A csipke

Mintha csak az évszázadok mélyéről lépnének elő: a romantikus rajzfilmek lányalakjain ismét gyakran látunk csipkével díszített ruhát. De ugyanígy a hétköznapi viseletben is divatossá váltak az áttört mintájú kabátkák, sőt, a csipkemintás harisnyanadrágok is. Ma persze ezek többsége géppel készül és így a hatás nem is mindig lehet azonos az eredetivel. Az igazi csipke nem nélkülözheti a kézimunkát.

A gömöri vert csipkék gyakori motívuma volt a stilizált gránátalma.

Miben különbözik?
A csipke annyiban tér el a többi anyagtól, hogy itt a díszítés teljes egészében azonos a feldolgozással, vagyis a díszítő célú minta magából az anyagból készül. Igaz, létezik olyan technika is, amelyek révén mélyedések-kiemelkedések díszítik a textilt – ilyen például a kordbársony, amelynek felületén a vetülékfonal bolyhozásából bordák keletkeznek, és ezzel különleges fény-árnyék játékot tesznek lehetővé az anyag felületén – ettől azonban ez az anyag sem lesz csipke. Hiszen ahhoz az is kell, hogy a mintázat lényegét az anyag hiányosságai adják. Kicsit olyan ez, mintha a zenében eltúloznánk a szünetek – amúgy nagyon is fontos – jelentőségét. Nem véletlen, hogy a csipke akkor vált kiemelkedően fontossá a ruházkodás történetében, amikor egyébként is a túlzások jöttek divatba: a rokokó időszakában.
Természetesen addig is ismerték már a csipkét: lyukacsos, áttört anyagú ruhadarabokat már az ókor végén, a népvándorlás korában is készítettek. Nálunk például az Árpád-kori leletek közt is találtak olyan főkötőket, amelyeket aranyfonálból, áttört technikával varrtak.
A határozott, tervezett mintakészlettel készített csipke később az itáliai reneszánsz korának csipkeverői kezéből indult el, Velencéből, hogy azután világszerte divattá váljon. A reneszánsz szellemének, de a kezdetek egyszerűbb gyakorlatának is megfelelően, először geometrikus minták jellemezték a csipkéket. Az idők során a minták természetesen gazdagodtak, és a népművészeti hímzések-faragások nyomán itt is a levelek, virágok, állati és emberi figurák kerültek be a készletbe.

Bármilyen rajzfilmen is nézzük, Csipkerózsika nem visel csipkét, ám időnként a kezébe kerül egy-egy csipkerózsa. Ami érthető is, hiszen végtére ez a növény legalább annyira tud szúrni a tüskéjével, mint a rokka orsója, amely miatt Csipkerózsika hosszú időre elaludt. És a körülötte közben sűrűre nőtt növényzet közt bizonyára volt egy-két csipkebokor is.

Hányféle lehet a csipke?
Aszerint, hogy milyen eszközökkel ill. milyen technikával készítik el, a csipke lehet varrott vagy vert, de horgolt és kötött csipkét is készítenek. A művészi csipkekészítők műhelyeiből általában vagy varrott, vagy vert csipkék kerültek ki. A varrott csipke őshazája Itália és Franciaország, a vert csipkéé pedig Flandria volt.
A varrott csipkét tűvel készítik, ezért tűcsipkének is nevezik. Anyaga a fehér lenfonal, amelynek egyetlen szálát alkalmazzák, a gomblyukvarrás öltéseinek technikájával.
A csipkeverés, vagyis a klöpli elkészítése sok szempontból nehezebb, bonyolultabb eljárást igényel. A klöpli sok szálból készül, ami szövevényes minták készítését teszi lehetővé. Két, fontos eszköze van: a verőpálcának nevezett orsók készlete, és egy henger, amelyre sálszerűen fölerősítik a mintát tartalmazó alapot. A mintát gombostűkkel rakják ki az alapon, amelyet a hengerrel mindig tovább lehet tekerni, hogy mindig a még elkészítésre váró rész kerüljön a csipkeverő szeme elé. A fonalakat a verőpálcákról tekerik rá a gombostűkre, majd ott a minta logikája szerint csomózzák, hurkolják egymáshoz. A verőpálcák haszna, hogy az éppen kikerülendő szálakat a súlyuknál fogva szépen megtartják a henger széléről lelógva, vagyis elviszik addig az útból, amíg a csipkeverő épp két vagy több, másik szállal dolgozik. Majd amikor kell, vissza lehet emelni ezeket a szálakat a mintába.

Idővel a varrott csipkék technikája is egyre bonyolultabbá vált, de ezek bonyolultságát nem az eszközök többfélesége, hanem az egyetlen tű használatának gazdag változatossága adta.

A brüsszeli csipke
A csipkekészítés csúcsát hosszú ideig a brüsszeli csipke jelentette. Ennek valószínűleg az lehetett az oka, hogy V. Károly német-római császár (1500 – 1558) kötelező iskolai tantárggyá tette a csipkekészítést a németalföldi tartományok iskoláiban és zárdáiban. Ettől kezdve a szakma a nagy számok törvényei alapján épp úgy termelte ki a kiugró tehetségeket, ahogyan a tömegsport az olimpiai bajnokokat. Flandriában egyre másra alakultak a csipkekészítő műhelyek, és tökéletesedett a technikájuk. A korábbi, hímzésekkel díszített ruhákat a csipkeruhák váltották fel, és a brüsszeli csipke fogalommá vált a piacon. Készítői arra is gondosan ügyeltek, hogy a legfinomabb brabanti lenfonal legyen az alapanyag. A legkorábbi csipkék kizárólag vert csipkék voltak, majd csak a 18-dik századtól terjedt el a varrott csipke is. Ma már a brüsszeli csipkék szinte kizárólag varrottak. A csipke hálóját egykor természetesen szintén kézzel varrták vagy vetélték, de a gépek megjelenésével a csipke hálójaként szolgáló tüllt ma már csak géppel készítik. Ma már Belgiumban nem léteznek csipkegyárak, de természetesen ott is változatlanul divatosak a kézzel készített tárgyak, ezért még ma is működnek olyan manufaktúrák, amelyekben csipkét készítenek.

Egy rábaközi hímzett terítő – ez volt a későbbi höveji hímzés kiindulópontja.

Magyar csipkék
Magyarországra meglehetősen későn, csak a 19-dik században jutott el a csipkekészítés, ám azután annál fényesebb utat járt be. A varrás, a horgolás és a verés technikája egyaránt elterjedt, és több műhely is kialakult. Először a felvidéki bányavárosokban vált divatossá – itt születtek meg a híres gömöri csipkék. Ezeket hamarosan követte a csetneki és a halasi csipke is. Ezeken a leggyakoribb minta az életfa, a pávatollas virágzat, a gránátalma és az indás díszítés volt.
Kiskunhalason 1902-ben jelentek meg az első, feltűnően új és szép halasi csipkék, amelyek motívumait Dékáni Árpád tervezte. A halasi csipke egyedi jellegzetessége, hogy nagyon erősek a kontúrjai, és hogy a motívumok közti tér sem marad üres: ezek belsejét olyan finom szövőöltéssel töltötték ki, hogy ettől a csipke anyaga egyszerre lett stabil és különlegesen könnyed.
A csetneki csipke szintén a 20-dik század elején jött létre, ír minták nyomán. Történetének érdekessége, hogy egy szociális jellegű gesztussal is összekapcsolódott. Mint mindenütt az országban, súlyos problémát jelentett, hogy a paraszti munkát végző emberek télen tétlenségre, és ezáltal súlyos szegénységre voltak ítélve. A Csetneken élő politikus és üzletember, Szontagh Pál két lánya, Erzsébet és Aranka azonban felismerte, hogy a csipkekészítéssel legalább a nőknek munkát adhatnak. És mivel ők maguk már szakértővé váltak a csipkekészítésben, tanfolyamot hirdettek, amelyen azután sokan megtanulták a szakmát. A tanítványaik részvételével azután szövetkezetet alapítottak, és az erre épülő vállalkozásuk alapján hamarosan forgalmas üzletet nyitottak Budapesten, a Párisi utca 9. alatt. A két nővér mindig aktívan részt vett a csipke tervezésének, készítésének és értékesítésének folyamatában. Szontagh Erzsébet azonban korán, már 1917-ben meghalt, így testvére egyedül vitte tovább az üzletet. Előfordult, hogy két év alatt százkilencvenkét csipketervet készített, amelyek legfontosabb motívumai a karika, a cseresznye, a bajuszka, a cakkos kör, a gránátalma, a cakkos tulipán, a levél és a zárt rózsa voltak. A vállalkozás egészen a második világháború végéig működött. (Részletesen ld. például itt)
Jelentős stílust képvisel még a Győr-Moson-Sopron megyei, höveji csipke is, amely a régebbi a rábaközi lyukhímzést fejlesztette tovább. A lyukhímzés láncöltéssorral, laposöltéssel és huroköltéssel egészítették ki. A minták leveles ágakból, rozettákból álltak, amelyek gyakran szabad kompozíciójú bokordíszítményt, csokrot képeztek. A stílust Nyikos Gáspárné Horváth Borbála terjesztette el, az 1860-as években, aki barbacsiaktól tanulta meg. A höveji nők hamar megtanulták a fogásait, és igyekeztek piacra is vinni a csipkéiket. Hövejen a múlt század elején jó néhány család a csipkekészítésből élt, ami azért is lehetségessé vált, mert az idősebbek és a férfiak is beszálltak az árusításba. Elsősorban kötényeket, ingmelleket, oltárterítőket, fejkendőket, zsebkendőket és ágyterítőket árultak. A háború után, 1947-ben az ő szövetkezetük nyomán több, további szövetkezet is alakult, amelybe a falu minden női tagja belépett, és vitte tovább a tudást. 1962-ben a brüsszeli világkiállításon egy kiállított höveji csipke aranyérmet kapott.
Ki tudja, még az is előfordulhat, hogy a csipke mai divatja egy újabb fellendüléshez, és akár munkalehetőségekhez is vezet.

 

Lévai Júlia



www.mimicsoda.hu