Fürdőruhák egykor és most

Ha végignézünk a fürdőruhák történetén, azt látjuk, hogy abban hosszabban uralkodott az ideológia – vagyis a kívülről ráhúzott, mesterkélt elmélet –, mint a célszerűség, a praktikum. Az idők során a nőknek és a férfiaknak gyakran olyan ruhákban kellett megmártózniuk, úszniuk a vízben vagy szárítkozniuk a parton, amelyek inkább csak akadályozták őket ezekben a tevékenységben. Holott a kezdet ennél sokkal biztatóbb volt: a fürdőruhák történelmének elején még igazán senki sem panaszkodhatott, semmiféle kényelmetlenségre.

Mint ezen a falfestményen is látható, az ókori görögök és rómaiak között a férfiak és nők egyaránt bikiniszerű fürdőruhát viseltek.

Ókori könnyedség a fürdőzésben
A közös fürdőzés két nagy kultúrában is jellemzően meghatározta az emberek életét az ókorban. Európában a görög és római kultúrához természetes módon tartoztak hozzá a nyilvános fürdők, amelyekben nemcsak a testüket ápolták az emberek, hanem a fontos ügyeiket is megtárgyalták. A fürdőruhák ekkoriban szerények és praktikusak voltak: minkét nem tagjai egyaránt a mai bikiniknek megfelelő ruhadarabban voltak jelen az ilyen alkalmakon. Igaz, a két nem tagjai ilyenkor nem sokat láttak egymásból, mert külön termekben fürdőztek, de ettől még tudtak róla. Ugyanígy fürdőztek nem sokkal később Keleten is, az iszlám követői. A 7-dik századtól formálódó iszlám kultúrában, ha lehet, még annál is nagyobb jelentőségük volt a fürdőknek. A fürdésnek, tisztálkodásnak kiemelten nagy jelentősége volt az iszlámban, amely pl. az imádkozás előtt kötelezően előírja a rituális mosakodást, de jó néhány, hétköznapi cselekedet, esemény után is kötelező a test teljes megtisztítása. Emellett mindez azért is fontos, mert az iszlám elképzelései szerint az egészség és a szépség Allah művének beteljesülése, így a test ápolása és tisztán tartása mindenkinek kötelessége, aki Allah tisztelőjének tartja magát. Ezért itt pl. a fürdőket is úgy alakították ki, hogy azok az egész világegyetemet szimbolizálják, amelyben a fürdőmedence a zsidó-keresztény vallásban is kiemelt fontosságú Paradicsomot jelképezte. A fürdőzés kultúráját a középkor folyamán az iszlám kultúra őrizte meg Európa számára is, egyebek közt a törökfürdők építésével. A megtervezett és kőből felépített közfürdőt az arab és török nyelvben egyaránt hamamnak hívják. Ugyanakkor az arabok és törökök gyakran jelöltek ki szabadtéri fürdőhelyeket is, általában egy-egy hőforrás mellett, és néha ezeket is hamamnak nevezték.
Az iszlám fürdőházakban csupán kendőket, törölközőket tekertek maguk köré, amíg be nem mentek a vízbe, ahol többnyire meztelenül fürödtek.
Ezek a közfürdők azonban Európában a katolicizmus térhódítása során jelentősen háttérbe szorultak, gyakran a tisztálkodás általános igényével együtt.

A törökfürdőkben az ún. dellák, vagyis fürdőmester vezette el a különféle szolgáltatásokhoz, például agyagos pakolásokhoz, bőrtisztításhoz, hennázáshoz, szőrtelenítéshez, masszázshoz vagy haj- és szakállfestéshez a vendégeket. A dellák egy derekára tekert törölközővel vagy szoknyában járt-kelt a fürdőházban.

Súlyos cipelnivalók
Az egyház által képviselt, olykor hisztériába is átcsapó prüdéria, a testtől való viszolygás ahhoz vezetett, hogy ha valaki mégis fürödni szeretett volna, annak még a vízben is szinte teljesen be kellett takarnia a testét. Angliában, a viktoriánus korig különösen szigorúan vették ezt a követelményt, s így az emberek olykor úgy mentek fürödni, ahogy még talán egy udvari fogadásra is csak ritkán. Igaz, a nők ilyenkor kivételesen nadrágban lehettek, ami egyébként elképzelhetetlen volt, a mindennapi viseletükben. Ez azonban sajnos épp hogy nem jelentett számukra könnyebbséget. A buggyos nadrágok fölé még egy teljes kosztümöt is föl kellett venniük, szoknyával együtt, vagy ha ezt mellőzték, akkor a kabátnak kellett a térdükig leérni. Ráadásul a kabátok ill. nadrágok alját még ólomgolyókkal is meg kellett erősíteniük a szabóknak, nehogy esetleg a szél felkapja a ruhadarabot, és akkor a közönség legnagyobb rémületére kilátszódjon a nők bokája a vízparton. El lehet képzelni, micsoda súlyokat jelentett mindez, amikor a nők kijöttek a partra, ahová magukkal hozták az összes vizet, amelyet a rajtuk lévő, rengeteg textil magába szívott. És persze így napozni sem tudtak, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a D-vitamin hiánya miatt sokan az angolkór nevű betegségtől, vagyis a csontjaik meggyengülésétől szenvedjenek. A férfiaknak sem volt sokkal könnyebb a dolguk: nekik az overallhoz hasonló, tehát a nyakuktól a bokájukig zárt fürdőruhát kellett viselniük. Természetesen mindig voltak olyanok – különösen a falvakban, ahol tavak vagy patakok partján éltek az emberek –, akik nyáron egyszerűen levetkőztek, és vagy teljesen meztelenül, vagy egy alsónadrágban-bugyiban, esetleg ingben belementek a vízbe, hogy jót fürödjenek. Ez azonban semmiképp sem volt általános, és főként nem tükrözte a viselkedési normákat, így a fürdőruhák divatját sem befolyásolta. Az áttörésre ezen a téren egészen a huszadik századig kellett várni, amikor azonban felgyorsultak az események, és egyetlen évszázad alatt több változásról lehetett beszámolni, mint az addig eltelt, közép-és újkori századokéról, összesen.

Ez a valószínűleg paródiának szánt fotó a múlt század harmincas éveinek egyikében keletkezett.

A politika és a divat
Az 1900-as évek első évtizedeiben az is fontos volt, hogy folyamatosan gyarapodtak azok a területek, amelyeken a nők is egyenjogúak lehettek. A legfontosabb változás a választójog kiterjesztése volt. Miután ezt elérték, könnyebb volt az út ahhoz, hogy más területeken is kiharcoljanak bizonyos szabadságokat. A század első évtizedeiben azonban ez még csupán annyit jelentett, hogy a fürdőruhák igazodhattak az úszás mozdulataihoz, vagyis funkcionálisak, célszerűbbek lehettek.  Az akkor még tisztán pamutból készült, egyrészes fürdőruhákra már nem kellett felül ujjat, alul nadrágszárakat varrni, vagyis a vállon és a lábon nyitottak lehettek. Igaz, a comb takarását még ekkor is megkövetelték, először térdig, azután már csak combközépig, mígnem végre megszülethettek azok az úszódresszek, amelyek semmiben sem akadályozták a szabad mozgást.  Ám ezeknek a dresszeknek még hosszú ideig kellő bőséggel kellett rendelkezniük, nehogy kiadják a test pontos körvonalát. A férfiak szintén nem hordhattak szűk és rövid úszónadrágokat, őket is arra kötelezték, hogy szinte szoknyaszerű gatyákban menjenek be a vízbe.
A szigorú előírásokat azután azzal próbálták egyensúlyozni, hogy legalább változatos anyagból készítették a fürdőruhákat, ötletes betétekkel és díszítésekkel. Igaz, a férfiaknál ez kevésbé volt jellemző, hiszen ott hosszú ideig a matrózok öltözékére emlékeztető csíkos minta volt az uralkodó. A műanyagok megjelenésé viszont már jelentősebb változásokat tudott belevinni a divatba. 

A sport is beleszól
Az igazi, nagy változásokat a harmincas-negyvenes évek hozták, amikortól már megállíthatatlan volt a korszerűsödés. A harmincas években ráadásul a kisportolt test is fontossá vált, amit azután, különösen a férfiak, nem szerettek volna rejtegetni, a vízpartokon sem.  Így lassanként a férfiak fürdőruháján a zárt felsőrészek helyén megjelentek a pántos megoldások, amelyek látni engedték az izmos hátat és mellkast. A nadrágok is egyre szűkebbek lehettek, de még mindig volt egy kis száruk, akár a későbbi sortoknak. Újdonságot jelentettek az övek, amelyek szintén kiemelték a szépen kidolgozott mellkast, persze csak azoknál, akik rendelkeztek is ilyesmivel. Érdekesség, hogy még a háború sújtotta országokban sem maradt el a divatozás: ezekben jobb híján a katonai egyenruhák stílusából vettek át elemeket. A békésebb területeken pedig eközben megjelentek végre a férfiaknál a felső nélküli fürdőnadrágok, amelyekre még – afféle kompromisszumos megoldásként – magas derekat varrtak, de legalább a mellkast nem fedték el. Az igazi bomba azonban a fürdőruhák történetében a nők térfelén robbant, és csak a háború után.

Az 1920-as és 1930-as években már kissé enyhült a szigorúság: legalább a fiúk megmutathatták a lábszárukat.

Atom vagy bikini?
1946-ban a párizsi Jacques Heim ruhatervező volt az, aki az újkorban elsőként állt elő egy kétrészes női fürdőruhával, amelynek az Atome nevet adta, az atommag hasadási képességére utalva. Ötletét a szintén francia Louis Réard vitte tovább, egy még annál is kisebb modellel. Réard azonban nem elégedett meg a szokásos divatbemutatók kifutóival, hanem kellőképp megszervezte az új darab bemutatását: Párizs leghíresebb uszodájában, Micheline Bernadini showgirllel vezettette föl a „ketté hasadt” fürdőruhát Párizsban, 1946. július 5-én. Az egyébként mérnöki végzettségű Réard a Marshall-szigetek részét képező Bikini-atollról nevezte el a ruhadarabot, amivel elődjéhez hasonlóan szintén az atomrobbantásokra utalt. Ugyanis a szigeteken akkoriban több kísérleti robbantás is zajlott, és Reard ezeket kötötte össze azzal, hogy a picinyke és merész fürdőruha ugyanolyan hatást fog kiváltani az emberekből, mint amekkora egy atomrobbantás. 
A bikini kétségtelenül fénysebességgel vált népszerűvé az európai strandokon, ám visszafogta a hatást, hogy néhány országban még megpróbálkoztak a betiltásával. Ezeket a törekvéseket viszont ismét csak gyorsan elsöpörte a természetesség divatja. Ugyanakkor az USA-ban tizenöt év kellett ahhoz, hogy széles körben is elfogadják a bikinit. Ez ügyben Roger Vadim filmje, az And God Created Woman jelentett áttörést, 1957-ben: ebben Brigitte Bardot jelent meg bikiniben a vásznon, elsőként, a színészek közül. Ezután, 1960-ban Brian Hyland dala, az Itsy Bitsy Teenie Weenie Yellow Polka Dot Bikini volt az, amely pedig szabályos divathullámot indított el.
Azóta egy bikini legfeljebb akkor kelt feltűnést, ha valaki feltűnően is viselkedik benne, mert egyébként természetesen simul bele a strandok látványába. Ahogy a férfiak híres-neves Fecske nevű fürdőnadrágja sem okoz ma már különösebb izgalmakat. Ez a ruhadarab a hatvanas évek elején volt a legnagyobb sláger, elsősorban a Balatonon. Aki nem Fecskében jött ki a partra, az nagy népszerűségre nem számíthatott. Ma viszont gyakran épp az jelenti a legdivatosabb megoldást, ha valaki combközépig érő bermudában sétál végig a parton. De ezen nincs mit csodálkozni: a divatot a legritkább esetben érdekli a történelem vagy a fejlődés iránya. A divatot a formák és színek érdeklik, és ezzel nem is érdemes vitatkozni.

Lévai Júlia

www.mimicsoda.hu