Meddig élhet az ember?

„Isten éltessen, az emberi kor legvégső határáig” – köszöntik gyakran az idősebb embereket a születésnapjukon. Ám hogy hány évig is élhetnének az emberek, ha nem tizedelnék meg őket a korról korra más összetételű betegségek vagy a rossz gazdasági-társadalmi körülmények, arról ma még biztosat nem mondhatunk. Ugyanakkor tény, hogy néhány évszázad óta érezhetően folyamatosan emelkedik az emberek élettartama, és az utóbbi időkben kifejezetten megnőtt a százévesnél idősebbek száma. A várható élettartam például Németországban 1900-ban 46,5 év volt, és ez 1990-re 77,5 évre emelkedett. Az általános vélekedés az, hogy az embernek nagyjából százhúsz évet mért ki a természet, erre vagyunk „kalibrálva”.

Ez bizony látványos különbség, az életünk eltérő állapotai között. Ám arra való a kultúránk, hogy tudjuk: a lényeg nem ezen múlik.

Matuzsálemek a Bibliában és a Szovjetunióban
Ha a Bibliában leírt, történelmi időket is belevesszük a képbe, akkor az már kevésbé derűs, hiszen akkor a mai emberek legöregebbjei sem közelítik meg életkorban az őseinket, vagyis a korunk alaposan lecsökkent. Az Ószövetségben, a Teremtés könyvében említett személyek mai szemmel hihetetlenül hosszú életet éltek. A tíz pátriárka közül pl. Matuzsálem 969 évesen halt meg (a neve jelzővé is vált, a matuzsálemi korú, vagyis nagyon öreg emberek jellemzéséhez). Noé a Biblia szerint szintén csaknem ezer évig (950 esztendős koráig) élt, Ábrahám százhetvenöt, Izsák száznyolcvan, Mózes százhúsz, József száztíz éves volt, amikor meghalt. Ráadásul igen hosszú ideig alkalmasak maradtak az utódok létrehozására: Sára kilencven, Ábrahám száz éves volt, amikor a fiúk, Izsák megszületett.
Természetesen ezeket a számokat nem szabad pontos adatoknak tekintenünk, hiszen akkoriban más naptárakat használtak, de ezzel együtt valószínű, hogy egy időben az emberek magasabb kort értek meg, mint később. Ám a későbbi korokból is akad egy-két legenda. Emlegetnek például egy angol földművest, Thomas Parrt, aki állítólag a 15-dik században született és a 17-dikben halt meg, s eközben több mint 152 évig élt. Egy magyar nő is bekerült a legendásan hosszú életű emberek közé: az 1895-ben született Molnár (később Stefán) Erzsébet, aki tizennyolc éves korában az USA-ba emigrált, és majdnem 113 évig élt.
Az egykori Szovjetunióból is mindig érkeztek hírek különlegesen magas életkorú emberekről. Az azóta függetlenné vált Abházia és Oszétia lakóit szívesen emlegették úgy, mint akik csoportosan a világ legöregebb emberei közé tartoznak. Ehhez hozzá tartozik, hogy az abházok és oszétok a Kaukázus muszlim területein élnek, ahol a születéseket hosszasan nem anyakönyvezték (a világi nyilvántartások megjelenéséig az anyakönyvezés csak a keresztény egyházat jellemezte). Így semmiféle dokumentum nem igazolta, hogy a szóban forgó emberek pontosan mikor születtek. Emellett a grúz kulturális hagyományok arra késztették az embereket, hogy minél öregebbnek mondják magukat, mert ott az idősebb és tapasztaltabb embereknek jutott a legnagyobb társadalmi elismertség és tisztelet. Ezzel együtt eléggé valószínű, hogy ezeken a vidékeken az átlagosnál jóval magasabb kort értek meg az emberek.
További, kiemelt hely még az Andok ecuadori részén fekvő Vilcabamba falu, a Kasmír pakisztáni felében lévő Hunza-völgy vidéke és az Okinawa-sziget. Ez utóbbi Japán legfejletlenebb és legszegényebb helyei közé tartozik, ugyanakkor mérhetően itt élnek a legöregebb, japán emberek. Általában egészségesek és kifejezetten derűs szemléletűek. Mivel a szegénység miatt igencsak mértéktartóan esznek, példájuk azt a nézetet erősíti, hogy a hosszú életet segíti a szerény étkezés. Erre azonban rengeteg ellenpélda is akad, így ezt nem lehet egyértelmű összefüggésnek tekinteni.

Generációk együtt és vidámságban, a japáni Kjótanagóban. A 2012-ben 116 éves Kimura Dzsiróemon a fia családjánál lakik, és tizenhárom ükunokája van. (Fotó: The Asahi Shimbun)

Valaki mindig a legöregebb
Időről időre megjelenik egy hír arról, hogy megtalálták a világ legöregebb emberét. Aztán másnap kiderül, hogy mégsem ő az, mert a Föld másik részén él egy nála is öregebb. Az élre kerülő emberek általában 120 év körüliek. Legutóbb egy 127 éves ujgur nő, Alimihan Sejiti került a lapok címoldalára. A vele készített interjúk szerint egészséges és abban hisz, hogy a hosszú életét a hideg víz ivásának köszönheti. Ugyanakkor körülötte a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen élő, muzulmán kisebbséget alkotó ujgurok többsége nem követi ezt a gyakorlatot, mégis jellemzően sokáig élnek.
A Guinness-rekordok könyvében sokáig egy francia nő, Jeanne Calment állt az élen, „a legöregebb ember” kategóriájában. Ő az élete utolsó szakaszában egy idősotthonban élt, és bár kerekesszékkel közlekedett, egyáltalán nem látott és csak nagyon keveset hallott, szellemi frissességét élete végéig megőrizte. Szerette a portói bort és hetente akár egy kilónál több csokit is megevett. Gerontológusok (az öregedéssel foglalkozó szakértők) és újságírók is gyakran látogatták. 122 éves és 164 napos korában halt meg, 1997. augusztus 4-én. És mivel a születésekor már volt hiteles anyakönyvezés, az ő adatait biztosra lehet venni.
"A legöregebb ember” címet jelenleg egy japán hölgy birtokolja: az 1898-as születésű Okava Miszao augusztus 5-én lett 115 éves. Mellette mindössze nyolc olyan emberről tudni, aki már a 19-dik században is élt, ám ehhez hozzá kell tenni, hogy léteznek a civilizációtól részben vagy teljesen elzárt csoportok, amelyek tagjai nem tartják fontosnak mindezek számontartását, ezért a többség meg sem tudja, hogy esetleg matuzsálemek is élnek köztük.
Az előző kategóriagyőztes egy dán-amerikai férfi volt: Christian Mortensen, aki 115 éves és 252 napos korában halt meg, 1998-ban.
A ma élő, legidősebb magyar szintén egy nő, az 1902-es születésű Guba Ilona (Kudász Jánosné), aki szerencsére jó állapotban van, és a 110. születésnapján állami delegációt is tudott fogadni.
Kutatók feltételezése és közvetett tapasztalatai szerint a kiugróan magas életkorhoz egy speciális génszakasznak kell jelen lennie ezeknek az embereknek az örökítőanyagában (a DNS-ben). Ez a génszakasz másképp vezérli (lelassítja) azt a folyamatot, amelynek során a sejtek osztódása és ezen belül az öregedése végbemegy. Sajnos azonban ma még az emberi szervezetben csak egyetlen fajta sejt halhatatlan – vagyis képes a folyamatos reprodukcióra –, és ez a ráksejt. A tudomány mai állása szerint azonban van rá esély, hogy a sejtkutatás megértse, és befolyásolni is tudja a sejtek reprodukciójának folyamatát.

Az óriás mamutfenyővel életkorban nem tudunk versenyezni. Hosszú életének egyik titka az, hogy ha valamelyik része korhadni kezd, akkor gyökereket növeszt belé, és mielőtt leesne az elhalt rész, ezekkel kivonja belőle a még elérhető tápanyagokat. Ez éppen egy badacsonytomaji példány.

Mégis: kik vagy mik élnek örökké?
A biológia és a fizika törvényei azt diktálják, hogy a legtöbb élőlénynek előbb-utóbb el kell pusztulnia, így örökké semmi sem él a Földön, ám vannak élőlények, amelyek korlátlan növekedésre képesek, és rendkívül lassú folyamatban öregszenek.
A leghosszabb életű földi élőlényeket a növények között találjuk meg. Legismertebbek a simatűjű szálkásfenyők, amelyek között ötezer éves példányokat is találtak, majd az óriás mamutfenyők, amelyek háromezer évig is kitarthatnak. A rekorder azonban a neptunfű, amely egy ősi vízinövény, és amelynek egyik feltárt telepe több mint százezer éves! 
A tudományt ez ügyben leginkább a növényi és állati lét közti hidra érdekli a legjobban.
A hidra a csalánozók törzsének tagja, de olyan, soksejtű szervezet, amelynek vannak tipikus állati sejtjei is: érzékelő-, ideg- és hámizom-sejtekkel is rendelkezik. Rügyképzéssel szaporodik, tehát saját magát klónozza. Cső alakú testének elveszett testrészeit pótolni tudja. Laboratóriumi körülmények között (tehát pl. egy üvegedényben) a hidra képes arra, hogy a sejtjeire essen szét, majd a sejtek összekapcsolódásával sejthalmazt, abból pedig új egyedet hozzon létre. A hidra így elvileg halhatatlan, ám mivel az egyes sejtjei halandóak, így ez a lény sem él örökké.
Ennél sokkal egyszerűbb esetet képez a galápagosi elefántteknős, amely százhetvenöt évig is elélhet, vagy a tokhal, amely nyolcvankét éves is lehet.
A természet sajátos diszkriminációval (megkülönböztetéssel) kezeli a sima lepényhalat, amelynek nősténye vég nélkül növekszik, és egyáltalán nem látszik rajta, hogy öregedne. Ugyanakkor a hím egy meghatározott méret után megöregszik. Ma még nem tudni, hogy mi áll a folyamat mögött, de a kutatása valószínűleg fontos tanulságokhoz vezet.

Lévai Júlia

Tudj meg még többet az emberekről a Mi MICSODA sorozat Az ember című kötetéből!



www.mimicsoda.hu