Wollemia nobilis – az élő kövület

Tizenhat évvel ezelőtt David Noble, az ausztrál nemzeti park munkatársa valódi botanikai szenzációval állt elő. Hegymászó túrája alkalmával felfedezett egy növényt, amelyet a 65 millió évvel ezelőtt kihalt Wollemia nemzetségbe soroltak be – a paleontológusok szavaival egy igazi élő kövületet. Az azóta szaporított klónjaiból a Budapesti ELTE Füvészkertbe is került egy példány: a MiMICSODA nyári táborában tanulmányozhatod is a „sárkányfenyőt”.

1994 szeptemberében a fiatal ausztrál természetőr, David Noble mászótúrára indult a Wollemi Nemzeti Parkban. David folyamatosan járta a hegyeket, és a még feltáratlan vidékek után kutatott. Az emlékezetes túráján a nemzeti park magas hegyek által közrefogott kanyonjait derítette fel, a Sydneytől nyugatra fekvő „Blue Mountains” területet.
 
Szeptember 10-én David az egyik nehezen megközelíthető szakadékban olyan fákra figyelt fel, amelyek teljesen ismeretlennek tűntek számára. Sötétbarna kérgüket mintha hólyagok borították volna, leveleik pedig az ősi páfrányokéra emlékeztetettek. David eltett egy ágat, azzal a szándékkal, hogy megmutatja Sydneyben a botanikusoknak.
 
Az ismeretlen növény
Úgy tűnt, hiába, nem akadt ugyanis biológus, aki felismerte volna a különös növényt. Davidnek vissza kellett mennie az azóta is titokban tartott helyszínre, és további részeket hozott az időközben „Wollemi pine-re” (Wollemia fenyőre) keresztelt növényekből.
 
Wollemia – a fa, amely „látta” a dinókat
Nem sokkal később bebizonyosodott, hogy igazi botanikai szenzációról van szó: egy rég kihaltnak hitt növényfajt fedeztek fel. Megállapították, hogy a Wollemia a fenyőfélékhez tartozó araukáriák családjába sorolható. Ez a faj mindeddig csak megkövesedett leletekből került elő. Az Ausztráliában talált példányok kivételével az összes Wollemia kihalt a dinoszauruszokkal egy időben, mintegy hatvanöt millió éve.
 
 „Nemesi” névadó
Az eredeti lelőhely környékén időközben további Wollemiákat fedeztek fel, három helyszínen körübelül 100 példányt találtak. David Noble, a fiatal természetőr egy csapásra híres lett: a növény hivatalos latin neve „Wollemia nobilis” lett (a nobilis nemesi származásút jelent). A tudományos elismerés sem váratott magára, David hivatalos természetőr lett, az ausztrál akadémia pedig tudományos címet adományozott neki. A Wollemia ma a Föld egyik legöregebb és legritkább élő növénye.
 
Szaporítással megakadályozható a kihalás
Az ausztrál természetvédelmi hatóság a hagyományostól eltérő utakat keresett a Wollemia védelmének érdekében. A teljes titokban tartott Blue Mountains-i lelőhelyet azóta is szigorúan őrzik. Emellett pedig nagyszabású szaporítóprogramba kezdtek: eddig több százezer klónt (az eredetivel megegyező génállományú élőlényt) állítottak elő, amelyeket először a világ nagy botanikus kertjeiben helyeztek el. Így jutott az elsők között a Budapesti ELTE Füvészkertbe is egy példány, ahol a Mi MICSODA nyári táborában Te is tanulmányozhatod a „sárkányfenyőt”. Mára kereskedelmi forgalomba is került a Wollemia, a nagyobb kertészeti árudákban kapható. Így azonban biztosított, hogy sok helyen elterjed, és fenn marad az ősi növény.

Sok érdekességet olvashatsz a fákról a Mi MICSODA sorozat Fák című kötetében!


www.mimicsoda.hu