Magyarországi múmiák

Nem kell elmennünk a messzi Egyiptomba azért, hogy igazi múmiákat nézhessünk meg. A világon sok olyan nép van, amelyik igyekezett tartósítani az elhunytakat. Azt azonban senki sem gondolta, hogy mi, magyarok is közéjük tartozunk. Igaz, a magyar múmiák véletlenül jöttek létre. Őseink egy templom hűvös kriptájában helyezték nyugalomra halottaikat. A fizikai törvények azonban meglepő dolgokat művelnek a sötétben.

A hazai múmiák a véletlennek köszönhetik létrejöttüket.
A budapesti Magyar Természettudományi Múzeumban 2006 áprilisában „Rejtélyek, sorsok, múmiák" címmel nyílik kiállítás azokból a leletekből, melyeket 1994-95-ben a váci Fehérek templomában tártak fel a szakemberek. A templom felújítása során az altemplom kriptájából 265 természetes módon mumifikálódott emberi holttest került napvilágra. Ezek a múmiák 200-300 évesek lehetnek.
Ellentétben az ókori egyiptomiak szokásaival, a magyar múmiákat nem azért készítették, mert örök életet akartak biztosítani a számukra. Ezek a 18. századi testek annak köszönhetik fennmaradásukat, hogy az altemplomban mindvégig + 9–11 C fokos hőmérséklet volt, és a kriptában egy kürtőn keresztül állandóan mozgott a levegő.
Az értékes leletek átkerültek a budapesti múzeum Embertani Tárába. Itt az egyik múmiát már a múzeumtörténeti kiállításon megtekinthették a látogatók, ennek a tárlatnak a Múzeum tűzön-vízen át címet adták a rendezők. A tavasszal nyíló időszakos kiállításon további 19 múmiát láthatnak majd a nézők.
A tudományos vizsgálatok nemzetközi együttműködésben zajlanak, melyek során a kutatók képet kapnak a 18. század emberének betegségeiről, életkörülményeiről, táplálkozási és higiéniai szokásairól. A kutatások friss eredményeként kiderült: a TBC már korábban általánosan elterjedt betegségnek számított hazánkban, mint ahogy azt eddig gondoltuk. A betegségek valóságos természeti katasztrófának számítottak a régi időkben. A jelenleg is folyó DNS-vizsgálatokkal a kutatók a különböző betegségek kórokozóinak evolúciójáról is képet kaphatnak. Ez a modern orvostudomány munkáját segítheti, amelyekből megtudhatjuk, miként védekezhetünk jobban a gyilkos betegségekkel szemben.  
A rekonstrukciók készítésével megelevenednek előttünk az egykor élt emberek arcvonásai, a fogkővizsgálatok pedig elárulják, hogy mit is ettek a 18. század emberei. 
A legtöbb múmiát Egyiptomban találták.
Büszkén elmondhatjuk, hogy az egész világ felfigyelt a magyar múmiák hírére. Ezek a természetes múmiák nagy nemzetközi érdeklődésre is számot tarthatnak. A világ tudósai, nemzetközi szakmai konferenciákon beszéltek az értékes, magyar, antropológiai leletről. Az áprilisban nyíló kiállítás november végéig lesz látogatható. 
Ha szeretnél többet megtudni a múmiákról, akkor a Mi MICSODA sorozatban több érdekes könyvet is találhatsz.


www.mimicsoda.hu