Marie Curie, a nő

A Kémia Nemzetközi Éve alkalmából már volt szó a lengyel származású francia tudósról, Maria Skłodowska-Curie-ről, akit a franciák röviden Marie vagy madame Curie-ként emlegettek. Halála évfordulóján (július 4.) azonban érdemes azt is felidéznünk, hogy vajon mit jelentett nőként, s egyúttal etnikai kisebbségiként végigmennie a maga útján, az akkori Európában.

Korábbi cikkünket itt találod >>

Maria Skłodowska hiába volt különlegesen okos és kitartó: az orosz megszállás alatt álló Varsóban nem juthatott be az egyetemre. Majd csak a felvilágosultabb Párizsban vehetett lombikokat a kezébe, és választhatta a kutatói munkát.

Nőnél nem számít a tudás
Maria Skłodowska 1867. november 7-én született abban a Varsóban, amely akkor az Orosz Birodalomhoz tartozott. Szülei felvilágosult, művelt értelmiségiek voltak: anyja, Bronisława (aki egyébként fiatalon meghalt, tüdővészben) egy tekintélyes lányinternátust vezetett Varsóban, apja, Władysław Skłodowski pedig matematikát és fizikát tanított, s e mellett két fiúgimnáziumnak volt az igazgatója. Öt gyerekük született, akik között Maria volt a legkisebb. Egy életrajzírója szerint Marie-t anyja korai halála vezették arra, hogy ne higgyen semmiféle mindenható, a világ dolgait igazságosan irányító, legfelsőbb lényben, és ezután egész életében agnosztikus szabadgondolkodónak vallotta magát. Ezt bizonyára továbberősítette a család erős, tudományos érdeklődése is. Már 15 éves korában, 1883. június 12-én leérettségizett a varsói lánygimnáziumban, kiváló eredménnyel. Ez az eredmény azonban abban a korban a nők esetében mit sem számított, és ezért, ettől a pillanattól kezdve folyamatosan fölerősödött az életében annak egyszerű ténye, hogy lánynak született. Már csak e miatt sem vették föl az egyetemre, ahogyan ott az is „rossz pontnak” számított, hogy nem orosz volt, hanem lengyel. Más szóval Maria az általa nem megváltoztatható, sorsszerű adottságai miatt már a pályája kezdetén hátrányos helyzetbe került. Ráadásul az 1863-as lengyel felkelés cári megtorlása miatt a Skłodowski családnak jelentős anyagi veszteségeket kellett elszenvednie, ezért az érettségi után nem tudott egyetemre menni, és sokáig magántanítóként dolgozott. Egy alkalommal nevelőnői állást vállalt apja rokonainál, egy Żorawski nevű földbirtokos családnál, ahol egymásba szerettek a család egyik, fiatal tagjával, a matematikusnak készülő Kazimierz Żorawskival. A szülőknek azonban nem tetszett volna, ha a fiuk egy nincstelen lánnyal köt házasságot, Kazimierz pedig – aki később maga is neves tudóssá vált – nem volt elég erős ahhoz, hogy szembeszálljon a szülei akaratának. Mariának róla és az állásáról egyként le kellett mondania, ezúttal a szegény volta miatt.
Szerencsére azonban Európa nyugati felén, például Párizsban már kissé kedvezőbbek voltak a viszonyok. Marie egyik testvére, Bronisława a házassága révén ott élt, és orvostanhallgató is volt a párizsi egyetemen. És mivel előzőleg Maria támogatta őt, most ő segítette a húgát.

Párizs meghajlik a tények előtt
1891-ben tehát Maria Párizsba ment, ahol már beiratkozhatott az egyetemre, és megkezdte tanulmányait a természettudományi karon. Matematikát, fizikát és kémiát tanult. Egy egyszerű padlásszobát bérelt a nevezetes diáknegyedben, a quartier latinben, s hogy legyen pénze, esténként magánórákat adott. 1893-ban fizikából, 1894-ben júliusában matematikából szerzett diplomát. Mint feltűnően kiváló végzős, azonnal munkát kapott a professzora, a későbbi fizikai Nobel-díjas Gabriel Lippmann kutatólaboratóriumában. Ezután találkozott össze Pierre Curie-vel, aki akkor a Fizikai és Kémiai Főiskola oktatója volt. Mivel mindketten a mágnesességgel foglalkoztak, nem volt nehéz összebarátkozniuk, amiből azután szerelem és egy életre szóló szövetség lett. Maria eközben még egyszer megpróbált a hazájában munkát találni, de a krakkói egyetem változatlanul elzárkózott attól, hogy nőket alkalmazzon. Ezért visszatért Párizsba, és mivel az utazása csak megerősítette a Pierre Curie-vel való kapcsolatát, 1895 júliusában összeházasodtak. Ettől kezdve a két fizikus munkája és magánélete egyaránt összefonódott. Két lányuk született: Irène és Ève, akikből szintén kiváló emberek lettek. Maria pedig – akiből akkorra franciásan Marie lett – a férjével közös laboratóriumukban megkezdte a folyamatosan felívelő, kutatói pályáját.

Einstein nemcsak a tudóst, hanem az embert is tisztelte kollégájában, Marie Curie-ben, és személyesen is támogatta, amikor támadások érték.

Miután Marie Curie tudományos munkája és felfedezéseinek értéke vitán felül állt, jó ideig semmiféle korlátozástól nem kellett tartania. Legfontosabb következtetése – hogy ugyanis az általuk vizsgált anyagok sugárzása nem a molekulák egymásra hatásának eredménye, hanem inkább magukból az atomokból ered – már csak azért is különösen fontos volt, mert akkor még nem ismerték az atom pontos felépítését, ez pedig közelebb vitte a tudományt annak feltárásához. A két uránásvánnyal: az uránszurokérccel és a kalkolittal folytatott kísérletei egyértelmű elismerést hoztak a számára, ezúttal végre a nemétől függetlenül. Férje,
Pierre Curie biztos volt abban, hogy felesége felfedezése különösen fontos, ezért átmenetileg felfüggesztette a saját, kristályokkal végzett kutatását, és csatlakozott az ő kutatásához. 1898-ban már együtt adtak ki egy tanulmányt egy általuk újonnan felfedezett elemről, amit Marie a hazája tiszteletére polóniumnak nevezett el. 1898 decemberében egy másik elem, a rádium felfedezését is publikálták (ez a nevét erős radioaktivitása miatt kapta). Mindezek elismeréseképpen Marie, Franciaországban elsőként, a nők között, megkapta a doktori címet. Mi több, ugyanebben az évben Pierre Curie, Marie Curie, és Henri Becquerel közösen megkapták a fizikai Nobel-díjat. Üröm volt az örömben, hogy a Curie házaspár nem tudott elutazni Stockholmba, hogy személyesen vegye át a díjat, mert erre nem volt pénzük. A Nobel-díj honoráriumából azonban legalább a lakásukat rendbe tudták hozni, a maradék pénzt pedig nagyvonalúan megosztották az arra szoruló diákokkal és ismerősökkel.
A svéd akadémia történetében Marie Curie volt az első nő, aki Nobel-díjat kapott, aminek köszönhetően a Sorbonne-on is kinevezték az egyetem kutatási igazgatójának. Életének ebben a szakaszában tehát valóban nem jelentett hátrányt a számára, hogy nő volt. Ez azonban csak addig tartott, amíg a magánéletében be nem következett két, nagyon fontos fordulat.

Drámai fordulatok
1906. április 10-én Pierre Curie egy utcai balesetben meghalt. Éppen átment a Dauphine utcán, amikor egy túl gyorsan érkező lovaskocsi elütötte őt. Olyan súlyos koponyatörést szenvedett, hogy nem élhette túl. Férje halála Marie Curie-t hosszú évekre boldogtalanná és magányossá tette, egyedül a munka volt a kapaszkodója. Szerencsére a fizikatanszék átengedte neki a laboratórium vezetését, így nem kellett külön megküzdenie a kutatási lehetőségeiért. Munkája újabb eredményeit 1911-ben egy újabb elismerés: a kémiai Nobel-díj is kifejezte, és ez erőt adott számára a továbbiakhoz. (Ezt a díjat a rádium és polónium felfedezésért, a rádium sikeres izolálásáért, és ennek a különösen fontos elemnek a további tanulmányozásáért kapta.)

Marie Curie kisebbik lánya, Ève Curie az egyetlen, aki a családban nem tudós lett, hanem művész, újságíró és író. A második világháború idején aktívan részt vett a nácikkal szembeni ellenállásban, és különféle szervezetekben dolgozott. A háború után, 1952-től a NATO főtitkárának különleges tanácsadójaként dolgozott, majd amerikai állampolgárságot és Becsületrendet is kapott. Szülei emlékére létrehozta a Curie Alapítványt, amely sok fiatal tanulását segíti. Ő írta meg anyja életrajzát is, amely hatalmas sikert hozott. Szüleivel szemben igen hosszú élet jutott neki: 102 évesen halt meg, 2007-ben. 

1910-re Marie túljutott a férje halála fölötti gyászon, és képes volt új kapcsolatot is teremteni. Megismerkedett Paul Langevin fizikussal, aki ugyan már külön élt a feleségétől, de formailag még házasok voltak. Az ismeretségből szerelem lett, és egyiküknek sem volt oka arra, hogy korlátozza az érzelmeit. A környezetük azonban ezt másképp gondolta. 1911 őszén Curie és Langevin együtt utazott el egy brüsszeli konferenciára. Langevin felesége ezt az alkalmat találta a legmegfelelőbbnek ahhoz, hogy átadja a sajtónak férje és új társa szerelmes leveleit. Jól számolt: a kor amúgy is a bulvársajtó születésének időszaka volt, s a lapok alig várták, hogy valamilyen zaftos történethez jussanak hozzá. Így mihelyt megjelent a két tudós kapcsolatáról szóló cikk, a leveleik illusztrálásával, valóban ki is tört a botrány. Különösen Marie-t övezte nagy megvetés, amiért úgymond rossz példát utat a lányainak. Amikor hazaérkezett Brüsszelből, ordítozó-hadonászó tömeg gyűlt össze a lakása körül. Az akkor még épp hogy serdülő kislányai annyira féltek, hogy a család egy időre kénytelen volt egy baráthoz elköltözni. A botrány azonban még jó ideig nem ült el, mert – ugyancsak a század eleji hangulatnak megfelelően – ezúttal Curie származását is elővették. A szerelmi történetre ezért még az idegengyűlölet, sőt, az antiszemitizmus is rárakódott: a felhergelt tömeg szemében Marie Curie egyszerre volt „piszkos lengyel” és „büdös zsidó”.
Nemrég, amikor a Princeton Egyetem több dokumentumot is nyilvánossá tett a kor legnagyobb tudósa, Einstein hagyatékából, egy olyan levél is előkerült, amelyben a tudós igyekszik támaszt nyújtani női kollégájának. Einstein ebben a levélben arra biztatta Marie-t, hogy ne foglalkozzon az őt gyalázókkal, akiket egyébként a szellemi állapotukat illetően egyszerűen hüllőknek nevezett. Abban erősítette meg őt, hogy mind a szellemi, mind az erkölcsi fölénye fontosabb annál, semmint hogy bármilyen vitába is belemenjen, az üggyel kapcsolatban. Mindezt a saját megbecsülésével nyomatékosította: „Meg kell mondjam, csodálom az intellektusát, motiváltságát és becsületességét, és szerencsésnek tartom magam, hogy megismerhettem Önt Brüsszelben. Igazi öröm, hogy olyan személyiségek vannak köztünk, mint Ön vagy Langevin, akikkel kiváltságos dolog kapcsolatba kerülni” – írta.
Curie be is tartotta ezt, és nem ment bele a vitákba. Azt azonban ezzel sem tudta elkerülni, hogy ismét megfosszák valamitől: mivel a Francia Tudományos Akadémia még nem állt az erkölcsiségnek azon a szintjén, hogy a teljesítményt nézze, és ne a nőket különösen más mércével mérő, mondvacsinált viselkedési dogmáknak engedelmeskedjen, megtagadta, hogy Marie Curie az akadémia tagja lehessen. Marie Curie-nek később sem nem adták meg a tagságot, az elégtételt végül, ha jóval a halála után is, de megkapta: 1962-ben tanítványa, Marguerite Perey volt az első nő, aki bekerülhetett a tudományok legmagasabb szintű testületébe. Marie Curie kitartása és következetessége tehát egyáltalán nem volt hiábavaló, hiszen segíteni tudta a következő generációkat. Ezért a mai napig példája annak, hogy mindenkinek érdemes egyszerűen a maga útját járni, és fölösleges azokra figyelnie, akik örökké csak az oda nem illő dolgokon, a nemi és társadalmi származásokon tudnak gondolkodni.

 

Lévai Júlia

 



www.mimicsoda.hu