Kiselefánt a Vastagbőrűek Házában
2013. február 14-étől néhány napig a fél ország izgatottan leste: sikerül-e rájönnie a szopás „tudományára” a Fővárosi Állatkert Bálint-napon érkezett, legújabb tagjának, egy kiselefántnak. Az egyébként baj nélkül érkező elefántborjú rendben talpra állt és kellő virgoncsággal kezdett bele a világ felfedezésébe, ám néhány napig komoly gondokat okozott a környezetének azzal, hogy nem találta az anyamellet. Végül az ápolóinak különböző trükkökkel mégis sikerült rávezetniük őt, hogy mit kell tennie, így kikerült az életveszélyből. Az elefántok anyatejét ugyanis mesterséges úton a legnagyobb jóakarattal sem lehet teljes értékűen pótolni, így az elefántbébi könnyen el is pusztulhatott volna.
Honnan való a budapesti kiselefánt?
Asha – mert végül, a közönség megszavaztatása után ezt a nevet kapta az újszülött – az ázsiai elefántok fajának tagja. Ezt a fajt magyarul gyakran indiai elefántnak is hívják, ami nem pontos megnevezés, mert az indiai csupán egy alfaj az ázsiain belül. Igaz, ennek a legkiterjedtebb az élőhelye, hiszen Indiában, Nepálban, Bangladesben, Burmán, Thaiföldön és Dél-Kínában is találkozhatunk vele. További alfaj még a Srí Lankán élő ceyloni, a Vietnam, Laosz, Kambodzsa, Malajzia területein lakó maláj, a szumátrai, valamint a borneói, amely törpe méretű elefánt.
Az ázsiai elefánt egyébként a második legnagyobb szárazföldi állat, csak közeli rokona, az afrikai elefánt nagyobb nála. Ez utóbbinak a füle és az agyara is jóval nagyobb. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) jelenleg a veszélyeztetett fajok között tartja számon, hiszen egyre zsugorodik az élettere.
Jellemzője, hogy a vállmagassága eléri a három métert, a hossza a hatot, és ahhoz még hozzá kell adnunk a 150 centiméteres farokhosszt is. Súlya a könnyebb teheneknél is eléri a 2700 kilogrammot, a bikáké pedig akár öt tonna is lehet. Agyaruk többnyire csak a bikáknál nől nagyra, de ennek mérete alfajonként eltérő lehet.
A többnyire lomha állatok sajátos tulajdonsága, hogy fantasztikusan föl tudnak gyorsulni: akár a 48 km/órás sebesség elérésére is képesek.
Elsősorban fűfélékkel táplálkoznak, de levelet, fakérget, gyökeret és gyümölcsöt is esznek. Egy elefántnak naponta 150 kilogrammnyi táplálék az adagja, ám ennek csupán a negyvennégy százalékát emészti meg. Az emésztés folyamatához nélkülözhetetlenek a bélrendszerében élő, szimbiotikus baktériumok. Ahhoz, hogy az újszülöttek bélrendszerében elegendő halmozódjon fel ezekből a baktériumokból, kezdetben meg kell enniük az anyjuk ürülékét.
Az elefántok vízigénye sem éppen kispohárnyi: egy nap alatt akár 140 litert is felszívnak az ormányukkal, és öntik be a szájukba. Ezért is szeretnek sokat időzni a vízpartokon.
Az elefántok meglehetősen differenciált társadalomban élnek, amely az év legtöbb napján két csoportra oszlik: a rokon tehenekből és azok fiatal utódaikból álló nőstényekre (ennek élén a legidősebb nőstény, a matriarcha áll), és a hímek csapatára, amelyek közül azonban sokan gyakrabban járnak magányosan. De az elefánttársadalom még ezen felül is differenciálódik: a nagyobb csapatok a nap folyamán időszakosan kisebbekre oszlanak, amelyek a jellegzetes, trombitáló elefánthangjukkal folyamatosan tartják a kapcsolatot. A kifejlett bikák csak a párzási időszakban csatlakoznak a tehenekhez.
A párzási időszakban sajátos jelenség, az úgynevezett muszt (musth) uralja el az elefántokat. Ez a hormonális változások miatt előállt állapot felfokozott ingerlékenységet, agresszív, támadó viselkedést is jelenthet náluk. Ilyenkor az emberek részéről jobb őket messzire elkerülni.
A párzás időszaka rendszerint a heves esőzések idejére esik, aminek az az előnye, hogy a huszonkét hónap múlva születő borjaknak a sok esőnek köszönhetően különösen bőséges táplálék jut. A tehenek jó körülmények között általában 3-4 évenként ellenek, s a borjak kb. negyvennyolc hónapig állnak anyjuk oltalma alatt. Ivarérettségüket átlagosan 14 éves korukban érik el, de addigra a hímeknek el kell hagyniuk a szülőcsoportot. A fiatal bikáknak azonban még sokat kell várniuk a párzásra, erre csak akkor kerülhet sor, amikor dominánssá (vezető bikává) válnak.
A Budapesti Állatkert Elefántháza, az újra felépített minarettel. |
Mit jelent az elefántok különösen erős, szociális érzéke?
Az emberek számára már az is feltűnő volt, hogy az elefántoknál az ellő tehenet gyakran segíti egy másik tehén. Emellett a szerzett tapasztalataikat továbbadják a fiatalabbaknak, ami meglehetősen ritka az állatvilágban. Ám még annál is érdekesebbnek látszott az a szokásuk, hogy szinte emberi módon gyászolják meg az elhullott tagjaikat.
A tudomány mai állása szerint a gyász, és egyáltalán a halál tudatos felfogása egyedül az ember sajátja, hiszen ehhez fejlett agy és idegműködés kell. És bár több állatnál is – például a medvéknél, antilopoknál, leopárdoknál, jávorszarvasoknál és csimpánzoknál – megfigyelhető a halottőrzés szokása, az ennél sokkal mélyebb érzelmekre és tudatosságra utaló gyász és elhantolási igény egyedül az elefántoknál jelenik meg. Olykor úgy köröznek a halottjuk teteme mellett, mintha valóságos szertartást végeznének, majd megpróbálták levelekkel befedni, eltemetni a halottat. A kutatók szerint a szokásosnál nagyobb agyuk és az évezredek óta fennálló, bonyolultabb társadalmuk egyszerre járul hozzá ehhez a képességükhöz.
Mióta vannak elefántok Magyarországon?
Magyarországra először valószínűleg Könyves Kálmán (1095-1116) idején érkezett elefánt. A magyar uralkodó ugyanis egy szicíliai gróf lányát kérte feleségül, és a család a lánykérésre érkező küldöttségnek egy elefántot adott ajándékul. (Abban a korban szokás volt különleges, a saját hazájukban nem ismert állatokkal kedveskedni a más országokban élő, politikai partnereknek.) Ám mivel akkor még az állatkertnek a fogalma sem létezett, az ormányosok rendjének ez a képviselője csupán a királyi udvar látványossága maradt. Jelenleg két állatkertben tartanak ázsiai elefántokat: Budapesten és a Nyíregyházi Állatparkban.
Egy 1954-ben készült, magyar filmnek Latabár Kálmán mellett egy elefánt volt a főszereplője. |
A budapesti Állatkertnek szinte a kezdetektől az egyik legismertebb része volt az Elefántház. Felépültekor, 1912-ben a Vastagbőrűek Háza nevet kapta. A szecessziós stílusú épületet Neuschloss Kornél műépítész tervezte, aki az elefántok indiai és afrikai származására utaló díszítőelemekkel ékesítette a falakat. Az épületen különleges, pirogránit díszítmények, színes üvegablakok, zománcos csempék és eozinmázas állatképek voltak, és vannak ma is. A pirogránit, eozin és a zománcos csempe a pécsi Zsolnay porcelángyárból származik, és egyúttal a tulajdonos nagylelkűségének emléke is: a cég azzal támogatta az Állatkertet, hogy önköltségi áron adta mindezeket.
A keleties hatást erősítette egy 31 méter magas minaret is, amelyet azonban az I. Világháború idején, az akkor szövetséges Oszmán Birodalom kérésére lebontottak. A török vezetés ugyanis nehezményezte, hogy egy muszlim szimbólumot állatházhoz használnak fel. Szerencsére 1997-ben, amikor a házat Kugler Katalin és Anthony Gall tervei alapján rekonstruálták (az eredeti állapotában újjáépítették), a minaret is újjáépült, így az Állatkert még egy kilátóval is gazdagodott.
Az Elefántházban eddig öt elefántborjú látott napvilágot. Az első kettő 1930-ban és 1932-ben, ám ekkor elpusztultak az újszülöttek. A következő elefántbébik 1941-ben, 1956-ban és 1961-ben születtek, mígnem most, 2013-ban megérkezett az Elefántház legújabb lakója: Asha.
Az Elefántház egyébként a neve ellenére nem főbérlet: az ormányosoknak mindig több társbérlővel is meg kellett osztaniuk az életterüket. Egy ideig dél-amerikai tapírok, telenként rózsás flamingók is beköltöztek, máskor az elefántok távoli rokonai, a szirtiborzok színesítették az életet. A ház Zsiráfház felőli oldalán marabuk kaptak helyet, s mellettük sarkantyús teknősök is ott laknak.
Egyelőre azonban a leghíresebb elefánt mégsem az Elefántház, hanem a Fővárosi Nagycirkusz állományából került ki: ő Szandra, az ország legismertebb cirkuszi elefántja. Jellemzője, hogy műsoron kívül is rendre szórakoztatni akarja a közönséget. Így például egy balatoni fellépés után lement a boltba, és „vett” húsz-harminc kiló zöldséget a pultról. Egy budapesti reklámfilm felvételeinél pedig elunta a forgatást, és elment sétálni a Múzeum körútra. Nem mondhatni, hogy mindenki tapsolt neki, de jó néhány nézőnél egészen biztosan sikere volt.
Lévai Júlia
Tudj meg még többet az elefántokról a Mi MICSODA sorozat Elefántok című kötetéből!
www.mimicsoda.hu