Kiselefánt a Vastagbőrűek Házában

2013. február 14-étől néhány napig a fél ország izgatottan leste: sikerül-e rájönnie a szopás „tudományára” a Fővárosi Állatkert Bálint-napon érkezett, legújabb tagjának, egy kiselefántnak. Az egyébként baj nélkül érkező elefántborjú rendben talpra állt és kellő virgoncsággal kezdett bele a világ felfedezésébe, ám néhány napig komoly gondokat okozott a környezetének azzal, hogy nem találta az anyamellet. Végül az ápolóinak különböző trükkökkel mégis sikerült rávezetniük őt, hogy mit kell tennie, így kikerült az életveszélyből. Az elefántok anyatejét ugyanis mesterséges úton a legnagyobb jóakarattal sem lehet teljes értékűen pótolni, így az elefántbébi könnyen el is pusztulhatott volna.

Honnan való a budapesti kiselefánt?
Asha – mert végül, a közönség megszavaztatása után ezt a nevet kapta az újszülött – az ázsiai elefántok fajának tagja. Ezt a fajt magyarul gyakran indiai elefántnak is hívják, ami nem pontos megnevezés, mert az indiai csupán egy alfaj az ázsiain belül. Igaz, ennek a legkiterjedtebb az élőhelye, hiszen Indiában, Nepálban, Bangladesben, Burmán, Thaiföldön és Dél-Kínában is találkozhatunk vele. További alfaj még a Srí Lankán élő ceyloni, a Vietnam, Laosz, Kambodzsa, Malajzia területein lakó maláj, a szumátrai, valamint a borneói, amely törpe méretű elefánt.
Az ázsiai elefánt egyébként a második legnagyobb szárazföldi állat, csak közeli rokona, az afrikai elefánt nagyobb nála. Ez utóbbinak a füle és az agyara is jóval nagyobb. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) jelenleg a veszélyeztetett fajok között tartja számon, hiszen egyre zsugorodik az élettere.
Jellemzője, hogy a vállmagassága eléri a három métert, a hossza a hatot, és ahhoz még hozzá kell adnunk a 150 centiméteres farokhosszt is. Súlya a könnyebb teheneknél is eléri a 2700 kilogrammot, a bikáké pedig akár öt tonna is lehet. Agyaruk többnyire csak a bikáknál nől nagyra, de ennek mérete alfajonként eltérő lehet.
A többnyire lomha állatok sajátos tulajdonsága, hogy fantasztikusan föl tudnak gyorsulni: akár a 48 km/órás sebesség elérésére is képesek.
Elsősorban fűfélékkel táplálkoznak, de levelet, fakérget, gyökeret és gyümölcsöt is esznek. Egy elefántnak naponta 150 kilogrammnyi táplálék az adagja, ám ennek csupán a negyvennégy százalékát emészti meg. Az emésztés folyamatához nélkülözhetetlenek a bélrendszerében élő, szimbiotikus baktériumok. Ahhoz, hogy az újszülöttek bélrendszerében elegendő halmozódjon fel ezekből a baktériumokból, kezdetben meg kell enniük az anyjuk ürülékét.
Az elefántok vízigénye sem éppen kispohárnyi: egy nap alatt akár 140 litert is felszívnak az ormányukkal, és öntik be a szájukba. Ezért is szeretnek sokat időzni a vízpartokon.
Az elefántok meglehetősen differenciált társadalomban élnek, amely az év legtöbb napján két csoportra oszlik: a rokon tehenekből és azok fiatal utódaikból álló nőstényekre (ennek élén a legidősebb nőstény, a matriarcha áll), és a hímek csapatára, amelyek közül azonban sokan gyakrabban járnak magányosan. De az elefánttársadalom még ezen felül is differenciálódik: a nagyobb csapatok a nap folyamán időszakosan kisebbekre oszlanak, amelyek a jellegzetes, trombitáló elefánthangjukkal folyamatosan tartják a kapcsolatot. A kifejlett bikák csak a párzási időszakban csatlakoznak a tehenekhez.
A párzási időszakban sajátos jelenség, az úgynevezett muszt (musth) uralja el az elefántokat. Ez a hormonális változások miatt előállt állapot felfokozott ingerlékenységet, agresszív, támadó viselkedést is jelenthet náluk. Ilyenkor az emberek részéről jobb őket messzire elkerülni.
A párzás időszaka rendszerint a heves esőzések idejére esik, aminek az az előnye, hogy a huszonkét hónap múlva születő borjaknak a sok esőnek köszönhetően különösen bőséges táplálék jut. A tehenek jó körülmények között általában 3-4 évenként ellenek, s a borjak kb. negyvennyolc hónapig állnak anyjuk oltalma alatt. Ivarérettségüket átlagosan 14 éves korukban érik el, de addigra a hímeknek el kell hagyniuk a szülőcsoportot. A fiatal bikáknak azonban még sokat kell várniuk a párzásra, erre csak akkor kerülhet sor, amikor dominánssá (vezető bikává) válnak.  

A Budapesti Állatkert Elefántháza, az újra felépített minarettel.

Mit jelent az elefántok különösen erős, szociális érzéke?
Az emberek számára már az is feltűnő volt, hogy az elefántoknál az ellő tehenet gyakran segíti egy másik tehén. Emellett a szerzett tapasztalataikat továbbadják a fiatalabbaknak, ami meglehetősen ritka az állatvilágban. Ám még annál is érdekesebbnek látszott az a szokásuk, hogy szinte emberi módon gyászolják meg az elhullott tagjaikat.
A tudomány mai állása szerint a gyász, és egyáltalán a halál tudatos felfogása egyedül az ember sajátja, hiszen ehhez fejlett agy és idegműködés kell. És bár több állatnál is – például a medvéknél, antilopoknál, leopárdoknál, jávorszarvasoknál és csimpánzoknál megfigyelhető a halottőrzés szokása, az ennél sokkal mélyebb érzelmekre és tudatosságra utaló gyász és elhantolási igény egyedül az elefántoknál jelenik meg. Olykor úgy köröznek a halottjuk teteme mellett, mintha valóságos szertartást végeznének, majd megpróbálták levelekkel befedni, eltemetni a halottat. A kutatók szerint a szokásosnál nagyobb agyuk és az évezredek óta fennálló, bonyolultabb társadalmuk egyszerre járul hozzá ehhez a képességükhöz.

Mióta vannak elefántok Magyarországon?
Magyarországra először valószínűleg Könyves Kálmán (1095-1116) idején érkezett elefánt. A magyar uralkodó ugyanis egy szicíliai gróf lányát kérte feleségül, és a család a lánykérésre érkező küldöttségnek egy elefántot adott ajándékul. (Abban a korban szokás volt különleges, a saját hazájukban nem ismert állatokkal kedveskedni a más országokban élő, politikai partnereknek.) Ám mivel akkor még az állatkertnek a fogalma sem létezett, az ormányosok rendjének ez a képviselője csupán a királyi udvar látványossága maradt. Jelenleg két állatkertben tartanak ázsiai elefántokat: Budapesten és a Nyíregyházi Állatparkban.

Egy 1954-ben készült, magyar filmnek Latabár Kálmán mellett egy elefánt volt a főszereplője.

A budapesti Állatkertnek szinte a kezdetektől az egyik legismertebb része volt az Elefántház. Felépültekor, 1912-ben a Vastagbőrűek Háza nevet kapta. A szecessziós stílusú épületet Neuschloss Kornél műépítész tervezte, aki az elefántok indiai és afrikai származására utaló díszítőelemekkel ékesítette a falakat. Az épületen különleges, pirogránit díszítmények, színes üvegablakok, zománcos csempék és eozinmázas állatképek voltak, és vannak ma is. A pirogránit, eozin és a zománcos csempe a pécsi Zsolnay porcelángyárból származik, és egyúttal a tulajdonos nagylelkűségének emléke is: a cég azzal támogatta az Állatkertet, hogy önköltségi áron adta mindezeket.
A keleties hatást erősítette egy 31 méter magas minaret is, amelyet azonban az I. Világháború idején, az akkor szövetséges Oszmán Birodalom kérésére lebontottak. A török vezetés ugyanis nehezményezte, hogy egy muszlim szimbólumot állatházhoz használnak fel. Szerencsére 1997-ben, amikor a házat Kugler Katalin és Anthony Gall tervei alapján rekonstruálták (az eredeti állapotában újjáépítették), a minaret is újjáépült, így az Állatkert még egy kilátóval is gazdagodott.
Az Elefántházban eddig öt elefántborjú látott napvilágot. Az első kettő 1930-ban és 1932-ben, ám ekkor elpusztultak az újszülöttek. A következő elefántbébik 1941-ben, 1956-ban és 1961-ben születtek, mígnem most, 2013-ban megérkezett az Elefántház legújabb lakója: Asha.
Az Elefántház egyébként a neve ellenére nem főbérlet: az ormányosoknak mindig több társbérlővel is meg kellett osztaniuk az életterüket. Egy ideig dél-amerikai tapírok, telenként rózsás flamingók is beköltöztek, máskor az elefántok távoli rokonai, a szirtiborzok színesítették az életet. A ház Zsiráfház felőli oldalán marabuk kaptak helyet, s mellettük sarkantyús teknősök is ott laknak.
Egyelőre azonban a leghíresebb elefánt mégsem az Elefántház, hanem a Fővárosi Nagycirkusz állományából került ki: ő Szandra, az ország legismertebb cirkuszi elefántja. Jellemzője, hogy műsoron kívül is rendre szórakoztatni akarja a közönséget. Így például egy balatoni fellépés után lement a boltba, és „vett” húsz-harminc kiló zöldséget a pultról. Egy budapesti reklámfilm felvételeinél pedig elunta a forgatást, és elment sétálni a Múzeum körútra. Nem mondhatni, hogy mindenki tapsolt neki, de jó néhány nézőnél egészen biztosan sikere volt.

 

Lévai Júlia

 

Tudj meg még többet az elefántokról a Mi MICSODA sorozat Elefántok című kötetéből!



www.mimicsoda.hu