Mit jelent, hogy 2011 első félévében Magyarország az Európai Unió elnöke?

Ti talán még ovisok voltak Magyarország uniós csatlakozása idején, szüleitek azonban biztosan emlékeznek a 2004. május 1-jei napra. Ma nektek nem tűnik fel, hogy minden gond nélkül átsuhanunk az országhatáron, itthon a boltokban megvásárolhatjuk bármelyik uniós cég áruját vámmentesen. Bárhol válthatunk eurót, és még cserediák is könnyedén lehetsz egy külföldi iskolában. A szüleid talán még emlékeznek rá, hogy minden ilyen dolog 2004, illetve az 1989-es rendszerváltás előtt sokkal bonyolultabb volt. Kérdezzétek meg anyát vagy apát, hogy jártak-e akkoriban például Ausztriában, és hogyan készültek az útra!

Robert Schuman

Melyek az Európai Unió alapelvei?
Nekünk, hétköznapi gyerekeknek, felnőtteknek leginkább az utazás és az áruvásárlás könnyítése a látható előny. A szakemberek nyelvén ez a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását jelenti. Ez az Unió négy szabadságelve.
Nézzük ezt a gyakorlatban! Szinte minden gyereknek van már mobiltelefonja. Ezek közül sokat egy finnországi cég gyárt. Ha nem lenne Unió és ma is Finnországban lenne a gyártás központja, akkor sokkal drágábban vehetnénk meg ezeket a telefonokat. Az Unió országai között ugyanis nincsenek vámok, míg az Unión kívüli árukra ráteszik ezt a plusz költséget, ami az árut behozó állam bevétele.
Ha meghibásodik a telefonunk, szervizt kell keresnünk, amely megjavítja. A szerviz tulajdonosa bármelyik országból érkezhet, hiszen a szolgáltatások is szabadon mozoghatnak. Bárki alapíthat vállalkozást Magyarországon vagy magyar cég is mehet külföldre. A vásárlásokhoz, a cégalapításokhoz vagy a befektetésekhez pénz is áll rendelkezésünkre, a bankokon keresztül mindenhol hozzá lehet jutni. A telefonjavító cég munkatársa érkezhet a szomszéd uniós országokból is, szakképzettségét itthon is elismerik. Ha pedig uniós országban tanulunk, akkor a bizonyítványunkat a magyar iskolákban is elfogadják. Mindez a mai gyakorlat, ami azonban több tíz év alatt alakult ki. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy 1950-ben Robert Schuman is így képzelte.
 
Hogyan alakult ki az Európai Unió?

Egyeurós

Az említett Robert Schuman nem a 19. századi romantikus zeneszerző és zongorista, hanem a francia külügyminiszter volt 1950 táján. Ő és több európai politikus javasolta a 2. világháború után, hogy hozzanak létre egyesült Európát azért, hogy tartóssá tegyék a békés kapcsolatokat. A híres nyilatkozat 1950. május 9-én hangzott el, azóta ez az Európa Nap.
Egy évvel később hat ország (Belgium, Hollandia, Luxemburg, Franciaország, Németország és Olaszország) Párizsban aláírta az Unió elődjének tekintett Európai Szén- és Acélközösséget, idegen szóval a Montánuniót. A hat ország öt évvel később megerősítette a gazdasági szövetségét és megalapították az Európai Gazdasági Közösséget (EGK). 1973-tól kezdve több ütemben csatlakozott az EGK-hoz a többi ország, köztük 2004-ben hazánk is, 2007 óta pedig 27 ország tagja az Uniónak.
Az EGK-ból hivatalosan 1993-ban lett Európai Unió. Fontos mérföldkő és igazi szervezői bravúr volt 2002. január 1-je, amikor 12 tagállamban cserélték le a pénzüket az új, közös pénzre, az euróra. 80 milliárd euró-érmét vertek akkor. A bankjegyek minden országban azonosak, míg az érmék hátoldalán a nemzetek jelképei láthatók.
 

Európai Tanács, Brüsszel

Milyen intézmények irányítják az Uniót?
Őszintén szólva az Uniót irányító intézmények között eligazodni még a felnőtteknek sem könnyű, mégis megpróbáljuk. A bonyolultság egyik oka, hogy az Uniónak egyszerre kell képviselnie az egyes országok és az össze uniós polgár érdekeit. Ezek pedig sokszor nem esnek egybe, ezért több intézmény is gondoskodik a rendről.
A legmagasabb szintű döntéshozatali szerv az Európai Tanács, amely a tagországok állam- és kormányfőiből áll. Évente legalább kétszer ülésezik, abban az országban, amely éppen az EU Tanácsának elnökét adja. Az Unió féléves elnökségi rendjét és a tanácskozások témáit hosszú évekre előre már meghatározták. Így vette át 2011. január 6-án Belgiumtól

Az Európai Tanács tanácsterme: a Királyi Kastély lovardája

Magyarország az elnökséget. Ez a félév sok fontos téma megvitatásával telik, az elnöklő ország feladata pedig a megbeszélések szervezése és lebonyolítása. A magyar elnökség ideje alatt a tanácskozások nagy részét Gödöllőn a Királyi Kastélyban tartják.
A kastélyt a 18. század egyik legjelentősebb főura, Grassalkovich Antal gróf, Mária Terézia Habsburg

Elnökségünk ideje alatt a Gödöllő Királyi Kastély ad otthont a tanácskozások nagy részének

császárnő bizalmasa építtette. A gyönyörű barokk kastélyt 1867-ben, a kiegyezés évében a magyar állam megvásárolta, és királyi pihenőrezidenciának alakították át. Kedvenc tartózkodási helye lett a császári-királyi párnak, különösen Ferenc József feleségének, Sissinek, aki a bécsi udvar merevsége elől gyakran menekült Gödöllőre. Gödöllő most fél év alatt 15 miniszteri értekezletnek ad otthont. Az uniós miniszterek az elegánsan felújított, 638 négyzetméteres lovardában vitatják meg például a foglalkoztatási és energiaügyi kérdéseket, a dunai hajózást vagy a tehetséges kisgyermekek fejleszését.
A Tanács mellett fontos intézmény a Miniszteri Tanács, ahol a tagországok miniszterei a szakterületüket érintő kérdéseket vitatják meg. Így például egy-egy alkalommal összegyűlik
Európai Bizottság, Brüsszel
valamennyi mezőgazdasági miniszter, máskor a gazdasági és pénzügyminiszterek találkoznak.
A Miniszteri Tanácsok döntéseinek gyakorlati végrehajtásáról az Európai Bizottság gondoskodik. A Bizottság tagjai dolgozzák ki például a törvényszövegeket. Ez hosszadalmas munka, mert nem egy-egy ember véleményét képviseli, hanem számos szakembert kérdeznek meg, mielőtt végül szavazásra kerülnek a jogszabályok.

Európai Parlament, Strasbourg

Míg az Európai Tanács és a Bizottság az egyes tagállamokat képviseli, addig az Európai Parlament 500 millió EU-polgár nevében szavaz. A képviselőket is az uniós polgárok választják, 18 éves korodtól fogva Te is szavazhatsz majd az ötévente tartott uniós választásokon. A Parlament felügyel az EU kiadásaira, és számos bizottságában folyik például a fogyasztóvédelemről, biztonság- vagy iparpolitikáról az egyeztető munka.
Az intézmények különböző helyszíneken vannak: az Európai Tanács és Bizottság székhelye Belgium fővárosában, Brüsszelben van, az Európai Parlament pedig a franciaországi Strasbourgban ülésezik.
Végül felhívjuk a figyelmet arra, hogy az Európai Tanács nam azonos az Európa Tanáccsal. Bár csak egyetlen betű a különbség, valójában egészen más intézményről van szó. Az Európa Tanács nem uniós intézmény. Jelenleg 47 állam a tagja, székhelye szintén Strasbourgban van, és legfőbb feladata az emberi jogok biztosítása.
 

Európa és az Európai Unió térképe

Mi a különbség a földrajzi Európa és az Európai Unió között?
Sokat beszéltünk eddig az Európai Unióról, de ez ne tévesszen meg senkit. Európa földrajzi határa továbbra is többek között az Atlanti-óceán és az Urál-hegység, ez utóbbi Oroszországban van, amely nem tagja az Uniónak.
Európa a második legkisebb kontinens 10 508 000 négyzetkilométerrel, amivel kissé meghaladja Ausztrália területét. A „vén kontinens teteje” a Kaukázusban az 5642 méteres Elbrusz csúcs. A térképen Európa délkeleti részén kell keresnetek, Oroszországban, a grúz határ közelében, hiszen ez térség is a kontinenshez tartozik. Az EU területe csak 4 422 773 négyzetkilométer, legmagasabb pontja pedig franciaországi Alpokban a Mont Blanc, a maga 4807 méterével.
Európában 45 független állam van, lakossága körülbelül 800 millió, ami a Föld népességének egyhetede. A 27 uniós tagállam összesített lakossága 500 millió, láthatjuk, hogy kb. 300 millió európai polgár nem tagja az Uniónak.
A kelet-európai államok (például Oroszország vagy Ukrajna) mellett nem uniós tag Svájc és Norvégia sem, ezek az országok népszavazáson döntöttek a teljes függetlenségről. A legtöbb miniállam sem uniós, keressétek meg az atlaszban például Andorrát, Monacót vagy Liechtensteint. Érdekes, hogy ezekben az országokban viszont 2002 óta euró a hivatalos fizető eszköz.
Az Unió kapujában azonban már „sorban áll” egy ideje Horvátország, Izland, de Törökország is. A csatlakozás nem megy egyik napról a másikra, sok-sok tárgyalás előzi meg a felvételt. A jelentkező országoknak időközben át kell alakítaniuk számos jogszabályukat az uniós rendeleteknek megfelelően. Ezt idegen szóval jogharmonizációnak nevezzük, és az a célja, hogy az Unió egységesen működjön. Magyarország elnöksége idején déli szomszédunk, Horvátország csatlakozási tárgyalásai folynak.
 
Az Európai Unió zászlója
Melyek Európa és az Unió jelképei?
Biztos, hogy mindenkinek eszébe jut az uniós zászló, a kék alapon aranysárga csillagokkal. A csillagok száma és a tagállamok száma között nincs összefüggés. Azért szerepel 12 csillag a zászlón, mert a 12-es szám ősidők óta a tökéletesség, a teljesség és az egység
Az Európa Nap 2005-ös plakátja
jelképe. Éppen ezért az Unió bővítésétől függetlenül a zászló nem változik. A zászló története szinte egyidős az Unió történetével, amikor még csak a hat állam alkotta Montánunió létezett, de hivatalosan csak 1986 óta használja valamennyi európai intézmény.
Mostanában gyakran csendül fel az Örömóda, amelynek nagyszerű zenéje és felemelő verse mintha az Unió „megrendelésére” született volna. Pedig majd 200-250 éves alkotások, és mind a zene, mind a vers szerzője neves alkotó. Ludwig van Beethoven 1823-ban komponálta a IX. szimfóniát, amelynek utolsó tételében Friedrich von Schiller 1785-ös versét, az emberek közötti testvériségről szóló Örömódát zenésítette meg. A zenemű 1985 óta az Európai Unió hivatalos himnusza.
Kevesebben ismerik viszont az Unió jelmondatát: „Egység a sokféleségben”. A jelmondat arra utal, hogy az Unió egyesíti az európai embereket, a különféle kulturákat, hagyományokat, nyelveket, amelyek sokféleségükkel gazdagabbá teszik a kontinenst. Közösen fáradoznak azon is, hogy a béke és a jólét tartós maradjon a földrészen.
Végül ne feledkezzünk meg az Európa Napról sem. Említettük már, hogy 1950. május 9-én hangzott el először a közös Európa terve. 1985-ben döntöttek arról is, hogy ezt a napot az Unió minden országában megünneplik. Figyeljetek Ti is tavasszal, milyen programok lesznek!

Ismerkedj meg játékos rejtvényeken keresztül Európával és az Európai Unióval a Rejtvényes barangoló Európa című kötetével! Sok-sok kérdést és választ megtalálsz az Európa kvízfüzetben is!
 


www.mimicsoda.hu