A posta története Magyarországon – 1.

Amióta létezik írás, az emberek mindig szükségét érezték annak, hogy levélben is tartsák egymással a kapcsolatot. A leveleket és egyéb küldeményeket azonban sokáig csak igen bonyolult módon lehetett továbbítani. A „posta” szóra és az általa jelölt intézmény megszületésére sokáig kellett várni.

Kik hozták-vitték kezdetben a leveleket?
A honfoglalástól a 16. századig Magyarországon csak a királyok, fejedelmek, egyéb főurak és a vármegyék vezetői alkalmaztak kifejezetten az üzenetek szállításával foglalkozó embereket. A leveleket és egyéb küldeményeket, olykor ajándékokat hírnökök és futárok vitték szét, lovon. Mindenki másnak – tehát a köznép tagjainak – az egyéb, merőben eltérő célokkal utazó, lehetséges szállítókat kellett megkeresniük. Ilyenek voltak a vándorlegények, a szerzetesek és a kereskedők, akik egyébként is folyamatosan úton voltak. Egy idő után a céhek megalakulása is segítette a szállítások megszervezését. A 15. század végétől kezdve például a Kassa-Debrecen-Várad vonalon lévő községekből illetve Szegedről a mészáros céh tagjai szállították a küldeményeket. Ők a veszélyes és rossz minőségű utakon amúgy is fegyveres kísérettel hajtották az állataikat a piacokra, így náluk nagyobb biztonságban voltak a küldemények, mint esetleg egy magányos vándorlónál.
A 15. században ezen a könnyű, finom kidolgozású és viszonylag kényelmes kocsin vitték az utasokat és a leveleket is.
Mint azt az egyik postatörténeti portálon írják, „a török hódoltság alatt a szegedi marhakereskedők különleges kiváltságokat élveztek annak fejében, hogy a nehezen járható, veszélyes, nádas, mocsaras Alföldön ők szállították a török udvar postai küldeményeit Szeged és Buda között”. A korabeli uralkodók tehát jól tudták, hogy a hírtovábbítás kiemelkedően fontos és megbecsülendő munka. Ugyanakkor nyilvános helyen működő, mindenki számára elérhető, állandó postaépület nem volt. A magánszemélyeknek a különböző településeken mindig figyelniük kellett, hogy mikor indul a céhek következő menete, és viszont: a céheknek is hírül kellett adniuk ezeket az időpontokat, minél hangosabban. Ezért is kötődnek a postához a legkülönfélébb, harsány hangú hangszerek, mint például a sípok, dobok, gongok vagy kürtök. A Magyar Postának ma is egy kürt stilizált képe van az emblémájában.
Egy idő után minden településen kialakult az a hely, ahol indulás előtt összegyűjtötték a küldeményeket – ez volt az „elhelyezett állomás”, latinul „posta statio”. Ennek nyomán honosodott meg nálunk is a „posta” illetve a „postálkodás” kifejezés.
 
Mikor kezdték megszervezni a közösségi postát?
A sok mindent megreformáló Mátyás király szintén fölismerte a posta fontosságát, és 1464-ben a fontosabb útvonalakon kocsiposta-hálózatot állíttatott fel, amelynek vonalain a Kocs községben gyártott könnyű, gyors utazószekerek jártak. (A „kocsi” szó a település nevéből ered, és azon szavaink közé tartozik, amelyek más nyelvekbe is bekerültek. Így pl. ezen alapul az angol coach, a német Kutsche, az olasz coccio, a katalán cotxe, a spanyol coche és a lengyel kocz is.) A hálózat felállítása azt jelentette, hogy meghatározott helyeken olyan állomások működtek, amelyeken a kocsik (vizek közelében a hajók) elé pihent lovakat vagy ökröket fogtak be. Ezeket az állomásokat nevezték el
Báthori Gábor fejedelmi címere. Ilyen és ehhez hasonló címerek másolatait vitték magukkal a leveleket is szállító futárok, hogy igazolják a határátkelőhelyeken és a forspontokon: hivatalos ügyben járnak.
később a német Vorspann = előfogat szó alapján forspontoknak. A forspontok fenntartása hosszú időn át a jobbágyok egyik legsúlyosabb állami kötelezettségevolt, a hadiadó egy fajtájaként. A jobbágyok nemcsak a postaszolgálatot végzőknek, hanem a katonáknak, megyei tisztviselőknek és az átutazóknak is kötelesek voltak ingyen vagy csekély összegért fuvart kiállítani. Az előfogatadást a jobbágyoknak gyakran éppen a legnagyobb mezei munkák idején kellett teljesíteniük, így ez a kötelezettség általában agyonfárasztotta az amúgy is megterhelt állatokat. Később, amikor a forspont már kevésbé hadiadó volt, mint inkább szolgáltatás, szabályozták a rendjét, és állandó állomásokat alakítottak ki, meghatározott tarifáért.
I. Ferdinánd 1526-ban a Taxis-családnak adott megbízást a Bécs és Pozsony közötti rendszeres postajárat működtetésére. (A családnévnek nincs köze a mai taxizáshoz.) Egyre több postaállomás nyílt, most már a feladatra szakosodott postamesterekkel. A posta nyelve német volt.
A török megszállás idején a hódoltság területén a posta is az egyébként mintaszerűen szervezett török közigazgatás alá tartozott, de másutt meglehetősen zilált képet mutatott. Erdélyben a fejedelemségek szervezték a postát, és ispánokra valamint kapitányokra bízták. Ekkor kezdett kialakulni a jelvények, címerek összekapcsolása a postai munkákkal. A futárok egy idő után előre megkaptak jó néhány darabot a fejedelmek ezüst címertábláiból, s azokat vitték az útra, hogy biztonságosan, magukat igazolva mehessenek át a különböző határokon és katonai ellenőrző pontokon. A címerhasználat arra is felhatalmazta őket, hogy ingyen ehessenek és ihassanak az ellátásukra kötelezett fogadókban és módosabb házakban,
Rákóczi postalegényeiről még szobor is készült. A képen a soproni Stöcker Károly készítette mű látható. A szobor 1955-től a Fővárosi Posta előcsarnokában állt, majd Székesfehérvárra vitték. 2007. október 9-én, a posta világnapján került a Kaszap István utcai posta elé. Ez egyébként valószínűleg az egyetlen, postást ábrázoló szobor az országban.
amivel egy idő után persze sokan visszaéltek: már rég nem szállítottak semmit, de vidáman szórakoztak a kocsmákban, a gazda kontójára. Ezért még külön rendeletet is kellett hozni a megregulázásukra.  (Mindezeket a legalaposabban Hencz Lajos történész foglalta össze, A magyar posta története c., 1937-ben kiadott könyvében.) A levélforgalom megnövekedése miatt az országgyűlés pedig 1634-ben törvénybe iktatta a levéltitok védelmét.
 
Mikor született meg az „igazi” magyar posta?
A Rákóczi-szabadságharc (1703-1711) idején II. Rákóczi Ferenc a kurucok ellenőrzése alatt álló országrészen egyedülállóan korszerű postahálózatot épített ki. S bár ez alapvetően hadi célokra szolgált, magánszemélyek is igénybe vehették. A futárok lovon jártak, és a magyar posta történetében elsőként egyenruhát viseltek. A magyaros mentével kiegészített öltözethez egy tollas kalap is tartozott, s a táskájuknak is egyformának kellett lenniük. A táska szíjára pedig címert erősítettek.
A szabadságharc bukása után ismét visszaállt az osztrák irányítású posta, ám ez kezdetben akkora ellenállásba ütközött, hogy háromszor is ki kellett adni az erre vonatkozó rendeletet. És mivel Magyarország fellebbezhetetlenül a monarchia része maradt, csak formális elemekkel jelezhette az elkülönülését: magyar területeken a futároknak magyar címert kellett használniuk, illetve minden postaállomás a saját, községi címerét használhatta.

A cikksorozat következő része >>

Lévai Júlia



Hogyan működik a posta? A Mi MICSODA Junior sorozat A posta című kötetéből megtudhatod!


www.mimicsoda.hu