A világ nyolcadik csodája?

A Wei folyó völgyében terül el a mai Shanxi tartomány fővárosa, ahol 1974-ben véletlenül, kútfúrás közben találtak rá a döbbenetes régészeti csodára, a kínai agyaghadseregre. A festett agyagszobrok mindegyike külön karakter. Ha többet szeretnél megtudni az agyaghadsereg keletkezéséről, olvasd el cikkünket!

Qin Shi Huangdi

Qin Shi Huangdi, az agyaghadsereg megálmodója 
A tartomány uralkodója Qin Shi Huangdi, a Qin dinasztia megalapítója volt, neki köszönhette az ország az egységes, központosított irányítást. Meghódította az ellenséges törzseket, út- és csatornahálózatot épített, egységesítette az írást és a mértékegységeket.
 
Mire szolgált az agyaghadsereg?
Qin Shi Huangdi 13 évesen vált uralkodóvá, már rögtön trónra kerülésekor elrendelte, hogy kezdjék meg sírjának építési munkálatait, amely egészen haláláig, 36 éven át tartott. Az uralkodó úgy képzelte, hogy halála után is folytatódik majd hatalma, így a különleges mauzóleum megépíttetésével az volt a célja, hogy elrettentő nagyságával és magasztosságával személyének és birodalmának túlvilági erejét bizonyítsa. Az agyaghadsereg ezt a sírhelyet őrzi.


Az agyaghadsereg eredeti helyén


A mauzóleum lenyűgöző méretei
A síremlék külső falai több mint hat kilométer hosszúak, a belső kamrarendszer falainak körfogata két és fél kilométer. Bár Qin Shi Huangdi császár mauzóleumának feltárásán folyamatosan dolgoznak, a sír jelentős része még mindig ismeretlen. Az első föld alatti terem kettőszáztíz méter hosszú és hatvan méter széles, mélysége öt és hét méter között váltakozik. A hatalmas méretű üreg tetőzetét pillérek és gerendák tartották. A sírhely területe elképesztően nagy, egyetlen pavilonja nagyobb, mint egy focipálya!


 
Az egyik tábornok
A hadsereg katonái
Az életnagyságú agyagkatonák arccal keletnek fordulva szabályos hadsereget formálnak. A figurák magassága 184-197 centiméter között változik, attól függően, hogy milyen szerepet töltöttek be a hadseregben, a legmagasabbak a tábornokok. Az alakok között vannak katonák, parasztok, lovak, hivatalnokok, akrobaták, lány-szobrok, erőművészek és zenészek. A figurák egyedi kidolgozottságúak, mindegyiknek saját „arca”, vonásai, ruházata van. A jelenlegi becslések szerint a 3 árokban kb. 8000 katona, 130 harci szekér 520 lóval, illetve 150 lovas található – többségük még feltáratlan. A hadsereg szárnyait íjászok, a sereg fő erejét a lándzsával felfegyverzett gyalogság és az őket támogató harci szekerek alkotják. Az agyagharcosok többségének kezében a kor valódi fegyverei voltak, a bronzkardok a tábornokok és főtisztek rangját jelezték. A kardokat és más fegyvereket felületkezeléssel rozsdamentessé tették, olyannyira, hogy a föld alatt eltöltött több mint kétezer év után is élesek maradtak.
 
A sír titka
Az agyaghadsereg Qin Shi Huangdi sírjának csupán külső védelmezője. A sír maga még feltáratlan, a mauzóleum teljes területe 57 négyzetkilométerre tehető. Kutatók szerint ez a terület magának a birodalomnak a kicsinyített mása: palotákkal, templomokkal, hivatalokkal felszerelve. Mivel az uralkodó sírja még feltáratlan, csak találgatások vannak arra vonatkozóan, hogy vajon hány építőmunkás sírhelyét őrzi még a föld, akiket azért, hogy titokban maradjon a sír helye és kincseinek titka, élve a kamrákba temettek.
 
Ha érdekel Kína története, lapozd fel a Mi MICSODA sorozat 103., Az ősi Kína című kötetét!
 


www.mimicsoda.hu