszírozott szoknya. A vékonyabb lányokon kétségtelenül jól mutatott, a kövérebbek azonban már nem feltétlenül jártak jól vele. Emellett célszerű volt minél ügyesebben elkerülni a mosását. Akkoriban ugyanis még főként gyapjúszövetből készültek a szoknyák, és ezek a mosásban kevésbé tartották meg a hajtásokat. Ha mégis bepiszkolódott a szoknya, a mosása után bizony elég sok munkát jelentett vizes vászon alatt egyenként levasalni a pliszéket. Ettől függetlenül a pliszírozott szoknya mindig nagyon kedvelt volt, és nemcsak a huszadik században, hanem már az ókortól kezdve.

Aert Pietersz Dr. Sebastian Egbertsz anatómiai leckéje című képéről a kezdő szabók is elleshetik a pliszírozott gallérok formáját.

Mi az a pliszé és honnan ered a neve?
A pliszé éles, párhuzamos hajtások sorozata, amelyet puha kelméken vagy papíron lehet előállítani. Neve a francia plissé szóból ered, amelynek a jelentése: ráncos, redős. Érdekessége, hogy nemcsak a szoknyákat tették izgalmasabbá ezzel a technikával, hanem egy idő után gallérokon és blúzokon is alkalmazták. Emellett falakon és szobrokon is utánozták a puhább anyagoknál hajtogatással létrehozott mintát, de itt természetesen a véső formálta meg a pliszéket, hiszen a követ nem lehet hajtogatni. Ugyanígy műszaki célokra is felhasználják a pliszírozást, például szűrőknél, de árnyékoló szerkezeteknél, rolóknál is alkalmazzák, mivel ezzel megnövelik az anyag felületét, és így az hatékonyabban veri vissza a fényt.

Rembrandt Dr. Tulp anatómiája című képe az egyik leghíresebb festmény, a holland festészet arany évszázadának nevezett korszakból.

Mióta létezik pliszé?
A hajtásokat alkalmazó díszítést a ruhákon már a babilóniaiak és az egyiptomiak is alkalmazták, i. e. 2000 táján. Egyiptom volt az első, ahol falfelületek díszítéseként is megjelent. Ugyanitt kifinomult módszereket használtak arra is, hogy az anyag minél tovább megtartsa a hajtásokat. Ehhez a fizikai ismereteiket is felhasználták. Tudták, hogy a vízgőz felpuhítja és jó ideig rögzíti is a kelmét, ezért benedvesítették az anyagokat, majd kézzel gondosan behajtogatták, és minden egyes hajtásra egy-egy keskeny kőlapot tettek. Végül az egészre egy újabb, sötét színű kőlapot helyeztek. A sötét szín azért volt fontos, mert az hatékonyabban szívja magába a forróságot, és így, ha kitették az egészet a napra, akkor a sötét kő, akár egy gőzölős vasaló, rögzítette a pliszéket.
A középkorban szintén elterjedt díszítési mód volt a pliszírozás, ekkor azonban a használata már az emberek társadalmi ranglétrán betöltött szerepét is jelezte. Nemcsak a nagy anyagigénye, hanem az egyre többféle felhasználási módja is okozta, hogy a pliszírozott gallérok, kézelők vagy rátétek elsősorban a gazdagabbak ruhatárának kellékei voltak. Később kissé kitágult a pliszírozott gallérokat viselők köre, és a tanultabb emberek ruhatárában is megjelent ez a díszítés. 
Ekkoriban fapálcákat használtak a hajtások készítésére, a rögzítéshez pedig búzalisztből készített keményítővel itatták át az anyagokat. Az első pliszírozógépek a 19-dik században jelentek meg, és ez felgyorsította annak lehetőségét, hogy a pliszírozott szoknya már sokkal szélesebb körben terjedjen el. Több helyen a népviseletbe is bevonult, hiszen ott egyébként is hagyománya volt a különleges szoknyaviseletnek. Leghíresebb formája a skót szoknya. A  magyar népviseletben csak női szoknyaként volt jelen, de akként meglehetősen sok helyen, így pl. a Karancsalján, Széken vagy Kassa környékén is.
A 19-dik század végén már kartonpapír-sablonokat is kezdtek használni a gépeken. Mivel azonban akkoriban a papír még meglehetősen drága volt, és mivel be kellett nedvesíteni, csak egyszer lehetett felhasználni, ez kissé ismét megdrágította a ruhadarabokat. Szerencsére hamarosan kifejlesztették azokat a papírgyártási eljárásokat, amelyekkel a papírt többszöri felhasználásra is alkalmassá tették, így ismét népszerűbbé válhatott ez a divat. 1980-tól pedig már számítógéppel vezérelt pliszírozógépekkel dolgoznak, és ezekkel a legkülönbözőbb kialakítású hajtásokat lehet beprogramozni.
Fontos pillanat volt a szintetikus anyagok megjelenése, a huszadik század közepén. Ezeknél ugyanis már nem kellett külön nedvesítéssel vagy valamilyen, rögzítő hatású vegyi anyaggal beállítani a pliszét, mert a szintetikus anyagot száraz hőrögzítéssel lehetett formálni, úgy, hogy az arra a formára álljon be, amilyenre tervezték. A szintetikus anyagoknál tehát a pliszé voltaképpen egy „beépített” forma.

Egy ilyen legyező szintén pliszírozott forma.

Komoly férfiak, malomkerékkel a nyakuk körül
Ma már olykor meglehetősen viccesnek látjuk azokat a képeket, amelyeken pliszírozott gallérokban vagy hatalmas kézelőkkel láthatóak amúgy komoly tekintetű és szemmel láthatóan rangos munkákat végző, fontos céhekhez tartozó férfiak. Az 1600-as években az ilyenek pliszírozás nélkül talán ki se mehettek az utcára. Nem véletlen, hogy a kor legnagyobb festőinek képein rendre ott láthatóak, sőt, meglehetősen feltűnőek a férfiak gallérjai. A képek közül kiemelkedik a holland Aert Pietersz Dr. Sebastian Egbertsz anatómiai leckéje című, 1603-ban készült tablója. Ezen 28 körgalléros, bajuszos, kecskeszakállas sebész áll körül egy, már erősen szederjes hullát, hogy azon tanulmányozzák az emberi testet és annak betegségeit. A képnek azonban legkevésbé sem a felboncolandó test áll a középpontjában. Ennél sokkal fontosabb az azt körülvevő emberek látványa, méltóságának, polgári mivoltának érvényesítése. Mind a testtartásuk, mind az öltözékük hangsúlyosan azt fejezi ki, hogy mennyire fontos számukra a tudás megszerzése, illetve a jelenlét egy olyan alkalomnál, ahol beavatják őket a tudásba, hiszen ennek a megjelenésükkel is megadják a módját. A rengeteg, fehér, malomkerékszerű gallér sorszerű látványa össze is fogja őket, de az egyediségüket is kiemeli. Ugyanez a helyzet és látvány a korszak legnagyobb festőjénél, Rembrandtnál más sokkal több gondolati tartalommal feltöltve jelenik meg. A Dr. Tulp anatómiája című, világszerte ismert képén ugyanezek a gallérok már korántsem alkotnak egyetlen, mechanikus ritmusú sort, sőt, itt már kevesebb a pliszírozott és több a laza hajtású vagy sima gallér. Az orvosok pedig egyéni pózokban hajolnak a test fölé, jelezve, hogy mindegyiküknek megvan a saját helye és nézőpontja, kíváncsisága. Itt már a formaságoknak kisebb a jelentőségük, de a pliszírozott gallérok azt azért jelzik, hogy a műgond változatlanul fontos. Márpedig a pliszékhez mindig kell műgond, még ha ma már nem is a nyakunk körül hordjuk az ilyen technikával készült ruhadarabjainkat.

 

Lévai Júlia


Érdekel, hogy milyen ruhákat hortak régen? Milyen stílusok, trendek voltak? Olvasd el a Mi MICSODA sorozat A divat című kötetét!



www.mimicsoda.hu