A háromkirályok ajándéka

2013. december 19., 14:42
 

Bár a karácsony ma már univerzális, világi szeretetünnep, az alapjául szolgáló, bibliai történet alakjait ma is jó felidézni. Ilyen személyek a napkeleti bölcsek is, akik Máté evangéliuma szerint a gyermek Jézusnak három, az életünkben ma is gyakran jelen lévő anyagot: aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. Közös ezekben, hogy mindegyik Jézus életének és szolgálatának egy-egy fontos szerepére utal. Az arany, amely általában királyi ajándék volt, arra, hogy belőle szellemi értelemben nagy király lesz majd. A tömjén arra, hogy annak felszálló füstjéhez hasonlóan ő segíti hozzá az emberiséget a magasabb rendű világba való betéréshez. A gyógyító erejű mirha pedig Krisztus saját kínjait és gyógyító erejét vetítette előre. A három anyagnak azonban némileg eltérőek mind a jellemzői, mind pedig a szimbolikus jelentéstartalmai.


 
Ilyesmi lehetett az az arany darabka, amelyet az egyik napkeleti bölcs vitt ajándékba Jézusnak, a Biblia szerint.

„Hoztunk aranyat hat marékkal…”
József Attila versbéli Gáspár királya (a Betlehemi királyok-ban) persze jó ízűen túlzott, amikor hat maréknyi aranyat emlegetett: ebből a fémből annak ellenére sem rendelkezett senki korlátlan mennyiséggel, hogy kezdettől mindenkit izgatott a különlegessége. Becslések szerint az emberiség ez idáig összesen annyi aranyat termelt ki a föld vagy a folyók mélyéből, amennyi egy kb. 27 méter átmérőjű gömböt töltene meg. Igaz, a világ tengereiben feltehetőleg még legalább 1 trillió tonnányi arany rejlik, oldott állapotban, de ez annyira ritka eloszlásban van jelen, hogy a kinyerésére alkalmas technológiát egyelőre senkinek sem sikerült megtalálnia.
Az  arany latin neve Aurum, és a vegyjele ennek alapján Au. Jellegzetesen sárga nemesfém, amely a periódusos rendszer 79. elemét alkotja.
Az arany a természetben elemi állapotban fordul elő. Főként a savanyú, kvarcban gazdag kőzetek (gránit, granodiorit, riolit, dácit) teléreiben lehet rátalálni. Az idősebb aranykészletek a földkéreg mélyebb részeiben megszilárdult kőzeteiben jöttek létre, pl. Ausztria gránit képződményeiben vagy a szlovákiai Magas Tátra gránitvonulatában. A fiatalabbak a földtörténet harmad- és negyedkorában működő – pl. Kárpát-medencei – vulkáni képződményeiben keletkeztek. A világ egyik, legnagyobb lelőhelyén, Nevadában az arany kolloid formában, szerves anyaghoz társulva, mészkőben jelenik meg. Másodlagos lelőhelyei a folyók hordalékai, ahol törmelékesen van jelen.
Gyakran lúgos közegben, cianidokkal oldják ki a kőzetekből. A brazil vagy egykori magyar aranymosók, akik a folyók hordalékaiból dolgoztak, arra alapozták a munkájukat, hogy az arany a higannyal amalgámot képez, és az így szemcse nagyságúvá váló aranyat szitálással el lehet választani a homoktól vagy a kavicstörmeléktől. Ha ezután a higanyt hevítéssel elpárologtatták, tiszta aranydarabkák, gyakran egész rögök maradtak vissza. Mivel azonban a higany mérgező, alkalmazása káros a környezetre, ezért ma csak bonyolult és ennél kifinomultabb technikával lehet ezt a módszert alkalmazni. Természetesen már mesterségesen is lehet aranyat előállítani, talliumból és reaktorokban, de ennek költsége többszörösen is meghaladja a természetes aranybányászatáét.
A középkorban és a korai újkorban számos alkimista kísérletezett azzal, hogy létrehozza a "bölcsek kövét", amelynek segítségével ólomból színaranyat állíthassanak elő, ez azonban lehetetlennek bizonyult.
Mindezek ellenére az arany, mint a legtartósabbnak bizonyult fém, mindig kiemelt szerepet játszott a legkülönfélébb társadalmak életében. Mivel korán megtapasztalták, hogy még a legtöményebb sósavban, kénsavban és salétromsavban sem oldódik, „a nemesfémek királya” nevet kapta. Később megtalálták azt az elegyet, amelyben feloldódik: a királyvizet, amely a tömény sósav és tömény salétromsav 3:1 arányú elegyében keletkező nitrozil-klorid, de az arany jelentőségét ez sem csökkentette.
Mivel az arany tiszta állapotban jól formálható, lágy fém, amelyből akár 0,0001 mm vékony fólia (aranyfüst) is készíthető, ezért rendkívül sok helyen és módon lehet felhasználni, a gyógyítástól az ételek díszítésén át az ékszerekig. Ez utóbbi területén a különböző fémekkel készített ötvözeteit használják. A leggyakrabban azonban a kincsfelhalmozásban és a pénzforgalomban van szerepe. A középkorban egyebek közt Magyarországon is az arany volt a legfontosabb fizetőeszköz, magának a pénznemnek a neve is az „arany” volt, amely elé gyakran odatették jelzőként a bányászása vagy a pénzverde helyének nevét: pl. körmöci vagy selmecbányai arany.

16-dik századi kép, az aranybányászokról.

A Naptól az elvont égi hatalomig
Az ókori kultúrákban az aranyat, mint a tökéletesség, a fensőbbség, a csillogás, az uralkodás és a maradandóság képviselőjét, gyakran a Nappal kapcsolták össze. Egy perzsa hagyomány szerint ugyan az eredettörténet fordított logikájú, itt ugyanis a kozmikus ember testéből keletkezett az akkor ismert hét bolygó és a hét fém (az arany egyenesen az ember lelkéből), a továbbiakban azonban a Nap volt a kiindulópont. Egyiptomban Ré napisten uralkodott, a görög mitológiában Apollónhoz kapcsolódva a Napból eredő fény és az ahhoz hasonlító tudást szimbolizálta az arany. Becsben tartását az „aranykor” és az „arany középút” kifejezések is jelzik. Az ókorban felfedezett, egyik fontos geometriai arányosság, az aszimmetria legharmonikusabb megjelenése, az aranymetszés is erről a fémről kapta a nevét.
A zsidó és keresztény szimbolikában kettős jelentést kapott: egyfelől a világi gazdagságot és a bálványimádás pogány örökségét fejezi ki, másfelől viszont a Krisztustól eredő, örök és romolhatatlan, égi hatalmat, spirituális „kincset” jelképezi.
Jézus például arra figyelmeztette az apostolait, hogy az övükbe ne szerezzenek aranyat, s az egyik, szállóigévé vált mondata is ezzel a fémmel függ össze. Amikor a farizeusok szemére veti, hogy a templomaranyra esküsznek és nem a templomra, azt mondja nekik: „A templom szenteli meg az aranyat, és nem az arany a templomot”. Végül azonban az arany jóval gyakrabban szerepel az örökkévaló értékek jelképeként: a Jelenések könyvében János egyik látomásában például arany gyertyatartó jelenik meg, az angyal pedig aranyövet visel és arany füstölő valamint mérőnád van nála. A mennyei Jeruzsálem utcája szintén színarany, s a felhőn megjelenő Krisztus és a vének fején is aranyból van a korona. A szentek imádságát, a tömjénnel teli aranycsészét Isten arany oltárára teszik. A biblikus művészetekben mindenképp a mennyország világosságának, fényességének és az isteni tökéletességnek, örökkévalóságnak a jele. A Szentlélek kinyilatkoztatásának is arany a háttere, ahogyan a pünkösdi lángok hegye is aranyszínű. Az aranysárga az öltözékben az erős hit jele, ezért Péter, és nyomában az ókeresztény papok ünnepi viselete aranyszínű.

„Tömjént egész vasfazékkal…”
József Attila versének másik királya valószínűleg szintén tódított egy kicsit, mert ugyan a tömjén jóval könnyebben megszerezhető és sokkal olcsóbb, de vasfazéknyi mennyiséget ebből sem olyan könnyű összegyűjteni. A tömjén az egykor indiai eredetűnek tartott, valójában a mai Jemen, Szaúd-Arábia és Etiópia keleti – észak-keleti sávjában honos fás növények, a boswellia-neműek gyantája, amelyhez a kéreg fölvágásával lehet hozzájutni. A gyanta szemcsés, halványsárga-vöröses, illóolajat is tartalmazó anyag. Ha parázson elégetik, egyenesen fölfelé szálló és kellemes illatú füstöt ad, ezért is használják a templomokban, a füstölőkben. A fűszerkereskedésbe már a rómaiak idején is beletartozott, hiszen részben a kábító, részben a fájdalomcsillapító hatása miatt hamar közkedveltté vált. Az ószövetségi Isten azonban – éppen az alkoholhoz hasonló hatása miatt – szigorú, részletes törvényekkel írta elő a tömjén használatát, megszabva, hogy csak istentiszteleti célokra szabad használni, élvezeti célokra nem. Ezért elsősorban az állat-, majd az ételáldozatokhoz használták, mint az ég felé szálló lélek hordozóját vagy szimbolizálóját. A tömjén más helyzetekben a lelki vigaszt, a lélek betegségeinek gyógyszerét is jelenthette.

A tömjénhez és a mirhához jóval könnyebb hozzájutni, mint az aranyhoz. Ez a fantasztikus mirhafa például biztosan nem dolgoztatja meg annyira az embereket, mint egy bánya, de megijeszteni megijesztheti, hiszen olykor denevérek bukkanhatnak elő a koronájából.

Az áldozatiság jele: a mirha
Az egyházi magyarázatokban a bölcsek mirháját a keresztáldozatra utaló jelként emlegették. A mirha szintén egy növény, a mirhafa mézgája, amelyhez az ágak bemetszésével lehet hozzájutni. A mirhafa a balzsamfa-félék családjába tartozó, szomorúfűzre emlékeztető, lecsüngő ágú cserje, amelynek a mai Szaúd-Arábia és Etiópia északi részén volt az őshazája. Nemcsak füstölésre és sebek gyógyítására, hanem balzsamozáshoz is használták a sűrű, gyorsan megszilárduló és kellemes illatú gyantát. Már Nagy Sándor korában is készítettek belőle drága kenőcsöket, s később, a rómaiak korában orvosságnak és a bor érleléséhez is használták. A krémek olyannyira kiválóak lehettek, hogy a filozófus Seneca a túlzó, fényűző használatáról is panaszkodott. A zsidó-keresztény kultúrában a fölszentelés kellékei között jelenik meg, azután – mivel a sebet védi a fertőzéstől, a rügyeket pedig a fagyhaláltól – a gyógyítás és az áldozatvállalás jelképe lett. Borral keverve bódító italt készítettek belőle, amelyet fájdalomcsillapításra is használtak, így például a keresztrefeszítésre várókkal is ezt itatták. Jézus azonban nem fogadta el, mert tiszta öntudattal akarta beteljesíteni a keresztáldozatát. A keresztről levett testeket mirha és aloé keverékével kenték be, ami később általános temetési szokássá vált.
A mirhát a fertőtlenítő hatása okán ma is többféle betegség gyógyításához használják, de főként a szájnyálkahártya és a torok kezeléséhez. Olaja gyulladásgátló és fájdalomcsillapító anyagokat tartalmaz, és illata ma is a régi korok világát idézi.

Lévai Júlia

 

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum