Állati önvédelmi rendszerek, beépítve

2012. június 05., 14:52
 

Az életben maradás legfontosabb feltétele az alkalmazkodás. Az evolúció során életben maradt állatfajok szervezete, felépítése eleve aszerint különbözik egymástól, hogy miképp alkalmazkodtak az eltérő körülményekhez. Ám néhány állat számára ezek az alapvető sajátosságok kevesek volnának a fennmaradáshoz – bizonyos extrém körülményekhez külön, speciális önvédelmi rendszereket kellett kialakítaniuk. Ráadásul előfordulhat, hogy az extrém körülményeket épp egy-egy saját testrészük jelenti!


 
Miért nem kap gutaütést a zsiráf?
Az afrikai szavannákon élő zsiráfok a magasba nyúló akáciák leveleit eszik, amelyekhez mások nem férnek hozzá. Részben emiatt, tehát a legelési „kiváltságuk” megőrzése érdekében nyúlt meg különösen hosszúra a nyakuk, de emellett azért is, mert az elvékonyodó, magas testet kevésbé forrósítják fel a napsugarak. Nem nehéz belátni viszont, hogy milyen nagy munkát ró a törzsükben lévő szívükre a nagy távolságban lévő agyuk vérellátásának biztosítása. Ráadásul a fejük örökös, nagy kilengésű mozgatása az egész vérkeringést alaposan megterheli. A papírforma szerint minden olyan alkalommal, amikor például vizet isznak, és ezért mélyre hajolnak, olyan erővel kéne a vérnek a fejükbe zúdulnia, hogy azt a vékonyabb erek ki se bírhatnák, és megpattannának, vagyis a zsiráf agyvérzést kapna. Ezt azonban a természet az izmaik, az érrendszerük és a bőrük specializálásával kikerülte.  
Éppenséggel így is védhetné a vérkeringését a zsiráf, de miért, miért nem, ennél kissé bonyolultabb módszerrel teszi.
Ahhoz, hogy egy ilyen, magasban ülő fejbe vért pumpáljon, nagyon erős szívnek kell dolgoznia a zsiráftestben. Ez így is van: már a zsiráfok szívburka, a pericardium is egy különlegesen erős és rostos zsák, amely jól biztosítja a szív saját vérellátását. Emellett maguk a szívizmok is különlegesen erősek, ugyanakkor viszont a szív belső térfogata szokatlan kicsi. És mivel a vér pici térbe folyik be a szívben, ott az izomnak elég csak egy kicsit összehúzódnia, és már ki is préselte a vért. Igen ám, de ezek után a vérnek akkora érhálózaton kell keresztülhaladnia, hogy a keringését csak nagyon magas vérnyomással (az erek falaira gyakorolt nyomással) lehet megoldani. Ezért is van az, hogy a világon a zsiráfnak van a legnagyobb vérnyomása. Ami viszont minden olyan alkalommal hatalmas gondot jelentene, ahányszor a zsiráf lehajol egy kisebb bokorhoz vagy egy tóhoz, inni. Ugyanakkor bonyolítja a helyzetet az is, hogy a vérnek valahogy a szívhez is vissza kell jutnia, amit a gravitáció erősen hátráltat. A természet mindezeket úgy oldotta meg, hogy egyrészt komplett vérnyomáscsökkentő érhálózatot „épített be” az agyba, pici erek szövedékéből: ahol ugyanis a vérnek sok, kis éren kell áthaladnia, ott esik a nyomása. Másfelől viszont a zsiráf nyaki vénájában (Vena jugularis) billentyűk vannak, amelyeknél a vér rendre megreked, a billentyűk tehát megakadályozzák, hogy a vér visszafolyjon az agyba.
Mindezek mellett még két, biztonsági rendszer is védi a zsiráfokat a vérkeringésük összeomlásától. Az egyik az, hogy a nyakukon lévő foltok megannyi hőablakok. Ez azt jelenti, hogy a zsiráf a bőrén át is szabályozni tudja a hőháztartását, s így a vérkeringése biztonságát. Minden folthoz egy-egy nagyobb ér tartozik, amelyből kis ágak érkeznek a foltot körülvevő, világosabb részekből, ahol a vér lehűl, és a nagy erekbe érkezve hűti a többi vért is. A másik rendszer azt akadályozza meg, hogy a vér összegyűljön a lábukban, és ezzel felborítsa az áramlás egyenletességét. A zsiráfok bőre a lábukon nemcsak különlegesen vastag, de nagyon szorosan is feszül az ereikre – épp úgy, ahogyan a visszeres lábú embereknek felírt, gumírozott gyógyharisnya. Ez a természetes „térdzokni” olyan erősen tartja a vénákat, hogy sem azok, sem a kisebb erek nem tudnakkitágulni, így az áramlás egyenletes marad, és a vér nem kezd pangani.
 
Ez még nem az igazi, de már csak pillanatok választják el attól, hogy beinduljon, és hatalmas lihegésekkel hűtse magát.
És a kutya?
A kutya vérkeringését más veszélyek fenyegetik, mint a zsiráfokét: nekik a nagy, nyári forróságtól kell megvédeniük magukat. A kutyák azonban ehhez nem egy beépített rendszert, hanem épp ellenkezőleg: egy kilógatottat használnak. Mindenki látott már nyáron csüngő nyelvű kutyákat, amint hangosan és nyitott szájjal lihegnek, miközben itt-ott le is csorog a nyáluk. Ez pedig azért hűti őket, mert a nyelvüket igen sok erecske hálózza be, amelyek fölött a dúsan termelődő nyáluk intenzíven párolog. A párolgás elvonja a hőt, s az így viszonylag hűvösebbé váló vérük a keringés során lehűti az egész testüket. A lihegés közben elveszített folyadékot természetesen minél előbb pótolniuk kell.
Érdekes módon a hideg környezetben élő rénszarvasok is gyakran ugyanúgy tesznek, mint a kutyák. Nekik azonban nem a külső, hanem a belső izommunkájuk, az erőfeszítésük miatt lesz melegük. De mivel a nyelvükön ugyanolyan sűrű az érháló, ilyenkor – például egy-egy hosszabb és megerőltető szánhúzás után – ők is nagyra tátják a szájukat, és lógó nyelvvel lihegésbe kezdenek. A légzéssel hűtött vérük az orrukból nem egyenletesen oszlik el a testükben: a legnagyobb része közvetlenül az agyukba áramlik és így akadályozza meg a végzetes felforrósodásukat.
 
Ő most néhány pillanatra felfüggesztette a lába hűtését, de hamarosan folytatni fogja.
Tartsd eleve hidegen!
Nem könnyű megérteni, hogy miért nem fagy le a tollal védett szárnyasok fedetlen, védtelen lába a jégen. Vajon mit csinálnak a kacsák, libák – és persze a pingvinek is –, hogy ne hozzon bajt rájuk a mezítlábasságuk? Természetesen ők is az érrendszerük egy trükkjével oldják meg a kérdést. A szárnyasok testhőmérséklete általában 40 oC körüli, amit a testükön lévő, hőszigetelő toll- és zsírréteg egyenletesen megtart. A lábukat azonban ugyanez a réteg már nem védi meg, de nem is volna jó, ha megvédené! Ugyanis minél melegebb volna a lábuk, annál inkább odafagyna a jéghez, a nagy hőkülönbség folytán óhatatlanul bekövetkező, hirtelen hűlés miatt. Szabályosan odaragadnának a jéghez. Ezért a szárnyasok inkább eleve lehűtik a tollak alól kilógó lábukat, éspedig egy ellenáramú hőcserélő rendszerrel. Ennek lényege, hogy a testük meleg vérét szállító ütőerek a lábuk fölött sok, kis érré ágaznak szét, amelyek szorosan a lábuk felől hideg vért szállító erecskék mellett futnak. Így a meleg vér menet közben lehűl, és kevés hőt visz a lábukba, maga a véráramlás viszont fennmarad. Így olyan kicsi a hőveszteségük, hogy nem fagynak oda.
 
 
Lévai Júlia
 
 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum