Életveszélyben a madarak

Halálos veszély fenyegeti kedves barátainkat, a madarakat. Az utóbbi időben egyre több hír szól a madárinfluenzáról: halott állatokat találtak a világ számos pontján, és már Európát is elérte a vírus. Nem szabad azonban pánikba esnünk: cikkünkben összefoglaljuk a legfontosabb információkat, amelyeket tudnunk kell a lehetséges veszélyekről.

Veszélybe kerültek kedvenc háziállataink!
Az emberiség az idők során már rengeteg alkalommal nézett farkasszemet rémséges betegségekkel. Hála az orvostudomány fejlődésének, ezek közül már sok kór egyáltalán nem fenyeget minket. Vannak azonban olyanok, melyek erősebbnek bizonyultak a gyógyszereknél. Ilyen volt az influenza is. Ez a betegség mindig is jelen volt az emberiség történelmében: a legismertebb az 1918–1919-es spanyolnátha-járvány, mely egy év alatt negyvenmillió ember halálát okozta. 1957–1958-ban az ázsiai influenza egymillió áldozatot követelt, 1968–1969-ben pedig szintén egymillióan haltak meg a hongkongi influenza következtében. A messzi országokból a betegség bizony eljuthat hozzánk is.
A madárinfluenza 1997-ben ütötte fel a fejét Ázsiában, a H5N1-es altípusa 2003 vége óta terjed a világon. Madárinfluenza-gócokra Kína, Indonézia, Japán, Kambodzsa, Laosz, Dél-Korea, Thaiföld, Malajzia, Vietnám, Szibéria és Közép-Ázsia területén bukkantak, de az utóbbi időben találtak az Ural környékén, Eurázsiában, újabban pedig Európa egyes területein is.

A madárinfluenza veszélyes vírusos megbetegedés. A vadon élő madarak, díszmadarak és a baromfi is megkaphatja. Gyakran fordul elő vándormadarak szervezetében, ám ezek gyakran „csupán“ hordozói a vírusnak, akik többnyire nem halnak meg. A csirke vagy pulyka viszont, ha megfertőződik, meg is betegszik.
Az influenzavírusok az úgynevezett rekombináció (mely a genetikai anyag egymás közötti kicserélését jelenti) és a mutációk miatt igen változatosak és alkalmazkodóak. Erről a témáról a Gének című könyvben olvashatsz többet. A most terjedő vírus már egy megváltozott típus, amelynek még nem azonosították az emberről emberre terjeszthető változatát, de az állatról emberre terjedő fajta igen agresszív és veszélyes.
A madárinfluenzával fertőzött betegek felénél előbb az influenza szokásos jelei mutatkoznak, ám rövid idő halálossá válhat. Kezdetben hasmenés, rosszullét, gyomorpanasz alakul ki, szövődményként pedig tüdőgyulladást is kaphat a beteg.
A vírus jelenlétét leggyakrabban a madárürülékben mutatták ki. Emberre akkor terjedhet, ha az illető vírusos levegőt lélegez be, vagy ha közvetlen kapcsolatba kerül a beteg szárnyassal, majd nem mos alaposan kezet. A nem megfelelően átsütött szárnyas ételek is megfertőzhetik a fogyasztót. Elszigetelt esetekben nem lehet tisztázni, hogyan fertőződött meg a beteg. A szakemberek attól tartanak, hogy a jelenleg még közvetlenül szárnyasról emberre terjedő vírus átalakul, és emberről emberre terjedő világjárvány alakul ki.
Már készül az ellenszer.

Mennyire veszélyes e betegség?
A madárinfluenza-vírus azonban ritkán terjed át madárról emberre. Eddig a H5N1 vírus miatt vagy a megelőzés érdekében mintegy 150 millió madár pusztult el Dél-Kelet Ázsiában, ám összesen 120 ember esetében regisztrálták a vírusfertőzést. Ők szinte kivétel nélkül szoros kapcsolatban álltak a fertőzött állománnyal.
A a tünetek enyhítésére szolgál a Tamiflu nevű készítmény, mely ugyan nem vakcina, de ha a fertőzés korai szakaszában alkalmazzák, megakadályozza, hogy az emberi testben a madárinfluenza-vírus elszaporodjék.

Mit tegyenek a gyerekek, ha döglött madarat találnak?
Semmilyen körülmények között ne játsszatok a madarakkal! Aki betegnek tűnő vagy elpusztult szárnyast talál, tartsa magát távolt tőle, ne érjen hozzá! Nagy segítség lehet, ha felhívjátok a 189-es zöld számot, vagy a 06/80-374-636-ot, hogy az elpusztult szárnyast elszállíthassák és megsemmisítsék a szakemberek. Legyünk elővigyázatosak: a kutyákat és a macskákat is tartsuk a házon belül, mert a madárinfluenza a háziállatokat is megfertőzheti.

A madarakról további érdekességeket találsz a Mi MICSODA sorozat Állatok és növények a gazdaságban című könyvében, illetve a sorozat Madarak című kötetében. Ha többet szeretnél tudni az emberi testről, lapozd fel a Mi MICSODA sorozat 91. kötetét.



www.mimicsoda.hu