| |
 |
|
Azért nálunk is akadtak büszke gazdák, akik szerették szép állatokkal fotóztatni magukat. Itt egy lóöszvért látnunk, amelynek hegyes, előre álló füle árulkodik a leginkább a vegyes származásáról. (Forrás: mek.niif.hu/03400/03408/html/284.html) |
Mi valójában az öszvér?
Az öszvér a háziszamár és a ló keresztezéséből származó hibrid, vagyis keverék. Nálunk hosszú ideig a megvető „korcs” szóval illették, amely az emberek fajtáit is értékrendbe állító fajelméletek időszakához kapcsolódott, és arra utalt, hogy ami keverék, az csak piszkos, alantas természetű lehet. Ez azonban mára szerencsére kikopott a használatból. Az öszvér legjellemzőbb vonása, hogy erős, szívós és igénytelen. Kétféle lehet: vagy egy ló kanca és egy szamár csődör párosításából születik, amikor lóöszvér a neve, vagy pedig fordítva: egy szamár kanca és a ló csődör hibridje, és szamáröszvérnek hívják. Az öszvérek mindig az anyjukra hasonlítanak. Ott, ahol régóta tenyésztik őket, külön neve is van a két fajtának. A gyakoribb lóöszvérnek például az angolban mule, a franciában mulet és a németben Maultier a neve (a latin Equus mulus alapján). A ritkább szamáröszvér francia nevét – bardot – pedig egy filmcsillag, Brigitte Bardot nevéből is ismerhetjük.
A lóöszvérnek kicsivel nagyobb a testi ereje és a betegségekkel szemben is ellenállóbb, valamint tovább is él, mint bármelyik szülője. Termete a lóéhoz hasonlít, a hangja azonban a szamár ordításával azonos. A szamáröszvér kissé lassabb mozgású, de ugyanolyan teherbíró, mint a lóöszvér. Érdekes, hogy bár mindkét fajtában egyenlő arányban keverednek az örökítőanyagok, a színt meghatározó gének közül mégis mindig a lovaké válik uralkodóvá: az öszvérnek soha nincs szamár-szürke színe. Mindig a ló színeit örökli, függetlenül attól, hogy a papája vagy a mamája képviselte-e ezt az állatot.
Hogyan párosítják a szülőket?
Mivel a ló és a szamár külön fajt képeznek, spontán módon soha sem párosodnak, ezért a tenyésztőknek különféle trükkökhöz kell folyamodniuk, ha öszvér utódot akarnak létrehozni. Az egyik módszerük az, hogy a kanca lónak bekötik a szemét, majd először egy ló mént vezetnek hozzá, és csak azután cserélik ki szamárra, amikor már a kanca ráállt a párosodásra. Arra már az ókori rómaiak is rájöttek, hogy ha a ló- és szamár csikókat egymás társaságában nevelik fel, könnyebben megy a párosítás, hiszen megszokták egymást.
A ló kanca valamivel hosszabb ideig hordja ki az öszvér csikóját, amely majd átlagosan 20-30 évig él, de gyakran akár a negyvenedik születésnapját is megérheti.
Miért nem szaporodhat tovább az öszvérek többsége?
Mivel a lovak kromoszómáinak száma 64 (32 pár), a szamaraké pedig 62 (31 pár), a kettejükből születő öszvéreké 63 lesz, vagyis 31 és fél pár. Ezek a kromoszómák értelemszerűen nem tudnak maradéktalanul párba rendeződni, ezért az öszvér általában nem képes utódot létrehozni. A megtermékenyüléskor minden párból egy-egy kromoszóma kerül be a spermiumba és a petesejtbe, ezért a létrejövő megtermékenyített petesejt (a zigóta), majd a megszülető öszvér minden egyes testi sejtjébe páratlan számú, hatvanhárom darab kromoszóma kerül. Mivel az ivarsejtek képződése során a kromoszómapárok összekapcsolódnak, egynek ki kell maradnia, így nem jönnek létre nemzőképes spermiumok és petesejtek. Az öszvér csődör ezért mindig terméketlen (szakszóval: steril), az öszvér kanca azonban termékeny lesz, és bár nagyon ritkán, de ló- vagy szamár csődörtől megtermékenyülhet. Régen az ilyen eseteket azonban igyekeztek inkább eltitkolni, mert a babonás korokban az ilyen, szokatlan eseményeket boszorkánymesterségnek, a Sátán művének tartották, ezért ha a gazda vagy gazdasszony nem akarta a máglyán végezni, jobb volt hallgatnia róla. Egy följegyzés szerint pl. Skóciában, amikor egy alkalommal megellett egy öszvérkanca, a tudatlan emberek a szegény csikót szörnyszülöttnek minősítették és agyonverték. Mindezek okán a múltból nem születhettek valódi statisztikák arról, hogy vajon milyen mértékben voltak képesek továbbszaporodni az öszvérek.
Mióta tenyésztenek öszvéreket?
A Biblia ószövetségi részéből is kiderül: öszvéreket a legrégebbi időktől tenyésztett az ember. Hiszen Dávid fia, Absolon is egy öszvéren menekült el a csatából, Salamon törvényei pedig öszvérekben szabták meg a befizetendő adó egységeit. De több helyen is olvashatunk arról, hogy teherhordókként, sőt, politikai vagy hadi futárokként használták az öszvéreket, amelyek különösen kiemelkedő képessége, hogy hamar megtanulják az utat, és akár ember nélkül, maguktól is megbízhatóan végig tudják járni. Később a perzsa Kürosz király, aki elsőként rendszeresítette a futárszolgálatot, szintén öszvéreket használt. Ennek nyomán a Római Birodalomban már minden postaállomáson öszvéreket állítottak be az utazók szolgálatára, de természetesen a hadseregben is használták őket. Az öszvértenyésztés az ókorban végül egész Nyugat-Ázsiában, Görögországban, Itáliában, Galliában, a Pireneusi-félszigeten és Észak-Afrikában elterjedt. Tartásához hozzá tartozott, hogy Néró korában már patkolták is az öszvéreket, különösen a hegyes vidékeken.
A Földközi-tenger környékének az öszvértenyésztés később egyre divatosabbá vált. Olyannyira, hogy Spanyolországban egy időben veszélyeztette a lótenyésztést, ezért néhány lovagrend tagjainak egyszerűen megtiltották, hogy öszvéren lovagoljanak. (Bár a pontosabb elnevezés ez lenne: öszveregeljenek J.) Amikor pedig Kolumbusz beteg lett és már a lovaglás is nehezére esett, csak királyi engedéllyel utazhatott a kényelmesebb és kevésbé rázós öszvérháton.
Észak-Amerikában alakult ki a híres kentuckyi-szamár fajtája, amely egyúttal az amerikai öszvértenyésztés törzsapja is lett. Itália szintén élen járt az öszvértenyésztésben, különösen a bor- és olajtermesztő vidékeken, ahol a napsütötte hegyek különösen meredek lejtőin csak az öszvérek voltak képesek biztonságban szállítani az embereket és puttonyaikat. Az európai öszvértenyésztés őshazájává mégis a dél-francia Poitou vált: itt még ma is élnek olyan tenyésztő családok, amelyek neveit már a 18-dik században is említik följegyzések, mint öszvértenyésztőket.
Magyarország azonban kevésbé voltak ismertek az öszvérek. Nagyobb létszámban az I. világháború után jelentek meg, amikor a francia hadsereg itt árvereztette el a fölöslegessé vált öszvéreit. És miután a földművesek ezeket viszonylag olcsón megvásárolták, több alföldi uradalomban is ezek az állatok húzták az igát. És mivel a parasztok nagyon is megkedvelték és megbecsülték ezeket a kitartó állatokat, eszükbe sem jutott megválni tőlük, ezért a hazai piacokra soha nem került ki eladó öszvér. Így az Alföldön kívül az emberek sokáig nem is láttak ilyen állatot, legfeljebb hallottak róla. Talán ez is lehetett az oka, hogy a magyar szólás-mondások közé egy igazságtalan kép révén került be ez az állat.
Lévai Júlia
|
