A sakk az araboknál és Európában

Az iszlám egyik, háborús (dzsihadista) irányzatának politikusa Szaud-Arábiában erkölcstelennek nyilvánította és ezért betiltotta a sakkjátékot. A lépés ellentmondásosságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a sakkot kifejezetten az iszlám fénykorában virágzó arab kultúrának köszönhetjük. Az eredetileg indiai eredetű játék Kína és Japán mellett egykor az arab területeken vált a legnépszerűbbé. Bonyolultabb, végleges szabályait és a nevét is az akkori arab matematikusok finomították és rögzítették, a 8-10-dik sz. idején. A kereskedelmi utak kiépülései után pedig egész Európa tőlük kapta ezt az azóta is magas szinten gyakorolt játékot.

Alaphelyzetben így néz ki a felállás, a sakktáblán.

A sakk „őstörténete”
A sakk története olyannyira régi, hogy pontos adatokkal nem is rendelkezünk róla. Legendával azonban annál inkább. Az ismert mese szerint egy Széta nevű brahmin (vagy brahman), vagyis tanult ember találta fel a sakkot. Találmánya nagy sikert aratott a rádzsánál, (a királynál), aki ezért jutalmat kínált fel neki. Széta, aki kiváló matematikus lehetett, látszólag csekély fizetséget kért csak: adjanak neki annyi búzaszemet, amennyit az általa fölállított, nagyon egyszerű szabály szerint képletesen rá lehet tenni a sakktábla mezőire. A szabály ez volt: az első mezőre egy, a másodikra kettő, a harmadikra négy – vagyis mindig az előző mennyiséget megkettőző – szemet kell rátenni. Hamar kiderült azonban, hogy ez egy olyan, számtani haladvány, amelyet nem lehetne konkrétan alkalmazni a 64 négyzetből álló táblán. A végeredmény ugyanis ez a szám lenne: 264−1=18 446 744 073 709 551 615, vagyis tizennyolctrillió-négyszáznegyvenhatbilliárd-hétszáznegyvennégybillió-hetvenhárommilliárd-hétszázkilencmillió-ötszázötvenegyezer-hatszáztizenöt. Ennyi búzaszem pedig egyszerre nem begyűjthető. Hogy végül mi lett Széta jutalma, arról nem beszél a fáma, de bizonyára nem kellett szegénységben továbbtengetnie az életét. Az ekkor még csaturangának nevezett sakkjáték pedig megkezdte fényes pályafutását, a Föld minden részén. Nem kellett sok idő hozzá, és a táblás játékok között ez vált a legnépszerűbbé. (Az egyéb, táblás játékokról már volt szó, elolvashatod az erről szóló cikkünket itt.)
A csaturanga a későbbi sakkhoz képest jóval egyszerűbb volt. Igaz, ugyanakkora táblán játszották és ugyanazokkal a figurákkal, de a bábok kevesebb mozgásteret kaptak és a mozgatásuk szabályai is eltértek a maiakétól. Ugyanakkor szellemesebbnek bizonyult a korabeli játékoknál, ezért könnyedén kiszorította például az akkor divatos viking sakkot is.
Miután az arab területeken elterjedt, végleges nevét a perzsa „shāh” (شَاه) szóval rögzítették. A szó maga uralkodót jelent, de egyúttal arra a helyzetre is utal, amikor az ellenfél királya „ütésben van”.
Európába először Spanyolországba került be a játék, a mór hódítók révén (8-dik sz.). Ezután Szicília következett, majd a vikingek vitték tovább, nyugat felé. A legutolsó Britannia volt, a sorban. Oda a normannok vitték be, a szigetország 1066-os elfoglalása során. Azt, hogy ekkoriban már sok helyen ismerték a sakkot, szabályainak több lejegyzése is bizonyítja, pl. egy1173-ban írt francia kézirat is. Az első olyan, európai játékkönyv, amelyben  a sakkról is van szó, A játékok könyve (Libro de los juegos) volt, amely 1283-ban jelent meg, Bölcs Alfonz megbízásából. Az első, kizárólag a sakkról szóló könyv pedig az ún. göttingeni kézirat volt 1471-ben. 1497-ben jelent meg az első nyomtatott sakk-könyv: a spanyol Lucena műve, majd 1561-ben Ruy López de Segura kiadta az első, teljes sakktankönyvet, amelyben már felsorolta az addig ismert megnyitásokat, és általában véve szakszerű leírásokat adott a játékról. A sakk népszerűsége eközben olyan gyorsan nőtt, hogy Olaszországban 1550-ben megalakult a világ első sakk-klubja is. Természetesen meg kellett születnie az első sakkversenynek is: ez 1575-ben zajlott le Madridban, a királyi udvarban.

Egy korabeli könyvillusztrátor így ábrázolta az első, amerikai bajnokság híres párosát, Steinitzet és Zukertortot, New Orleansban (1866.)

A forma
A sakkjátékot ketten játsszák egymás ellen, egy négyzet alakú táblán, 16–16, tehát összesen 32 bábuval. A két játékos bábui eltérő színűek (világos és sötét). A bábukkal hatvannégy négyzeten, más szóval mezőn lehet mozogni, a nyolc sorra és nyolc oszlopra felosztott sakktáblán. A bábukat meghatározott rendben kell felállítani, két sorban. A játékosok felváltva lépnek, és mindkettejük célja, hogy mattot adjanak a másik fél királynak nevezett figurájának. A matt azt jelenti, hogy a király a támadást mát semmiféle módon nem tudja elhárítani, és mozgásképtelenné válik. Játék közben sakkot is lehet adni, ami szintén veszélyes helyzetbe hozza a királyt, de az ebből még elmenekülhet.
A játék kezdetén a világosnak és a sötétnek ugyanannyi figurája van: 1–1 király, 1–1 vezér (más néven: királynő), 2–2 bástya (ritkábban: torony), 2–2 huszár (más néven: ló), 2–2 futó és 8–8 gyalog (más néven: paraszt). A játék során a játékosok kiüthetik, vagyis levehetik a tábláról a másik egy-egy figuráját, ha az belépett a saját figurájuk ütésterébe.
Azt, hogy melyik figura mennyit és hová léphet, a sakkjáték sajátos logikájú szabályai határozzák meg.

A sakk színterei
A sakkéletnek hosszú időn át a nagy európai városok kávéházai voltak a színterei, így például Párizsban a Café de la Régence, Londonban pedig a Simpson's Divan. A 19-dik században  azután rengeteg sakk-klub alakult és számtalan sakk-könyvet, folyóirat adtak ki. Egy időben nagy divat volt a levelezős mérkőzés, a városok között. Az egyik ilyen, nevezetes mérkőzés 1824-ben zajlott le, a londoni és az edinburgh-i sakk-klub között. Ezután szinte magától adódott, hogy végre legyenek külön, erre berendezett helyszínek is, ahol bajnokságokat rendeznek.

Ma egyre több iskolában szerveznek sakk-köröket a gyerekeknek. Itt épp egy szimultán partit látunk, ami azt jelenti, hogy valaki egyszerre játszik több partnerrel. A képen Ódor István, a Sárvár NBII-es sakkozója játszik harminc gyerekkel, egy celldömölki iskolában.

Az első sakkversenyek
Az első nemzetközi sakkversenyt Londonban rendezték meg, 1851-ben. Ennek egyik partijában Adolf Anderssen és Lionel Kieseritzky játszott egymás ellen, s az ő játékokat azóta is „a halhatatlan sakkjátszma” néven emlegetik. Ez az egyik leghíresebb sakkjátszma a sakk történetében. A játék során a világossal játszó Anderssen először az egyik futóját, majd mindkét bástyáját veszni hagyta, végül vezéráldozattal adott mattot. A híres játszma egy-egy elemét azóta több sakkozó is átvette, de a mattja is már többször reprodukálódott.
Az USA első, hivatalos sakkvilágbajnokságát 1886. január 11. és március 29. között játszották, több helyszínen. A két játékos Wilhelm Steinitz és Johannes Zukertort volt. Az első öt játszmára New Yorkban került sor, a következő négyre St. Louis-ban, a záró tizenegyet pedig New Orleansban élvezhette a közönség. A szabályok szerint az nyerhette el a világbajnoki címet, aki először ért el tíz győzelmet. Ezen a bajnokságon Zukertort állt jobban, de a huszadik játszma után mégis Wilhelm Steinitz lett a győztes, és ezzel ő lett a sakk első, hivatalos világbajnoka. (Zukertort öt játszmát nyert, öt játszma pedig döntetlennel zárult.)
A kor társadalmi viszonyainak megfelelően a nyílt világbajnokságokon sokáig csak férfiak vettek részt, mígnem 1927-ben önálló sakkvilágbajnokságot rendeztek a nőknek is. Ezen Vera Menchik lett a világbajnok. A későbbiek során azonban nyilvánvalóvá vált, hogy semmi értelme külön női bajnokságokat rendezni, hiszen ebben a játékban semmi jelentősége nincs a fizikai adottságok különbségeinek, ezért a győzelem mércéjét sem lehet máshová tenni. Így a férfiak és nők együtt versengenek a sakkban. Ez magyar szempontból pedig különösen fontos, hiszen közismert, hogy a Polgár-lányok (Zsuzsa, Zsófia és Judit), akiket a szüleik kiskoruktól módszeresen tanítottak sakkozni, sok dicsőséget szereztek a tudásukkal Magyarországnak.

 

Lévai Júlia

 



www.mimicsoda.hu